Fülöp Máté: Harry Potter

Ebben az elemzésben az épített és a természeti környezet felhasználásának lehetőségeit szeretném bemutatni egy olyan populáris és széles közönségnek szóló film esetén, mint amilyen a Harry Potter sorozat ötödik része. A Harry Potter és a Főnix Rendje című filmben megjelenő terek szerintem nagyon egyszerűek és éppen ezért képesek közérthető dolgok kifejezésére. Egyszerűségük ellenére arányaikkal és dinamikájukkal, a színeikkel vagy a részleteikkel segí-tenek meghatározni egy-egy jelenet hangulatát. Kiegészítik a mondanivalót, ha azt a színészi játék csak részben, vagy nem tud átadni, vagy ha nincs idő a dolgok kifejtésére. Ez különösen fontos az olyan jelenetekben, amikor a cselekményt, nem a szereplők mozgása, vagy szavai, hanem a tér változásai viszik előre.
Kérdés tehát: milyen terek alkalmasak az ilyen széles sávú, populáris üzenetek megfogalmazására és hordozására?


Egy fantasy könyv megfilmesítése nem csak izgalmas, de hálás feladat is. Különösen ak-kor, ha a szóban forgó könyv olyan világhírnek örvend, mint a Harry Potter sorozat egyes részei. Ha egyszer egy ilyen sikeres és világszerte több milliós példányszámban eladott könyv mozivászonra kerül, akkor a film is hasonlóan fényes fogadtatásra számíthat – függetlenül attól, hogy valóban jól sikerült vagy sem.
Először szeretnék nagyon röviden, általánosságban is beszélni a film eszköztáráról, majd részletesen végigmenni az érdekes tereket tartalmazó jeleneteken.
Ez a fantázia világ különbözik az általunk megszokott mindennapi környezettől. Ezt a más fajta, elvarázsolt hangulatot pedig első sorban a terekkel teremtik meg. A szokatlan arányok-kal, a fényekkel és a számlálatlanul feltűnő kreatív részlettel. A Harry Potter filmek karakte-réhez a tér milyensége legalább annyira hozzájárul, mint a díszletek és a filmes kellékek: pél-dául a régi bútorok, a szereplők ruhái, a varázslények, vagy éppen a filmes effektek – ame-lyekből napjaink egymást túlszárnyalni vágyó filmjeiben egyre többet láthatunk.
A tér alatt ebben az esetben nem csak épített, de természetes környezetet is értek – például egy különös arányú fát, vagy egy misztikusan megvilágított erdőt. Az épített terek, mint ké-sőbb látni fogjuk, építészetileg nagyon egyszerűek, talán éppen a közérthetőség miatt. Termé-szetesen inkább képviselik a mesés világot, mintsem az építészetet, hiszen találkozni fogunk olyan térrel is, amely egyáltalán nem funkcionális, vagy meg sem állna, úgy ahogy bemutat-ják. Ebben a filmben a térnél fontosabb a cselekmény, a szereplők mozgása - ki mit csinál és miért, de mégis a jelentek hangulatát meghatározóan befolyásolja a tér karaktere.
A Harry Potter 5. részében, A Főnix Rendjében sok olyan egyszerű (olykor egysíkú) érze-lemmel találkozunk, amelyeket a természeti vagy az épített térrel jól meg lehet ragadni és ki lehet fejezni. Ezekkel párhuzamosan gyakran figyelhetők meg olyan kontrasztokra építő jele-netek, mint amilyennel a film elején is találkozhatunk.
Az első jelenetben tekintetünk egy angol külváros téglaburkolatos sorházai fölött suhan át, amelyek szabálytalan vonalban tekergőzve követik egymást. Ezt a girbegurba, kissé esetleges világot éles vonalként határolja el az az autóút, amelynek a másik oldalán már a mezőgazda-sági területek szabályos téglalapjai sorakoznak. A helyszín kontrasztját csak tovább fokozza egy magányos fa, amelyet az egyik négyzet alakú parcella középpontjában pillanthatunk meg, illetve az a játszótér, amely a gazdasági területek mellett bújik meg. Szerintem ez a szokatlan természeti tér fogalmazza meg az első jelent alaphangulatát: a magányt, a kirekesztettséget, a hétköznapi világtól való elzártságot.
