Dolgozatom alapvetően egy összehasonlító elemzés 3 olyan film között, melyek egy-egy kitalált, fiktív és zárt világban játszódnak. A három alkotás története nagyon is eltérő egymástól, építészeti szempontból valahol mégis megegyeznek. A szereplők akaratukon kívül kerültek ezekbe a beszűkült városokba, céljuk kvázi a szabadulás, a tér megnyitása, mely a cselekmények hatására, legfőképpen pedig személyiségük fejlődésével sikerülhet. A dolgozat a 3 filmet, melyek a Truman Show, a Dark City és a Pleasantville, elemzi párhuzamosan, kiemelve azok hasonlóságait és különbségeit.
Történet
Pleasantville: egy teljesen hétköznapi testvérpárt különös módon, egy ismeretlen öreg figura és egy varázslatos távirányító segítségével magába szippant a televízió. Mire vitájukból feleszmélnek, már az 50-es évek Amerikáját bemutató TV show-ba kerültek, körülöttük minden fekete-fehér és szinte tökéletes. Persze a film során kiderül, hogy semmi sem annyira jó és boldog, mint ahogy az elsőre látszik, ebben a világban is megvannak a problémák. Ahogyan a lakosok személyisége fejlődik a történet során, érzelmeik szélsőségesebbek lesznek, tudatuk megnyílik, úgy lesz egyre nyitottabb a tér, színesebb a környezet, a város és persze maguk az emberek is. A film végén a testvérpár elszakad egymástól, mert a bátorrá és határozottá vált fiú visszatér a valóságba, míg a megkomolyodott nővér az új lehetőségeket választja. A történet lezárása, hasonlóan Pleasantville-hez, nyitott marad.
A Truman Show a Pleasantville-lel ellentétben akár a valóságban is elképzelhető szituációban játszódik. A film hőse, Truman Burbank egy teljesen hétköznapi férfi, feleséggel, jó munkával, szerető anyával, idilli kertvárosi házzal és egy nagyon jó baráttal. Napjai nyugodt tökéletességgel telnek a csodás kis szigeten, Seaheavenben. Mindez végtelenül szép lenne, ha nem tudnánk, hogy Truman valójában egy gigantikus stúdióban él, ahol rajta kívül mindenki színész, mindenhonnan rejtett kamerák figyelnek, minden mű és egyáltalán nem valós. Truman életét milliók nézik világszerte a nap 24 órájában, hiszen általa mégis valósággá válik az álság, mert neki fogalma sincs arról, hogy élete csak egy megrendezett színjáték. Titkos vágya, hogy megtalálja a lányt, aki az igaz szerelme, késztetése, hogy világot lásson és néhány „szerencsétlen” véletlen során lassan ráeszmél a valóságra. Leküzdve legnagyobb félelmeit útnak indul, hogy kiszabaduljon börtönéből és végül sikerrel is jár. Truman egész élete egy börtön, csakúgy, mint a környezete és a városa. Szerettei érzelmi ráhatásokkal korlátozzák az életét, fogollyá teszik őt. Ezt jelképezi maga a stúdió is, ami teljesen zárt és véges teret nyújt egy amúgy alapvetően szabadulni vágyó szellemnek.
