Parti Zsófia: Utópiák építészsti világa

A filmek virtuális világának sok összetevője van: a cselekmény, a jelmezek, a smink, a zene, és a megjelenő vizuális környezet. A választott természeti és épített helyszínek mindig formálják a film üzenetét, irányt adhatnak a film értelmezéséhez. Ugyanakkor érdekes megfigyelni, hogy a szerepeltetett helyszínek milyen színben vannak feltüntetve, hiszen azzal, hogy a film alkotója kiválaszt egy épületet, teret valamilyen céllal, egyben véleményt mond az adott épületről. A jövőben játszódó filmek esetén különösen érdekes lehet, hogy melyek azok az épített elemek mai környezetünkben, melyeket az alkotó alkalmasnak talál arra, hogy egy negatív jövőképet mutasson be vele.


1. Utópiák építészeti világa
Egy mozifilm esetén alapvető, hogy amit látunk, az fikció. Filmtrükkök segítségével ma már szinte bármit mozivászonra lehet vinni, így már nem csak a technikai lehetőségeken múlik, hogy milyen képi világ, színek, fények, terek díszletek, jelmezek jelennek meg, hanem ez elsősorban az alkotó koncepcionális döntése. A felhasznált filmes eszközök mind a cselekményt árnyalják, hangsúlyoznak fontos elemeket, és elrejtik a mondanivaló szempontjából lényegteleneket. Ugyanakkor a választott téri és tárgyi eszközök alkalmazásával az alkotó egyben a szcéna elemiről is véleményt formál, még ha nem is ez az elsődleges célja.
Az, hogy a helyszínek kiválasztása egyben véleményformálás a helyszínről különösen igaz a jövőről szóló filmek esetében. Hiszen itt a film képalkotás egy elképzelt vagy vágyott valóságról, melyben tíz, húsz vagy száz év múlva élhetünk majd. Vagy képalkotás arról, hogy a jelenünkben zajló események, a tudomány fejlődése, az értékrendünk alakulása milyen feltételezett világhoz vezethet. És itt a tárgyi és téri környezet legalább annyira fontos, mint a zajló cselekmény. A szereplőkön látott ruhák, a megjelenő járművek, az épületek, városi szituációk rengeteg mindenre utalhatnak. Megmutatják, hogy mennyire közeli vagy távoli jövőről van szó, mennyire áll közel a mai valósághoz, mit tart meg a ma is érvényes értékekből, szimbólumokból, szokásokból, és miben alkot teljesen újat. És ezáltal egyben a mai vizuális környezetünkről is kritikát alkot.
Ugyanakkor van egy érdekes ellentmondás abban, hogy egy elképzelt jövőbeli helyzetet a mában, a ma ismert anyagokkal, ma létező vagy felépíthető épített környezetben kell leforgatni. Természetesen trükkökkel sok mindent lehet módosítani. Azonban ha a film egy olyan térben játszódik, ami csak virtuálisan létezik, akkor az egyértelműen eltávolítja tőlünk időben és realizálhatóság tekintetében a film cselekményét, mivel azért ma az még elég jól észrevehető, ha egy tér csak a számítógépek képernyőjén született meg (pl. az Avatar c. filmben az erdő).
Az elemzés témájául egy olyan filmet választottam, ami a közeli jövőben játszódik, és olyan épített és természetes környezet jelenik meg benne, mely felvehető volt ma is létező helyszíneken. A film alapvetően foglalkozik az emberrel, mint fogalommal: hogy mitől vagyunk azok, akik; mit és hogyan befolyásolhat az emberi létben a tudomány eszközeinek alkalmazása, a manipuláció. Érdekes megvizsgálni, hogy az elképzelt jövőbeli világ, amit alapvetően a tudományos fejlődés alakít olyanra, amilyen, mennyiben hasonlít, illetve tér el a ma létező fizikai valóságtól. Milyen a filmbeli természeti környezet, milyen épített elemeket helyez el abban az ember, hol él és dolgozik, hol szórakozik? Ha ezekre a kérdésekre választ keresünk, határozott véleményt kaphatunk a mai értékrendünkről.