Akárcsak az egymagában megjelenő fa, Harry Potter, a főhős is egyedül tűnik fel egy nap-égette domboldalon. Tagadhatatlanul perifériára szorult alkat… A magány hangulata még jobban kibontakozik, ahogy az árnyékok megnyúlnak és az a pár gyerek is hazaindul, aki ed-dig a játszótéren lézengett.
Az első építészetileg érdekes tér akkor tűnik fel, amikor Harry és Dudley a vihar elől me-nekülve az autóút alatt átvezető alagúthoz ér. Ez a tér szinte teljesen négyzetes arányú ke-resztmetszetével és pislákoló lámpáival egy bizonytalan képet hoz létre, amelyen még szép időben sem szívesen megy át az ember, nem hogy ilyen ítéletidőben. A tér nyomasztó aránya-it csak fokozzák a falakon megjelenő graffitik és a padlón húzódó bizonytalanul csillogó tó-csák. A környezet ridegsége itt a hangulat fokozására szolgál.
A térnek ráadásul ezt a fokozást gyorsan kell létrehoznia, hiszen alig pár másodperc múlva ismét a cselekmény és az effektek veszik át a főszerepet! (Az alagútban ugyanis két dementor jelenik meg, a részletek további elmondása azonban nem része az elemzésnek.)
A kialakult nyomott hangulatot, egy a filmre jellemző kontraszttal, rögtön fel is oldja Harryék szomszédjának, egy Miss Figg nevű idős hölgynek a megjelenése, aki járásával és öltözékével a lehető leg nem odaillőbb valaki. A következő képen már egy békés külvárosi utcát láthatunk, amely a harc közbeni felfokozott izgalmakat némiképpen levezeti. Arról azonban, hogy a nézők hangulata ne zuhanjon vissza teljesen, az egyébként szokványos tér apró furcsaságai gondoskodnak: az eget még mindig szürkén gomolygó fellegek takarják, egy lélek sem mutatkozik és attól függetlenül, hogy eső volt az össze ház előtt jár a locsoló, jelez-ve, hogy ez nem egy szokványos zivatar volt.
A következő helyszín, amire szeretnék kitérni, ennek a bizonyos Főnix Rendjének főhadi-szállása, amely a Grimmauld tér 12-es házszáma alatt található. A Főnix Rendje egy titkos szervezet, ehhez mérten a főhadiszállásuk komor, elhagyatott épület. Lepusztultságával és fénytelen belső tereivel egyaránt sugallja egy búvóhely és egy börtön hangulatát.
A házba belépve rögtön egy furcsa arányú folyosóra jutunk, amely legfeljebb 90 centimé-ter széles és ehhez képest aránytalanul magas tér, aminek nem is látni a tetejét. Ennek a barát-ságtanul feszes folyosónak a falain kiégett vásznú festmények sorakoznak, amelyek azért kü-lönösek, mert ebben a szűk átjáróban még hátralépni sem lehet, hogy a képeket valaki meg-nézhesse. Az egész tér nem is előszoba, hanem olyan, mintha a két szomszédos épület közé ékelődött sikátor volna – erre utalhat az egy pillanat erejéig megpillantható felhólyagosodott alapvakolat, vagy a szokatlan lábazat. Az előszobához hasonlóan a lépcső is sötét és olyan szűkös, hogy két ember már el sem férne egymás mellett.
A főhadiszállás komorságát csak tovább fokozzák a kopott, ódivatú bútorok, a sötét a pad-ló, és az hogy alig van olyan jelenet, amelyben látszanának a ház ablakai. Így a belső terekben nem jelennek meg direkt fények. A helyenként beszűrődő fénypászmák csak sejtetik a szobák szokatlan berendezési tárgyait.