A Dark City igazi sci-fi, a másik két filmhez képest nyomasztó történettel és képi világgal: a film főhőse, John Murdoch, egyedül ébred egy romos, zilált hotelszobában. Nem emlékszik semmire, még a nevére sem. Saját kilétének nyomozásába kezd, folyamatosan szürreális, érthetetlen szituációkba keveredve. Kiderül, hogy ő az első számú gyanúsítottja egy brutális sorozatgyilkosságnak, hogy a rendőrség, állítólagos felesége és egy nem túl bizalomgerjesztő doktor a nyomában vannak. Kétségbeesetten próbálja megtalálni elvesztett személyiségét, miközben egyre közelebb kerül a városban tanyázó tar koponyájú különösen viselkedő idegenekhez. Az árnyékszerű figurák képesek megállítani az időt és birtokba venni a fizikai valóságot, mely folyamatot „hangolásnak” neveznek. Céljuk a fajuk fenntartása, melynek kulcsát az emberi elmében és emlékekben vélik felfedezni, így ezekkel kísérleteznek. A kísérlethez egy egész önálló, mesterséges várost alkotnak, ahol soha nincs Nap, ahol minden épület átalakítható, ahol az éjszakát leszámítva semmi sem állandó. A történet során John rájön furcsa képességére, neki is hatalmában áll „hangolni”. A doktor segítségével és képességének fejlesztésével végül legyőzi az idegeneket és ő veszi át az uralmat a sötét világban, melyet úgymond felszabadít, a világosságba vezet.
A három történet homlokegyenest eltér egymástól, leginkább eszmei mondanivalójukban hasonlítanak: az ember szabadságra született és képes börtönéből kijutni, ha elég erős a változáshoz. A börtönt mind a három esetben erősen jelképezik a filmekben megjelenített építészeti terek, városszerkezetek.
A filmbéli világok teremtői, „építészei”
Lényegében az összes filmben, ahol építész karakter tűnik fel, az egy kedves, intelligens ember. Ebben a három alkotásban, a világok teremtői/tervezői/irányítói önös érdeket képviselnek, némi negatív töltettel. Az általuk létrehozott világok mesterségesek, nem Isten által alkotottak. Így ezeknek a világoknak a teremtői valamiképp az adott terekben Isten szerepét töltik be, befolyásuk van arra, igyekszenek azt irányítani.
A Pleasantville-ben ezt a vezető szerepet a TV szerelő „kisember” tölti be. Az ő befolyásával kerül a testvérpár Pleasantville-be, instrukciókkal látja el őket, bennük látja a tökéletes világba való tökéletes testvérpárost, akiket már oly régóta keresett. Természetesen a szabadulás reményével is kecsegtet, ha a srácok alkalmazkodnak. Jelenlétét érezzük végig, hiszen a két főszereplő valahol szeretne megfelelni az elvárásoknak, mert csak így látják a kiutat. Ám csakúgy, mint a valóságban, embereink itt is gyarlóak, nem tudják tartani magukat a szabályokhoz, ezzel felrúgják a langyos-tökéletességet, igazi érzelmeket és életet varázsolnak maguk köré. Emiatt több vitájuk is akad „istenükkel”, aki haragjában a „Paradicsomból” való száműzetéssel fenyegetőzik. A film végéig hisszük, hogy ez a férfi csak magának és a show-nak akar jót, ám a fiú hazatértekkor kiderül, hogy végig a fiatalok jó irányba való terelgetése és segítése volt a célja, melyet sikerült is elérnie.
A Truman Show tervezője szintén egy férfi, szerepét Christof, Truman „apja” tölti be, jelenléte jobban is érezhető a filmben, mint a Pleasantville-ben, annak ellenére, hogy Trumannal a legvégéig nem is kommunikál. Ő a műsor megálmodója és megteremtője, minden döntést ő hoz, minden lépést ő irányít az általa létrehozott világban. Ezt a világot úgy alakítja, hogy biztosítsa Trumannak a boldogságot, ám ez, mint a bibliai valóságban, egyszerűen nem sikerülhet, kudarcra ítélt álom. Az egyén, a szellem szabadulni vágyik, így végül Truman is kilép a „Paradicsom” kapuján, felfedezni a valóságot, ami a falak mögött vár rá. Christof szándékai alapvetően jónak nevezhetőek, hiszen megment egy árva kisfiút a zord világtól, tökéletességet teremt számára. Ezen túltekintve viszont az általa megalkotott világ nem más puszta hazugságnál, ami szórakozást nyújt csupán a nézőknek és megélhetést a benne dolgozóknak, valamint egy olyan kalitkát Trumannak, aminek a létezéséről ő nem is tud. Talán ez a legérdekesebb, és számomra a legfélelmetesebb, gondolat az egész filmben. Végül a hatalmas vihar után, mely lelkének vihara is, eléri a stúdió falát, ahol utolsó lépésként életében először megszólítja őt Christof. Azt mondja neki, hogy jobban ismeri őt, mint Truman önmagát, ám a teremtő most az egyszer téved és Truman felszabadítja magát, kilép az ajtón.
