Kormányos Kornél: Eredet

Az építész feladata nem korlátozódhat le arra az egyszerűnek mondható feladatra, miszerint a körülöttünk lévő teret meg kell tölteni tartalommal, épületekkel, alkotásokkal. A feladat többről szól: olyan környezetet kell létrehozni, amelyben megvalósulnak azok a gondolatok, melyek ma még kitalált dolgok, fikciók. Az Eredet című film erre nagyon jó példa. Bemutat több olyan tényként kezelt dolgot a filmben, ami még egyelőre csak álom, illúzió. De a világ fejlődik, akik 1000 éve éltek nem is sejthették ezt az őrületes változást, de vajon mi lesz egy másik 1000 év múlva?


A film és az általa felmerült gondolataim - Mi történne akkor, ha az építész ennyire szabad teret kapna. Más dimenziókban gondolkodhatunk-e?
A film, mozgófilm megjelenésével elkerülhetetlen lett az építészet, az építészeti környezet megjelenése is a filmben. Hiszen akár a díszletek, akár a valóságban forgatott, akár az elképzelések szintjén történő helyszínek, számítógépen modellezett világ, nagyon sokat lendíthetnek egy film sikerén, befogadottságán, elismerésén. Ez az alapvető kölcsönhatás egyre inkább a – szinte lehetetlennek tűnő – gondolatok, megálmodott helyzetek megvalósítása felé halad. Azt már régóta hangoztatják a tudósok, hogy agyunknak csak elenyésző lehetőségeit használjuk ki a tényleges világban – ahogy a filmben is elhangzik –, de az álomvilágban, a képzelet világában minden lehetséges. „Minden álom valóságosnak tűnik, amíg benne vagy” – mondja a főszereplő, Leonardo Dicaprio.
A korábbi időszakokban az építészet feladata egyértelműen az volt, hogy az emberek mindennapi, biztonságos életét tervezze meg racionális módon, a különböző anyagok és a struktúra tulajdonságait figyelembe véve. Ma már egyre jobban feszegetik ezeket a határokat az egyre vadabbnak tűnő elképzelések megvalósításával. Néhány példa: ultramodern X-Seed 4000, vagy a hiperstruktúrájú piramisváros elképzelések. Ma még csak álom..
Egy ezekhez hasonló jelenséget, gondolat ciklust tár elénk az Eredet című film. Eredeti címe Inception, magyarra fordítva: kezdet. A főhőst incepcióra, azaz gondolat-csíra beültetésre kérik meg, amit egy haldokló mágnás fián kellene végrehajtani. Tudjuk mi is, hiszen kiderül a filmből, és tisztában vagyunk vele, hogy a tudatalattiba való behatolás rendkívül bonyolult és összetett művelet. Rengeteg tudást és tapasztalatot igényel, nem csak úgy könnyedén kell leliftezünk az elme alagsorába, egy sor szigorú szabályt kell szem előtt tartanunk és betartanunk. Például azt, hogy különböző dimenziókban másként telik az idő, a szintváltáshoz álmunkban meg kell halni, a pszeudo-álomvilágot pedig, amivel az álmodó áldozatot megtévesztjük, egy speciális építész tervezi meg zseniális módon.
A filmben megjelenő effekteket, futurisztikus elképzeléseket valósítja meg a rendező a ma ismert, szilárd tudományos háttér alkalmazásával - ezzel előrevetítve a lehetséges jövőt. Szinte elhisszük, hogy ez valóra válhat, hiszen a legkisebb részletet is tudományos alapossággal, mindenre kiterjedően tervezték meg.
A filmben megvalósított gondolat – pl. a párizsi utca két pontnál megfogva és visszahajlítva önmagára a térben –, már megjelent a Párhuzamos Univerzumok c. filmben is, amikor Manhattan 21 km hosszú szigetének két legtávolabbi részét közelítik egymáshoz, így hidalva át a jelentős távolságot, létrehozva egy új közlekedési rendszert, lerövidítve az utazásra fordított időt. Eme futurisztikus elképzelés elképesztő tudományos alapossággal, a technikai részletek gondosan megtervezett kidolgozásával találkozunk a jelenet során.