A ház legfontosabb részét az étkező képzi, amely a társaság találkozóhelye is egyben. A szűk, folyosószerű helyiségben éppen csak el lehet férni egy alig 80 cm széles asztal két olda-lán. Arra ugyan nem alkalmas, hogy a székek és a konyhaszekrények közt közlekedni lehes-sen - és így elég használhatatlan, de megint csak jól ki tud fejezni bizonyos érzelmeket. A titkos szervezet rendszerellenességét, lázadó mivoltát vagy éppen a tagok összetartását.
Az étkező végéből, vagy az asztalfőről ráadásul egészen a bejáratig el lehet látni. Így egy-részt egyetlen nézőpontból felvehető az összes szereplő. Másrészt a szűk tér szokatlan mély-séggel, itt-ott beszűrődő kékes fényekkel jelenik meg, ami megerősíti, hogy ez nem az embe-rek funkcionális alkotása, hanem egy varázsvilág része.
A tér hangulatának megjelenítés tehát egyrészt épít a ház elhanyagolt állapotára – a hámló vakolat és az ütött kopott bútorok kihangsúlyozásával. Másrészt a két ház közé beékelődött helyzet érdekességeire, amire további példaként említhettem volna a bejárat fölötti félbe vá-gott bevilágító, vagy éppen a többi helyiségek ablaktalanságát.
A következő jelenetben a Mágiaügyi Minisztériumba is betekintést nyerünk. Ezt az új tér-sort ismét egy kontraszt segítségével vezetik föl, amit a minisztérium bejárata jelenít meg. A bejárat ugyanis egy telefonfülke, amely ugyan egy teljesen elhagyatott utcában áll mégis tűz piros színű és a szürke épületek közt elég feltűnő elem.
A minisztérium bejárati csarnoka egy félköríves alagút. Az alagútban mindenfelé alakok nyüzsögnek és jelennek meg, a mozgás és a figurák sokszínűsége itt egyértelműen fontosabb, mint a tér maga. Az épített környezet csak akkor tárulkozik fel, amikor a kamera felemelkedik a járókelők szintjéről és bemutatja a központi csarnokot. A belső teret természetesen csak rövid ideig láthatjuk, de ez alatt közvetítenie kell a minisztérium hatalmát és talán az elvakult-ságát is. A bejárati és a központi csarnok egyaránt hatalmas fesztávot áthidaló boltozatokkal lefedett tér, amelyben eltörpülnek a járókelők. A belsőt monumentális aranyszobrok és szökő-kutak uralják. Egyszerre emlékeztet egy katedrálisra és egy giccses bevásárló központra. A tér méretei, a szélesség és a magassága aránya templomot idéz, míg a fények, a megvilágítás és a fekete felületeken megjelenő aranyozott díszítések inkább pláza hangulatát sugallják.
Egy pillanatra belátni az irodákba is, amelyek a falakról fürtökben lecsüngve bennem egy méhkas gondolatát ébresztik, ahol természetesen szorgalmasan nyüzsögnek a dolgozók.
Érdekes részlet továbbá, hogy a hatalmas felületeket kisméretű sötét elemekkel burkolták, és így a teret egyrészt még nagyobbnak, másrészt a tömegeket súlyosabbnak érezzük.
Az üzenet érthetőségére még ráerősít, hogy magasan az emberek feje fölött a miniszter monumentális képmását is megpillanthatjuk, mintha a ”templom-plázánkba” a diktatórikus elemek is belopták volna magukat.
A következő részben annak az úgynevezett Misztériumügyi Főosztálynak egy részét is megpillanthatjuk, amely majd a film végén válli fontos helyszínné. Ezen az emeleten már nem sok nyoma van a bejárai csarnok fényűzésének. A padlót és a falakat, de talán még a mennye-zetet is ugyanaz a sötét színű, matt felületű kő borítja, ami elmossa a tér határait és bizonyta-lanná teszi a térben megjelenő formákat. Ez szerintem jó példa arra, hogy miként teremthe-tünk szokatlan térérzetet csupán egyetlen anyag használatával.