2. Gattaca
A Gattaca című film 1997-ben készült az USA-ban, a Columbia Pictures-nél, rendezője az új-zélandi születésű Andrew Niccol. A film címe az emberi DNS-t felépítő négy alkotóelem nevének kezdőbetűjéből alkotott mozaikszó, és egyben a film egyik fontos helyszínének, a Gattaca Űrkutató Intézetnek a neve.
A film a közeli, illetve nem is olyan távoli jövőben játszódik, de nincs meghatározva, hogy pontosan mikor. A film idejében bevett és elfogadott szokás, hogy a gyerekek nem természetes módon, hanem mesterséges megtermékenyítés útján fogannak. Így lehetővé válik a megtermékenyített petesejtek közül a genetikailag legelőnyösebb tulajdonságokkal rendelkező kiválasztása. A társadalom pedig az emberek génállománya alapján épül fel: akinek jobbak a génjei, annak jobbak az esélyei is karrier terén. A film főszereplője, Vincent Freeman természetes úton fogan meg, és születésekor még mielőtt a nevét megkapná, kiderül, hogy várható életkora 30,2 év. Szülei csalódottak miatta, és második gyermeküket a jól bevált mesterséges megtermékenyítéssel hozzák világra. Anton mindenben felülmúlja bátyját, aki ezt nagyon nehezen emészti meg. De Vincent nem adja fel az álmát, hogy űrhajós legyen. Ezért a tökéletes genetikai állománnyal rendelkező, de egy baleset miatt tolószékbe került Jerome Morrow személyiségét és génállományát kölcsönzi.
A film kezdő képein levágott köröm- és hajdarabokat, illetve leradírozott hámsejteket látunk a földre hullani, olyan közeli képen, hogy eleinte nem is ismerhetőek fel egyértelműen. Az első tér, ami megjelenik egy szűk zuhanyfülke méretű, kabinszerű helyiség, ahol Vincent leradírozza teljes testéről az elhalt hámréteget. Ezután kilép a kabinból, ahol lángnyelvek csapnak fel, hogy a levált bőrdarabok megsemmisüljenek. A szoba, ahova az alak belép látszó beton felületű, minimális természetes megvilágítása van, és nagyon kevés bútor van benne, azok is munkaeszközöknek látszanak. A következő képekből kiderül, hogy valóban egy komplett laboratórium van a házban. Az első pár filmkockán nem történik párbeszéd, valójában még nem tudjuk, hogy kit látunk, csak az derül ki, hogy komoly munkával hamis vizelet- és vérmintával, illetve hamis ujjlenyomattal felszerelkezve indul el a házból.
Ez után látjuk kívülről a házat, mely hatalmas, többszintes, szoborszerűen megformált betonkubus, minimális nyílással. Leginkább egy középületre, vagy ipari épületre, például egy kutatóközpontra, vagy múzeumra hasonlít.