Ez, a film által megalkotott álomvilág tökéletes terep egy építészet iránt érdeklődő rendezőnek, hiszen ott nemcsak a valóság, hanem a filmes valóság korlátai is átléphetőek – anélkül, hogy a film átmenne szürreálisba. A rendező Christopher Nolan él is a lehetőséggel, és bár furcsa szabályok szerint, de tényleg szabadjára engedi az építészeti fantáziát. A film világában minden egyes álmot egy építésznek kell felépítenie. A kitalált eseményeket szó szerint felépíti, sosem tekinti késznek, folyton újabb és újabb ötletekkel, megoldásokkal áll elő. Szinte észre sem vesszük, amikor már egy másik dimenzióban történik a cselekmény, az emberek függőleges irányban sétálnak a függőleges járdán, a falon futnak, repkednek, vagy amikor a súlytalanság állapotában láthatjuk az embereket mozogni. Hiszen az álmok világában, a dimenziók közötti ugrálás is természetesnek tűnik, minden lehetséges, nincs olyan érzésünk, mintha ez elképzelhetetlen lenne. Sajátunknak érezzük a filmet, mert álmunkban mi is repülünk, nagyokat ugrunk, teret görbítünk.
Eredeti ötleten alapul a film - mások álmait lopja el a profi tolvaj. Áldozata éjszakai álomfázisába belopózva lopja el a legértékesebbet, az álmait egy profi szerkezet segítségével. Ennek a technológiának a szakembere - Leonardo DiCaprio - áll a film középpontjában, és a különböző álomszinteken történő cselekmény által egyértelművé válik számunkra, hogy milyen egyszerűen ki lehet hozni mások elméjéből bármilyen információt.
A filmben azonban nem ellopnia kell az álmot, hanem - az eredethez visszatérve - egy gondolatot kell elültetnie egy befolyásos vállalat örökösének a fejében - cserébe szabad emberként élhet tovább Amerikában a családjával. A sztori egyszerűségében összetett és szerteágazó, a megvalósítás is profi módon kidolgozott remek történetet mesél el. A főszereplő álmához segítőtársat keres és talál az ambiciózus építész-hallgató lány, Ariadne személyében. A filmbeli név nem véletlen, a mitológiából ismert Minotaurus labirintusából kivezető fonál tulajdonosa elkíséri útvesztőin a férfit. Így bontakozik ki lassacskán Cobb tudatalattija, kiderül mitől retteg a rettenthetetlen agykutató.
Az álmok úgy történnek, ahogy a szereplők fejben azt megalkotják. A film vizuális megvalósítása egészen döbbenetes. Ezek a látványelemek; a szemünk előtt görbülő terek, szétrobbanó épületek, emelkedő hidak, a forgó folyosó, az autós üldözés, a gravitáció nélküli cselekvések és harcok - az egyszerű kameraállásokkal, árnyékokkal, napszakokkal való játszadozással zseniális eredményt hoztak. Egy film, amelyben a környezet, a kellékek nem csak alárendelt szerepet játszanak, nem bennük, körülöttük történik a cselekmény, hanem maguk is a történet részévé válnak, alakíthatóak, mozgathatóak.
A film a nagyszerű, látványos rendezés mellett elgondolkodtat arról is, hogy milyen hosszú is egy álom a valóságban. Álmunkban nagyon sok helyen járunk, rengeteg különböző dolog történik velünk, mégis csak pár órát aludtunk. Öt percnyi alvás nagyjából egy órának felel meg az álmok világában - tudjuk meg a filmből. Az álmoknak pedig több szintjük van, olyan mint egy emeletes ház, ahol egyre lejjebb haladunk, úgy jutunk el a pinceszinten található tudatalattiig. Szintről szintre hosszabbnak tűnik minden, mert az agy ilyenkor legalább tízszer gyorsabban működik. Az időeltolódás pedig rengeteg feszült helyzetet eredményez, amit az akciódús jelenetekben maximálisan kihasználtak. Álomban tudatában vagyunk annak, hogy valójában alszunk. Elképzelhető, hogy valamilyen szinten érzékeljük az álmot, de az, hogy az álmot mi irányítod és abban minden lehetséges, az mégsem tudatosul bennünk. Viszont álmodni úgy is lehet, hogy az álmot mi irányítjuk, akaratunk szerint alakítjuk, közben azonban teljesen éberek vagyunk.
A gravitációval való manipulálás is zseniális ötlet, melyet a díszletek forgatásával valósítottak meg azt a hatást keltve, hogy a környezet mozgatása illetve eltüntetése az emberek gondolatai által történik.