A londoni King’s Cross pályaudvar ehhez képest ismét a megszokott világot képviseli. A vonatállomás jóval fényesebb és letisztultabb terekből áll, mint amelyeket eddig a varázsvi-lágban láthattunk. Ez a racionális tér a hétköznapi élet utolsó képviselőjeként jelenik meg, mielőtt a film szereplői átlépnek a varázslók világába. A csupán felvillanások erejéig mutatott tájképek segítségével a néző is eltávolodhat az általunk ismert környezettől.
A Roxfortban a cselekmények felgyorsulnak és az épített környezetnek ezt változatos mó-dokon kell kiszolgálnia. A kastély nagyterme leginkább egy gótikus templom főhajójára em-lékeztet, azonban ez csak keretként szolgál a részletek gazdagságához: a diákok és az eléjük rakott ételek sokszínűségéhez, vagy a lebegő gyertyák adta bizarr ”textúrához”. A nagyterem azonban ismétlődő helyszín. A későbbi jelenetekben jobban érzékelhetővé válik a kőfalak súlyossága, vagy az olyan középkori hangulatot idéző részletek, mint a pillérkötegek és a ta-gozatok, a kazettás faburkolatok, vagy a mérműves ablakok és az ezekben lévő színes üvegek. De ezeken kívül felbukkannak még bélletes kapuk, csúcsíves nyílások és különböző boltoza-tok is, amik mind egy additív szerkesztésű, középkort felelevenítő világot hoznak létre.
A kastély eddigi romantikus, középkorias hangulatával éles ellentétben van egy bizonyos Umbridge professzor szobája, aki a Minisztérium embere. A professzor egész szobája rózsa-szín, nem csak a szőnyegek, a terítők és a macskás porcelántányérok, de maguk a kőfalak és a tagozatok is. Ez a puha szín kissé bizarr hatást kelt egy ilyen kemény anyag esetében. Ezekkel a kontrasztokkal persze nem csak a professzor negédes ízlését, de a mágiaügyi minisztérium és az iskola szembenállását is kifejezik.
Szintén gyakori helyszín lesz a klubhelyiség, amit minden jelenetben kicsit másképp látha-tunk majd. Amikor először feltűnik, a kamera főleg a szereplőkre közelít rá, így a térnek csak egy-egy középkori formavilágot idéző részletét pillanthatjuk meg. Ez a jelenet a helyiségnek érdekes módon csak egy kis részében játszódik, de az mégis tele van emberekkel, akik a főhős és az itteni közösség szembenállását jelenítik meg. A főszereplő nem csak a hétköznapi, de a mágikus világban is magányos figura. Ezt az érzést a film elejéhez hasonlóan olyan szélesen feltárulkozó tájképekkel mutatják be, amelyekben Harry egyedül van jelen.
Építészeti szempontból érdekes az a jelenet, amelyben a már említett Umbridge professzor a jóslástan tanárt ki akarja tiltani az iskola területéről. Ez a rész a kastély bejárata előtt épület udvaron játszódik. A négyzetes teret három oldalról egy csúcsíves ablakokkal áttört, támpillé-rekkel és vízköpőkkel díszes kerengő határolja, míg negyedik oldalához a kastély bejárata csatlakozik. Ebben a jelentben nem is igazán az udvar, vagy a kerengő az, ami érdekes, hanem sokkal inkább ez a hatalmas, csúcsíves záródású, bélletes kapu. Amikor Umbridge jön ki rajta, akkor a kapunak csak egy kis, normál ajtó méretű része nyílik ki, azonban amikor kicsivel később a roxforti igazgató, Dumbledor professzor is megjelenik, az egész ajtó feltárul. Az öreg varázsló egészen eltörpül a monumentális boltívek alatt, ezzel mégis kifejezve hatalmát és erejét.