A Dark City-ben a teremtő szerepet az idegenek töltik be, bár az előző két filmmel ellentétben kizárólag önző céllal építik fel világukat. Egyetlen szándékuk saját fajuk fenntartása, az emberek pusztán kísérleti patkányok kicsiny labirintusukban, melyből soha nem szabadulhatnak ki. Titkukba csupán néhány embert avatnak be, így például a doktort is, kinek szavaival így kezdődik a film: „Először jött a sötétség. Aztán az idegenek. Egyidősek voltak az idővel.”. A sötétség itt nem a fizikai sötétségre, hanem arra értendő, hogy minden ember, így még a doktor gondolatait is törölték az idegenek. Kísérleteik menete az, hogy a különböző lelkű emberek emlékeit felcserélik, újakat alkotnak az igaziak helyett és figyelik, vajon mi fog történni. Vajon a gyilkos emlékek képesek-e gyilkossá tenni egy amúgy kedves embert? Kísérleteik persze haszontalanok, nem értik, hogy az ember kulcsa a lélekben lakozik. (Már a film szerint.) Így végül ebben a filmben is bukásra ítéltetett az „isten-szerep”.
Építészet, tér, jelek
A Pleasantville-ben megjelenő világ az 50-es évek Amerikájának tökéletesített mása. Egy világ, ahol mindig süt a Nap, kellemes a levegő, a tűzoltók soha nem láttak még tüzet, az emberek boldog-mosolygósak, ismerik egymást, nincsen semmilyen probléma, nem léteznek hajléktalanok és munkanélküliek. A kosárcsapat mindig nyer, a gyerekek jól tanulnak, az idilli kertvárosi otthonaikba munka után hazatérő férfiakat szerető feleségük várja friss és meleg vacsorával. A gond csak az, hogy ebből a világból nincsen kiút, minden fekete és fehér, a városka utcái körbe-körbe futnak. A szereplők naivitása és elméjük, érzelmeik korlátoltsága mutatkozik meg ebben. A cselekmény előrehaladtával azonban az emberek egyre nyitottabbak lesznek, új érzéseket fedeznek fel, így válik világuk egyre színesebbé és egyre nyitottabbá, a filmben így lesz az építészeti tér a szereplők mentális és érzelmi állapotának tükörképe. A fiatalok számára létezik azonban egy hely, már a történet kezdetekor is, ahol kettesben lehetnek, ez a hely pedig a Szerelmesek alléja. Igaz ugyan, hogy a cselekmény elején ez is ártatlan dolog, ahol a párok akár kézen fogva is sétálhatnak, ám gyorsan a bűn forrásává válik, ahol már a szexualitásukat fedezik fel a fiatalok, így válnak tudtukon kívül lázadókká, így kezdődik meg csak igazán a változásuk. Ez a helyszín lesz először színes, és itt fog esni először az eső, mely eddig Pleasantville-ben ismeretlen volt. A víz, mint a szabadság jelképe a másik két filmben is felbukkan. Miután a „színes-kór” már mindenre és mindenkire kiterjed, végre maga a város is levetkőzi korlátait, megnyílik a világ felé. Az utak már egyenesen mennek, elérnek más helyekre, kapcsolatban állnak a valósággal, így szabadítva fel önmagát és lakóit is. Ekkor választhat végül a testvérpáros is, hogy menjenek vagy maradjanak-e, és maga a tény, hogy szabadon választhatnak, mutatja csak meg igazán Pleasantville átformálódását a zárt börtön-érzésből a teljes szabadság felé.