A legizgalmasabb momentumok nem véletlenül Ariadne – Ellen Page - az építész feltűnésekor láthatóak, amikor elkezd kísérletezni ezzel a világgal, próbálgatja, meddig lehet elmenni, mennyire érvényesülnek a fizika törvényei és a józan ész korlátai; mint építésznek mennyire van megkötve a keze az álomvilágban? Természetesen semennyire sincs, a helyzet gyakorlatilag olyan, mintha az építészetből a mérnöki oldalt kivennénk, és bármi, amit a művész lerajzol, biztonsággal megvalósulhatna. Jó példa erre, amikor Ariadnét labirintus építésére/rajzolására kéri Cobb, egy-két vonás, és már kész is a mestermű. Egyébként a történet maga is egy labirintus, akárcsak a város-útvesztő. Amikor a gravitációról van szó, Párizs utcáit egymásra hajtogatja úgy, hogy egyszer csak egy kocka belsejében találjuk magunkat, de ahelyett, hogy a függőlegesbe és a fejjel lefelé került oldalakról lepotyognának az emberek házastul-autóstul, azok tovább kávéznak, korzóznak, és a gangos bérházak udvarairól sem zúdul ki a száradó ruha. Ariadne is a legnagyobb természetességgel lép át a kocka egy másik oldalára, és halad tovább immár 90°-kal elfordulva, függőlegesen.
Egy másik érdekes jelenet, ami megint csak térgörbítésen alapul, amikor a Szajna partján két oszlop között kihúz egy óriási tükröt, majd vele szemben is, így a tükörben a végtelenségig ismétlődnek az oszlopok és a két főszereplő alakjai. A tükör eltűnésével az oszlopsorok megmaradnak egy folyó fölött átívelő hidat alkotva szintén zseniálisan beépítve a filmbe a fantázia szüleményeit, illetve egy másik valós helyszínt létrehozva. A mitológia sem maradhat ki a filmből – szembetaláljuk magunkat a ma oly sokat hangoztatott, szemünkbe szökő dilemmával, a kibillent férfi-női egyensúly visszaállításának problémájával.
Az álomszinteken történő események során a képrészleteket, a valóság térdarabkáit egyetlen, összefüggő helyszín részleteit csoportosítja úgy, hogy egyenes és homogén térképzet teremtődik meg a néző számára. A térélmény az állandóan változó nagyságrendű részletek sajátos összeállításából, egyetlen harmonikus rendbe illeszkedéséből alakul ki.
Az építészet fejlődésével reprezentálja azt az érzelmi kettősséget, amely egyrészről a filmben megtalálható modern, napfénytől ragyogó, tiszta üvegfelületek, épületek által kiváltott nagyon világos és tágas hatásban, másrészről a meglehetősen komor és robosztus többszintes épületek, piszkos, lepusztult utcarészletek által keltett hatásban nyilvánulnak meg.
A filmben maximálisan kihasználják az épített környezet által kiváltott érzelmi ráhatásokat, a beállítások gyors váltogatásának igen erős hatását (lásd álomszintek). A nézőt koncentráltabb együttműködésre kényszeríti, mert jobban kell figyelnie, ha meg szeretné érteni az összefüggéseket, ha térben és időben tájékozódni akar. Amikor a történet izgalmasabb fordulathoz ér, felgyorsul a vágás ritmusa, a képi beállítások váltogatása nyomán a cselekmény teret és időt ugrik. Az építészeti háttér gondos megválasztásával és összerendezésével zseniálisan használja az épített környezetet az érzelmi manipulálásra, tovább fokozva ezt a hatást Hans Zimmer muzsikájával, valamint a pontosan odaillő Edit Piaf dallamok bejátszásával.