A következő fejezetben egy lerobbant kocsma is szerepel, amely egy varázslók lakta falu egyik ritkán látogatott szegletében található. A három főszereplő (Harry, Ron és Hermione) ezt az eldugott helyet választják egy diákkör megalakítására, amely a könyvben és a filmben egyaránt központi szerepet kap. A Dumbledor Serege nevű csoport inkább titkos ”szervezet”, mint békés tanulókör. Így a megalakulás színhelyének is ezt kell sugallni. A sötét, nyomott belső terű kocsma, a korhadt deszkáival és a vakolatlan falairól lógó, rozsdás fém eszközeivel elsőre remek helynek tűnik az összeesküvésre. Azonban pont a hely alvilági töltete miatt a csoport megalakításának jó néhány nem kívánt fültanúja is lesz. Érdekes, hogy ugyanaz a gó-tikus kapuzat, amely pár perce még az igazgató erejét fejezte ki, a következőkben Umbridge professzor hatalmát jelképezi, amikor a monumentális kapu fölötti loggiáról néz le a birtokra.
Az egyik legérdekesebb tér valószínűleg a Titkok Szobájának nevezett helyiség. A szoba mennyezetét csúcsíves, bordás keresztboltozatok hordják, azonban vaskos pilléreik a padló fölött lebegnek, mintha félbevágott függönyökként lógnának a mennyezetről. Ez a szoba még a varázsvilágon belül is egy elvarázsolt hely, ahol úgy néz ki, még a gravitáció törvényei sem érvényesül. Ráadásul a falakat borító kopott tükrök miatt a tér pontos méreteit is nehéz megál-lapítani. Ez a szoba nagyon sok jelenetnek és így a filmnek is meghatározó helyszíne.
Ehhez hasonló módon jelenik meg az érdekes szerkezetek felhasználása Piton professzor pinceszobájában, ahova egy korlát nélküli, szűk csigalépcsőn jutnak le a szereplők. A pincét keresztboltozatok fedik, amelyeknek a felső záródása helyén, egy-egy kör alakú lyuk tátong, ismét megkérdőjelezve a szerkezet statikáját. A fény is ezeken a ”felülvilágítókon” keresztül érkezik, sejtelmes derengésbe vonva ezzel a lombikokkal és gyanús üvegekkel teli helyiséget.
Említettem, hogy a nagyterem többször feltűnik a film során. Egy későbbi jelenetben telje-sen kiürítve ábrázolják, ahol most már érezhetővé válik a tér nagysága. Ily módon segít kife-jezni a terem végében felállított trónon ülő Umbridge (és a Minisztérium) győzelmét az iskola felett.
Ahogy a cselekmény lassan eléri a tetőpontját, úgy a terek is egyre különösebbé válnak. Ilyen például a már említett Misztériumügyi Főosztályon található jóslatterem. Ebben a helyi-ségben nincsenek falak, vagy más tartószerkezetek, de még mennyezet sem, csupán végtelen polcsorokat látunk, amik belevesznek a homályba. Még az ide vezető ajtó is a tér közepén lebeg. A teret itt pusztán a polcsorok függőleges és vízszintes osztásának ritmusa, valamint a polcokon lévő számlálhatatlan üveggömb jelenti. A különböző méretű és halványan derengő gömbök a sötét háttérben érdekes, már-már tömör falra emlékeztető textúrát alkotnak, de ezen kívül a ”terem” nem kínál tájékozódási pontokat, vagy más fényforrásokat, és a szereplők így kissé elveszettnek tűnnek. Ez a rozoga és bizonytalan világ: a végtelen polcok útvesztője és a félhomály, egyértelműen a hangulat fokozására való.
A filmet, ahogy ez lenni szokott, egy látványos harc koronázza meg, természetesen a jók és gonoszak közt… Ennek helyszíne egyrészt a jóslatterem, másrészt egy kör alaprajzú helyiség, melynek kiemelkedő közepén egy romos boltív magasodik. Egy ilyen csatajelenetben a tér gyakorta kap izgalmas szerepet, de itt megmarad csupán a kavargó fények és események hát-terének, ahol persze sok minden betörhet és felrobbanhat.
Mondanom sem kell, hogy a harcot végül a jók nyerik. Azonban elég nyitott kérdés marad ahhoz, hogy a nézők izgatottan várják a következő epizódot is, amelyben a már megszokott téri játékok – a szokatlan arányok, a kontrasztok, a különös fények, a színek, vagy az érdekes anyag – szakítják ki a nézőt a megszokott világból.