A Truman Show világa szintén egy fikció, mely börtönébe zárja nem csak a főhőst, hanem lényegében az összes nagyobb jelentőségű szereplőt és dolgozót. Hiszen mint ahogy a film elején elhangzik, ez egy életstílus, nekik ez az „igazi” élet, annyi különbséggel, hogy Truman nincs tisztában az egész színjátékkal. Az egész show-t egyetlen kamerával kezdték, majd ahogy a kis Truman egyre idősebb lett, úgy építették egyre nagyobbra és nagyobbra a világát. (Bár ezzel párhuzamosan lesz mégis egyre kisebb ez a világ a szabad szellemmű fiúnak.) Az élettér egy kis sziget, melyen egy idilli-ragyogó kisváros helyezkedik el. A sziget elhagyásának illúzióját megteremtik, hiszen léteznek utak, el lehet hajózni, Truman mégis fogoly, mert valahányszor el akar menni, azt érzelmei irányításával mindig meg tudják akadályozni, így a szabadulás tényleg csupán csak egy illúzió. A férfi számára az igazságot lassan viszont maga a stúdió is elárulja, a semmiből lezuhant lámpa, a furcsa eső, mely csak egy sugárból zuhog, az irodaépület ál-liftje mögött nyüzsgő statiszták, az elromlott rádió az autóban. Truman gyanút fog, ezek az elemek nem természetesek. Nagy hatást gyakorol rá a lány is, akibe titkon szerelmes, hiszen ő valójában leleplezi a műsort, de Truman ekkor még nem hisz igazán. Érdekes jel, hogy az igazság kimondása és a szabadság lehetőségének felvillantása a lány által a tengerparton történik, hisz a tenger a végtelenségével magát a szabadságot és az erőt jelképezi. Másik fontos építészeti jel, amikor Truman legjobb barátjával a félig befejezetlen hídon üldögél, ahol barátja győzködi arról, hogy Truman alaptalanul gyanakszik, mert ha mindenki hazudik, akkor ő, a legjobb barát is hazug. Ezzel a mondattal látszólag megnyugtatja Trumant, így építve újabb akadályt a szabadság elé, ezt jelképezi a félbehagyott híd is. Álmait legtöbbször a pincéjében szövögeti, itt rejti el szerelmének „képét” is, melyet magazinok modelljeinek arcdarabjaiból állít össze. A pince jelképezi Truman tudatalattiját és titkait, végül innen sikerül megszöknie is, elnyomott gondolatainak színhelyéről tör ki. A stúdió falát elérve egy utolsó lépcsőt még meg kell másznia, ez jelképezi az utolsó kételyeket Trumanben, de sikerül leküzdenie őket és kijut a valóságba.
A három alkotás közül Dark City a legszürreálisabb, kifejezetten nyomott hangulatú világ. Pontosan korban sem lehet elhelyezni, hiszen a jelmezek, díszletek, maga a történet sem utalnak erre igazán, már ez is titokzatos szférát teremt. A városban állandó sötétség uralkodik, minden kicsit ködös és homályos, mely jól tükrözi magát a történetet is. A szereplők nincsenek tisztában azzal, hogy egy kísérlet részei, úgy élik életüket, akárcsak mi. A város szerkezete is erre a kísérletre utal, hiszen olyan, mint egy gyakorló pálya a labor-patkányoknak, így könnyebb megfigyelni őket. Az épületeket, utcákat, tereket az idegenek kényük-kedvük szerint alakítják át minden éjfélkor, hogy újabb és újabb kiértékelhető helyzetet teremtsenek. Ez a labilitás az emberek emlékeiben is megjelenik, hiszen akik egyik nap még barátok voltak, azok másnap már ellenségek lehetnek. Az idegenek központja a felszín alatt helyezkedik el, onnan irányítanak. Csakúgy, mint a másik két filmben, itt sem keverednek a teremtők az általuk létrehozott világgal, csak amennyire szükséges. Ez a világ szintén nagyon zárt, szinte fullasztó és legfőképp kilátástalan csakúgy, mint a szereplők élete és helyzete. A víznek itt is nagy jelentősége van, hiszen John egy régi kikötőnél ismerkedik meg feleségével, aki pontosan ott találkozik először egy idegennel. A főhős végig ShellBeach-et keresi, mert úgy érzi ott választ talál kérdéseire. A film maga is vízparti jelenettel zárul, ahol a már felszabadult John találkozik kedvesével, aki éppen ekkor már nem is emlékszik rá. Érdekes, hogy hiába iktatja ki az idegeneket, teljes szabadságuk mégsem lehet, hiszen a mesterséges „bolygót” semmilyen körülmények között sem hagyhatják el, ezért is láthatjuk az eget művinek.