A lehetetlen valósul meg akkor is, amikor Arthur kerül verekedésbe egy hotel folyosóján, és közben megszűnik a gravitáció: a harc nemcsak a padlón, hanem a falakon és a plafonon állva is folytatódik. tulajdonképpen plusz egy dimenzióval ruházva fel a jelenetet. Az épített környezet oly módon való megvalósítása, ami engedi a forgatásnál a helyiség elforgatását. létrehoz egy újabb dimenziót, egy újabb térfelfogást. Az Eredet álomvilágában lehetséges Escher önmagába visszatérő végtelen lépcsője is, amelyet a filmben többször is láthatunk, így pl. egy – felülről kamerázott – akciójelenetben: Arthur egy ilyen lépcsőn leszaladva kerül az addig mögötte futó ellenfele mögé, majd löki le azt a lépcsőn létrejövő szakadásnál, amely akkor válik láthatóvá, amikor az elvileg nem lehetséges Escher-lépcsővel egy szintbe ér a kamera. Ez is egy képzeletbeli kép, egy látomás tárgyi világba való kivetítése, egy meghatározott gondolat ábrázolása, ahol a technika a gondolat megvalósításának az eszköze. A valóság elemeit logikailag összekapcsolva, a térlátás különböző megfigyeléseit egyesíti egy közös nézőponttal, így hozva létre egy nem természethű ábrázolást.
Ez a legújabb elmélet szerint is lehetséges, a kvantumfizika eddigi – nagyon felszínes – ismerete a tudósok szerint létező törvények alapján a tér meghajlítása, a párhuzamos univerzumok stb. nem utópia, hanem a jövő nagyszerű lehetőségeit magában foglaló képet tár elénk. Az olyan térbeli kapcsolatok, amelyek jelen ismereteink szerint fennállnak a fizikai világ tárgyai között máris az érzékcsalódás nyújtotta lehetőségek sorába sorolhatók, amint önkényesen megváltoztatjuk, illetve figyelmen kívül hagyjuk ezeket.
A jövő építészének lehetőségeit nem korlátozza a három dimenziós gondolkodás, hiszen az elforgatható szoba, a falak kitolása a térbe, a most még szinte elképzelhetetlen alakú épületek, korlátlan lehetőségeket nyit meg a szárnyaló kreativitás előtt.
Így a tervezés nem korlátozódik kizárólag egy épületre, hiszen a mozgatható, térbe kinyúló-átnyúló falakkal, helyiségekkel globálisabb gondolkodásra serkentik a tervezőt. Az egész épület – utca – városrész – város újratervezése szükséges, mivel a most már vertikálisan is mozgó épületrészek, terek határtalan lehetőségeket rejtenek magukban.
A jövő építésze – a kvantumfizika felfedezései révén – már túllép a mai kereteken, így pl. az elforgatható helyiségekkel korlátlan lehetőségek nyílnak meg, lerövidülnek a távolságok, lerövidül/hosszabbodik az idő, közel kerül a távol, a térben nemcsak vízszintesen, hanem függőlegesen is lehet mozogni – mozgatni az épületrészeket.
A közlekedés robotautók, vagy vízzel, napelemmel hajtott járművekkel történik, amelyekkel gond nélkül át lehet térni egyik dimenzióból a másikba. Az önmagát vezető autókat az autópálya szenzorai segítik útjukon, a rendszer sáv asszisztense visszatereli a kocsit a sávba, így balesetek előfordulása eleve kizárt. A mágneses levitációval tovasikló vonatok, a légpárnás hajók megalkotásával a közlekedés környezettudatossá, gyorssá, környezetbaráttá és biztonságossá tehető. A repülés is megoldható, ha az ember hordozható rakétát viselve a hátán emelkedik ma még elérhetetlen magasságokba.
Játszunk el egy kicsit azzal a gondolattal is, amelyet a Hórusz szeme c. tv-sorozatból ismerhetünk, miszerint a nehéz tárgyakat úgy lehet mozgatni, hogy emberi kéz hozzá nem ér. A szállítási útvonalon elhelyezett bizonyos formában megalkotott oszlopok az elektromágneses energia átvitelére szolgálnak, így az oszlopok között létrejövő elektromos mezőben lebegtetni lehet a súlyos tárgyakat is, ezáltal mozgatva tovább bárhová az építőanyagot, illetve akármilyen anyagi természetű dolgot. Így az építész által megtervezett bármilyen építmény kivitelezése nem ütközik semmilyen akadályba, bármilyen utópisztikusnak tűnő gondolat megvalósítása reális lehet.

A tudás és technika fejlődésével egyre bonyolultabb és magasabb szintű épületek, építészeti terek jönnek létre. Ma már űrtechnológia fejlesztéseit is felhasználják a tervezett műtárgyak kielégítésére, megvalósításra. De hogy a fent említett gondolatok a fantázia szüleményei vagy megvalósítható lehetőségek a jövőre nézve?

..beállítom a Dolorean időzítőjét 3010-re, és körbenézek.