1. ábra: Jerome Morrow háza a film elején 2.ábra: California Polytechnic University
A következő snittben már egy másik épületet látunk. Zöld környezetben egy furcsa, nehezen beazonosítható ház, mely árkádíves homlokzatával hasonlít egy árucsarnokra, ugyanakkor az épület végén látható kupola és a karcsú, hegyes, fénylő torony utalhat a tényleges funkcióra, az űrkutatásra. A főhős ebbe az épületbe megy dolgozni. Ekkor tudjuk meg, hogy ki is ő valójában, és innen indul időben egy korábbi ponttól lineárisan vezetve Vincent Freeman története, aki a film jelenében már Jerome Morrow-ként éli hétköznapjait.
A Gattaca Intézet épülete (Frank Lloyd Wright, Marin Civic Center), belső téri kialakítása nagyon sokat elmond a benne uralkodó szabályokról. Az épület terei általában tágasak és jól átláthatóak. A fogadó csarnok és az onnan a felsőbb szintekre vezető mozgólépcső tere az épület teljes magasságát átfogja a felső üvegtetőig. Az emeletek mellvédjeinek íves formái akár befogadóak is lehetnének, sugallhatnák az otthonosságot, mégis a sima, szerethető részletek nélküli felületek sterilitása inkább taszító hatást kelt. Az egymásba átfolyó, átlátható terek is inkább negatívumként szerepelnek, azáltal, hogy többször a dolgozók felett álló emberek (pl. az igazgató vagy a nyomozó) eszköze arra, hogy jól meg lehessen figyelni mindenkit. Ha van is kilátás a természetbe, vagy egy belső udvarra, ez nincs megmutatva. Nem cél a különböző használatú terek egymástól való elkülönítése, nem igazán jelennek meg szerethető zugok, vagy közösségi terek. A funkcionálisan egymás után sorolt terek az épület rendeltetését szolgálják, és mindezt úgy, hogy a megérkezés, a belső közlekedés és a munkavégzés helye jól ellenőrizhető legyen. Még a nagyobb tereket sem használják közösségi célra, nem jelenik meg a dolgozók közti kommunikáció, nem látunk kollegiális kapcsolatokat, legfeljebb a főnök-beosztott viszonyt. Gyakorlatilag futószalag-szerűen működik az épületben a munka. Az uniformizált fekete ruhás dolgozók reggel szinte libasorban, egymással minimális kapcsolatot felvéve, egy vérteszt után érkeznek meg. Az irodákban szintén egy irányba néznek a dolgozók, mindenkinek megvan a maga ívesen kialakított fülkéje, mely szeparálja őket egymástól, magányossá teszi őket. Van némi természetes fény, de a perforált falfelületek inkább csak a fény bejutását engedik, a kilátást, a kinttel való kapcsolattartást nem. Ugyanakkor a terembe belépve jól átlátható, hogy ki dolgozik, és ki nem, és az elrendezésből fakadóan a terembe belépő ember anélkül tudja áttekinteni az irodát, hogy azt a dolgozók észrevennék, hiszen háttal ülnek az ajtónak. Munka közben egymással a szemkontaktus felvétele is nehéz. Furcsa ez egy olyan munkahelyen, ahol a Naprendszer és a világűr kutatása folyik. Azt feltételezhetnénk, hogy ez sok csapamunkával jár, azonban erre nincs kialakított hely. Az épület külső terei sem barátságosak, sokkal inkább a magányt sugallják. Vincent és Irene beszélgetése a kilövő állomás egyik hatalmas betonépítményének tövében nagyon jól mutatja a két ember közeledésének problémáit és nehézségeit. A hatalmas, sivár objektum mellett a két kicsi fekete pont, a két ember eltörpül. A nagy, gépezet-szerűen működő intézmény két porszemnyi alkotóeleme. Ugyanakkor az is elárul valamit, hogy beszélgetésük nem az irodában, vagy a folyosón zajlik, hanem kültéren, tehát mégsem bezárva a rendszerbe. Mégis a két ember nem tud egymáshoz igazán közeledni. Irene egyértelműen úgy fogja fel a helyzetet, hogy kettejük között akkor lehet bármilyen kapcsolat, ha ismerik egymás génállományát, és a férfi elfogadja, hogy az övé nem tökéletes. A két ember lélekben nem tud egymás felé nyitni, ekkor még tele vannak feszültséggel, és távolságtartással.

3. ábra: Frank Lloyd Wright Marin: Civic Center
A film második felében hasonló helyen jelennek meg ketten feketében. A hatalmas napkollektor mezőn irreálisak a fényviszonyok a tükröződések mindent megváltoztatnak. Ekkor Irene még semmit nem tud Vincent valódi énjéről, azaz lélekben még mindig távol vannak egymástól.
A film végén, mikor már emberileg ismerik egymás, nem csak genetikailag, az első párbeszédük hangzik el szó szerint, de nem sivár környezetben, hanem egy emberléptékű autó mellett, színes ruhában. A valódi egyéniségük mutatkozik meg, és így fogadják el egymást, és nem a génjeiket.

4. ábra: Irene és Vincent a Gattaca épületénél

5. ábra: Irene és Vincent a napkollektoroknál
Érdekes megvizsgálni a filmben megjelenő otthonok milyenségét. A ház, amiben Vincent gyerekkorát töltötte, egy kisvárosiasnak tűnő környezetben álló családi ház. Külső kép szinte alig jelenik meg róla, így a környezetét sem lehet igazán kivenni, csak néha bukkan fel az ablakon keresztül a szomszéd ház. Belülről viszont viszonylag sokat megtudunk a házról. Látjuk a nappaliját, és a konyháját, azokat a tereket, ahol egy átlagos család együtt élheti a mindennapjait. A terek tágasak, de nem belakhatatlanok. A berendezés egyszerű, de nem steril, gyakorlatilag sok ilyet láthatunk lakberendezésről szóló katalógusokban, vagy bútorüzletek hirdetésein. Megjelennek élénk színek, egymással harmóniában, sokféle kellemes érzetű anyagot, fát, textilt láthatunk, kiegészítve szépen felületkezelt fémekkel. És tele van a lakás a mindennapi használati tárgyakkal, melyektől élővé válik a hely. A családon belüli feszültségeket a téri környezet elemei közül egyedül a fényviszonyok tükrözik valamelyest, hiszen az egyébként sok ablakkal rendelkező házban a külső, fixnek tűnő árnyékoló lamellák miatt mindig félhomály van. Az apró részletek, mint az évenként egymást követő magassági méretek, vagy amikor Vincent nem ül oda a családi asztalhoz sokkal inkább megmutatják azokat a gyerekkori sérelmeket, melyek Vincent családból való kirekesztettségéhez vezettek. Ez a folyamat akkor éri el csúcspontját, mikor az otthon részét képező családi fotóról letépi saját arcképét, aminek helyére a szoba másik sarkában éppen betoppanó öcs kerül.
Vincent életének azt a felét, mely álmának megvalósításáról szól, egy teljesen más hangulatú helyen tölti. A film első kockáin látott erődszerű, középületnek tűnő kubus valójában Jerome Morrow otthona, és később ez lesz Vincenté is (California Polytechnic University laboratórium épülete). A kívül-belül csupasz betonfelületekkel rendelkező épület hatalmas tereiben elveszettnek, magányosnak tűnik Jerome Morrow alakja, aki bár tökéletes génállománnyal rendelkezik, egy baleset miatt kerekesszékbe kényszerült. Emiatt a lakás alsó szintjén él alkoholistaként, míg Vincent be nem toppan az életébe. A lakásban levő két férfit semmilyen családi vagy baráti kötelék nem köti össze, egyszerűen szükségük van egymásra. Vincentnek kell Jerome személyazonossága a jó génjei miatt, Jerome-nak pedig Vincent álmai, élni akarása mutathatja meg a kiutat az alkoholizmusból. Jerome életének Vincent jelenléte újra értelmet ad. Életük nagy részét, főleg Vincent Jerome-á alakítása idején a lakás alsó szintjén töltik. A nagy belmagasságú, egymásba áramló terekbe kevés természetes fény jut be. A vízszintes sáv alakú ablakok olyan parapetmagassággal rendelkeznek, hogy nem lehet rajtuk kilátni a szabadba, csak az ég felé. Ez egyrészt utalhat Vincent álmára, hogy űrhajós legyen, másrészt hangsúlyozza a két férfi világtól való szeparáltságát. Hiszen az egyik azért küzd a világgal, mert selejtnek bélyegezték, a másik pedig tökéletes adottságokkal rendelkezett ugyan, mégsem tudott, vagy akart élni vele. Mindkettejük életét a gének alapján történő besorolás határozza meg, és ezt jól tükrözi, hogy gyakorlatilag egy laboratóriumban élnek, ahol lehetséges a fizikum átalakítása, a vizelet és a vér hamisítása.
A steril környezetben csak néhány minimal design bútor található, a legszükségesebbek. Az egyetlen meleg érzetű, barátságos felület a faburkolatú padló. De a félhomály, a beton felületek szürkesége olyan érzetet kelt, mintha egy alagsori, eldugott helyen lennénk. Egy világtól elrejtett hely, ahol ki lehet lépni a rendszer szabályai alól, ahol meg lehet kérdőjelezni azokat, és át lehet hágni. A lakás felső szintje, ahol a bejárat is van, hasonló stílusú, mint az alsó. Itt is uralkodnak a steril beton felületek, és a magas parapetű nyílások, valamivel több fénnyel. Vincent ezen a szinten lakik. A két szintet egy térbe állított, könnyed lépcső kapcsolja össze, melynek formája a DNS spiráljára emlékeztet. A lépcső szimbolizálhatja a két férfi közötti kapcsolatot, mely a génjeik miatt alakult ki. Ugyanakkor ez a lépcső az akadály Jerome számára, hogy a világban élhessen, ez választja el a kinti léttől. A belső térben megjelenik néhány olyan elem, mint egy 17. sz-i portré egy nemesről. A 17. sz-ban a saját arckép megörökítése a kiváltságosok joga volt, hiszen csak ők tudták megfizetni a festőket. Az, hogy egy ilyen kép helyet kap Jerome otthonában, mutatja, hogy ő is kiváltságos. Legalábbis a társadalom tagjainak nyilvántartása szerint. A lakásban élő két férfi története azonban pont ezt kérdőjelezi meg. Jerome a társadalom egyik kiváló tagja, elvileg, a genetikai adottságok alapján. A nyilvántartás azonban ezt az egy szempontot veszi figyelembe, hogy milyen génekkel született. Az élete eseményei, eredményei, azok a dolgok, amiket szabad akaratából tesz meg, vagy amik véletlenül történnek meg vele, már nem kerülnek bele a nyilvántartásba. A társadalom számára csak a fizikai adottságok és képességek jelentik az embert, az, hogy ezeket hogyan használja, már nem. Vincent pedig megmutatja, hogy nem csak az ideális génállomány az egyetlen, ami álmai megvalósítását jelentheti. Sokkal inkább az akaraterő, a kitartás, és a lélek, amivel emberi kapcsolatok kialakítására képes. És ez független a genetikától.

6. ábra: Jerome a lépcső alatt
Érdemes megfigyelni, hogy a szórakozóhelyek mennyire eltérnek mind a munkahelytől, mind az otthontól. A filmben látott lokálok a ’30-as évek eleganciáját idézik fel, rengeteg színnel, anyaggal, dekorációval. A történet során csak itt látunk valódi társasági életet, aminek a hangulata szöges ellentétben áll a munka közben látottakkal. Mintha itt felszabadulnának a kötöttségek, szabályok alól. Megszűnik a sterilitás, nincs személyazonosság ellenőrzés.
Ugyanakkor városi környezet, közterek egyáltalán nem jelenik meg a filmben. Nem érzékelhető, hogy a Gattaca Intézet egy nagyváros mellett van, vagy mindentől elszigetelve. A kisebb és nagyobb társadalmi közösségek hiánya, a helyhez való kötődés az egyének egymástól való elidegenedését erősítik. Van egy nyilvántartás, melyben mindenkiről mindent tudnak, és ami alapján eloszthatók a társadalomban betöltött szerepek, de ez kevés a közösségek kialakulásához, mivel teljesen személytelen.
A természet megjelenése is nagyon hangsúlyos a filmben. A két testvér Anton és Vincent harca látszólag eldőlt, hiszen Antonnak jobbak a génjei. De Vincent hisz magában, és amikor csak ketten vannak és az óceán, ami nem engedelmeskedik a társadalom szabályainak, akkor az akaratereje és hite révén le tudja győzni öccsét. A vízben nincs rend, nem kiszámítható, mint ahogy az emberi lét sem függ pusztán a DNS-ben lévő molekulák kapcsolatától.

7. ábra: Anton és Vincent az óceánban
A filmet keretezi az, hogy a Vincent álmának megvalósításához szükséges napi bőrradírozás terében lesz öngyilkos a film végén Jerome. Miután két életre elegendő mintát szolgáltat Vincent-nek, megsemmisíti magát. A bemutatott társadalmi rendszer totális kritikája ez: olyanokat tekint tökéletesnek a rendszer, akik nem is léteznek, míg másokat diszkriminálnak, és megfosztanak a lehetőségektől, pedig valójában rengeteg mindenre képesek.

Összefoglalás
A film több különböző helyszínen játszódik, melyek összefüggésben vannak a szereplők lelki világával, lelki állapotával. A Gattaca felhívja a figyelmet mai társadalmunknak egy komoly problémájára: a tudományos és technikai fejlődés csak akkor jó, ha tudjuk jól használni. A film álláspontja szerint nem szabad az embert a tudomány alá rendelni, az embernek mindig felette kell állni annak. A két legfontosabb helyszín a filmben a Gattaca Intézmény és Jerome lakása. A filmben mindkettő a személytelenséget, az emberek egymás mellett, és nem egymással élését sugározza. Ezzel szemben a valóságban a Gattaca Állomás egy Megyei Kultúrközpont, míg a lakás egy egyetemi laboratóriumi épület. Wright épülete ikonikusnak számít az amerikai építészetben, az épületbe bejárásokat szerveznek. Az egyetemi épületet a hallgatók által írt blog alapján szeretik a használói, egy mindig felfedezésre váró épületnek tartják. A film ezeket a helyszíneket inkább negatív színben tünteti fel. A modernben és ma is kedvelt funkcionális egyszerűség itt nem annyira szépnek, mint inkább ridegnek és személytelennek van feltüntetve. A valós épületekkel való ábrázolás azt sugallja, hogy a film elvi problémái egyáltalán nincsenek távol tőlünk.