Az ember a kezdetektől falat húz maga köré, legyen az barlang vagy sátor, hogy védelmet biztosítson maga számára. Azonban ez a védelem-érzet magában hordozza a bebörtönzöttség érzését is.
Összegzés
Azért választottam ezt a három filmet, mert építészeti jelentésükben megegyeznek. Az általuk megjelenített tér így vagy úgy, de börtönt jelentett szereplőinek, melyből azok a történet végére képesek elszabadulni. (Bár a Dark City-ben ez csak mentális szabadság.) Érdekes módon hasonló bezártság-élményt nyújtó urbanisztikai tervek a valóságban is léteznek, így például az Eco-City 2020 ökováros (az AB Elise építészcég nevéhez fűződik), melyet a világ második legnagyobb kőfejtő kráterébe terveznek megépíteni a földfelszín alá, vagy a tengeren úszó, teljesen önálló és önellátó városok is. ( Az első ilyen terv a Freedom Ship volt.) Ezeket a terveket lehet utópiaként is értékelni, hiszen elzárkóznak a világ összes gondjától, másfelől viszont kvázi saját magukat börtönzik be lakóik, kérdés már csak az, hogy vajon bennük kialakul-e valaha is „szabadulási vágy”, mint a filmek szereplőiben, és ha igen, akkor mernek-e majd kilépni a falak mögül?
Alkotók, szereplők:
Pleasantville (1998): dráma, komédia, fantázia film besorolás. Rendező és író: Gary Ross, főszereplők: Tobey Maguire, Reese Whiterspoon, William H. Macy, Joan Allen, Jeff Daniels. 3 Oscar-díjra jelölt film: legjobb jelmez, legjobb filmzene és természetesen legjobb látványtervezés/díszlet kategóriájában.
Truman Show (1998): dráma. Rendező: Peter Weir (Holt költők társasága, Félelem nélkül), író: Andrew Niccol (Terminál, Gattaca, mind a kettő érdekes alkotás építészeti szempontból is), szereplők: Jim Carrey, Ed Harris, Natascha McElhone. 3 Oscar-díjra jelölt film: legjobb férfi mellékszereplő, legjobb rendező és legjobb forgatókönyv kategóriában; speciális effektekért pedig BAFTA-díjra jelölték.
Dark City (1998): sci-fi, thriller. Rendező és író: Alex Proyas (Én, a robot, A holló), főszereplók: Rufus Sewell, Jennifer Connelly, Kiefer Sutherland. Saturn-díjra jelölték a speciális effektekért.
Felhasznált szakirodalom:
www.imdb.com
http://hg.hu/cikk/epiteszet/7650-epiteszek-a-mozivasznonhttp://szabadbolcseszet.elte.hu/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=936&tip=0
http://hg.hu/cikk/epiteszet/10440-manipulalt-ter---a-filmek-epiteszete
http://www.filmkultura.hu/regi/2002/articles/essays/szemerey.hu.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése