ÉPÍTÉSZETI TEREK A SZIGET CÍMŰ FILMBEN

Minden filmben alapvető jelentősége van az éptítészeti tereknek és a környezetnek. Ez azonban akkor működik jól, ha olyan természetesnek hat, hogy csak a hiányuk tűnne fel. Bizonyos műfajú filmeknél viszont, mint például a science fiction vagy a sci-fi, már a történet értelmezhetősége is kétséges lenne konkrét és kifejező építészeti eszközök nélkül. Olyan témájú filmet választottam, ahol kifejezetten az épített környezet a fontos, amely a cselekményt segíti. A tér kompozíciók teszik igazolttá a párbeszédeket, az eseményeket a szereplőkben lezajló lelki folyamatokat.


A Sziget című, 2005-ben forgatott és bemutatott film, a közeli jövőben, 2019-ben játszódik, tehát mindössze tizennégy évet ugrottunk vele előre az időben. Mégis egy ökokatasztrófa utáni világ tárul elénk. Egy világszerte pusztító fertőzés következtében a Föld lakhatatlanná vált és egyedül egy biztonságos sziget maradt, mely kiindulási pont lehet, a fertőzés eltünése után a Föld újra benépesítéséhez. A föld alatti biztonságos, fertőzésmentes létesítményben emberek tucatjai várják, hogy eljussanak erre az egyedüli, ember számára élhető környezetbe. Mindez lottósorsolás útján lehetséges, aki nyer a lottón (vagy gyermeket szül) mehet a Szigetre. Valójában azonban szó sincs katasztrófáról, az itt élők „csupán“ klónok, akik egy szerv konszern produktumaiként arra lettek létrehozva, hogy egy esetleges szervátültetéshez vagy egyéb fiatalító beavatkozáshoz legyenek „alapanyagok“. Nem várt módon azonban a klónok teljesértékű emberi lényként kezdenek viselkedni. Gondolkodásmódjuk és érzelmi intelligenciájuk rohamos fejlődésnek indul és a memóriájuk is orvosilag megmagyarázhatatlan módon, kezdetleges szinten ugyan, de szinkronban van az „eredeti“ emberével. Az ezzel kapcsolatban felmerülő, súlyos morális kérdéseket boncolgatja a film.
A főhős, aki nem mellesleg egy sikeres (forma)tervező klónja, elsőként kezd el kételkedni a hely valódiságában, valamint elsőként benne merülnek fel az emberi igényt ki nem elégítő steril környezet problémái. Hamarosan rá is jön az igazságra és a tettek mezejére lép.
A cselekmény kibontakozása alatt három meghatározó helyszínt ismerhetünk meg, amelyek szinte színházi előadások felvonásaira emlékeztetnek különbözőségükkel és az érzelmekre gyakorolt hatásukkal.
A három helyszín egyike maga a „klónlabor“, a világvége utáni emberiség titkos bázisa, mely egy teljesen zárt, szigorú ellenőzés alatt tartott létesítmény. A másik maga a „valóvilág“, egyszer az arizóniai sivatag, ahol egy hajdan volt katonai bázison alakították ki a föld alá rejtett „tenyészhelyet“. Valamint a zord sivatagon kívül láthatjuk még a 2019-es Los Angeles-i városképet is. A harmadik helyszín pedig nem más, mint a kettő közti átmenet, ha úgy tetszik „folyosó“.
A történet szempontjából mindhárom helyszínnél csúcsfontosságú az építészeti alkotások szerepe. Kifejezetten az építészeti környezet a fontos és nem a térben történő mozgás. Egyértelmű kapcsolat van a helyszín és a szereplők lekiállapota között.

1. A „klónlabor”
Itt szintén három szekció különül el. A privátterek, a közterek és a létesítményt megalapító és vezető professzor szférája.
Az egész építmény alaprajzilag három köralapú, gyakorlatilag föld alatti toronyház, amelyek folyosókkal egy központi épülettel vannak összeköttetésben. A központi épületben található természetesen az a generátor, amely felelős azért az egész épületet körülvevő kivetítő energiaellátásáért, amely bármely üvegfelületen kitekintve a csodálatos Sziget látképét adja.
Az épületet legkisebb egységéből, a főhős szobájából kiindulva ismerhetjük meg. Itt minden fehér, vékonyan, kontúrként megjelenő egy-két fekete és szürke felülettel. A szobában csakis a feltétlenül szükséges tárgyak találhatóak meg, egy ágy, egyetlen egy virággal díszített kis asztal, szigorúan csak egy székkel. Hatalmas ablak a kivetítő által nyújtott pazar panorámával. Személyességről mégcsak beszélni sem lehet, eltekintve attól a kijelzőtől, amely bár név szerint szólít és köszönt ébredéskor, csak arra emlékeztet minden itt lakót, hogy folyamatos megfigyelés alatt van. Saját fürdőszobával egy ultramodern kórházi szoba hangulatát kelti a hely, a főszereplő nem kis elégedetlenségére. A ruhatárukban is ez a steril szellem és személytelenség tükröződik. A nevük sem engedi feledtetni termék mivoltukat, a Lincoln-6-echo, megmutatja, a „szponzor“ régió kódját és azt is, hogy hanyadik generációs szériáról beszélünk. A neoncsöves megvilágítás sem az otthon melegét árasztja, hanem hideg fényével elvakít.
Minden szoba a körfolyosóra nyílik, ami egy több szintet átfogó hatalmas központi térbe vezet. A folyosó végig látszó beton, neon világítással, ezen kívül itt semmi más nem található, nehogy valami megzavarja a célirányos közlekedést. A központi tér tágas, dinamikus centrális tér, fontos közlekedési csomópont a liftekkel és hangsúlyos lépcsőkkel, valamint ezen felül étkezőként is funkcionál. A tér köré sorolt helyiségek mind üvegfelülettel határoltak és az egészség jegyében kihasználtak, mint egy fitneszközpont, tele tornateremmel és uszodával. Az étkező is szigorú kontroll alatt tartott, mindenki a neki kiszabott diéta szerint étkezhet.
1.ábra: A klónok életterének részlete

Gyors kiszolgálás, semmi kontaktus. A tér dinamikája, funkcionális kapcsolatsora nem engedi a lézengést és a „fölösleges“ kapcsolatteremtést másokkal. Figyelemelterelésként használt, szintén központi elem a hatalmas kivetítők egyész sora, melyeken az izgalmas lottósorsoláson kívül kizárólag nyugtató természeti képek váltakoznak.
Mindenütt óriási, egyértelmű jelzések, számok és betűk jelennek meg a nyers betonon neon világítással, a tájékozódást segítve.
A professzor irodájában ezzel szemben már van némi emberi, megjelenik a falon a melegséget árasztó, gyönyörű cseresznyefa burkolat. Már nem csak a szükséges tárgyak sorát látjuk, hanem a személyiségünk lenyomatát jelentő díszeket is. Ilyen kedvenc az egyik Picasso kép is a falon.
A berendezés azért itt is célirányos, hasonló színek és megvilágítás dominál, mint a közlekedő térben. A jövő szolid hatása érezhető a berendezésen, elsősorban a technikai apparátuson. Minden nagyon letisztult és rendezett. A tér két részre osztott mindössze két lépcsőfok segítségével, az irodai részre és a lobogó tüzü kandallóval igazi nappali hatást keltő pihenőre. Itt kényelmes fotel van, szőnyegen, ami egy szintén máshol nem fellelhető kiegészítő. Az asztalon zöldalma és virág, sarokban a TV, egyszóval meghitt. Az egész teret a hatalmas belmagasság teszi emelkedettebbé. A dolgozóasztal mögött óriási egybefüggő üvegfelület egy mozdulatra átláthatatlanná válik, ha a pszichés nyomást jelentő megfigyelést fontosabb, bizalmas, intimitást igénylő tevékenység írja felül. Ez a hierarchikus belső tér és berendezés hűen tükrözi a negatív szereplőnek számító professzor lelki állapotát és társadalmi pozícióját.
Ebben a közegben próbál kifejezésre jutni a főhős környezetének személytelensége, itt beszél először az információ és az emberi kapcsolatok hiányáról, az álmairól, amik emberfeletti módon ismeretlenül is összekötik a „szponzorával“.
A hely jellegéből adódóan ehhez a térhez egy ajtóval leválasztott saját rendelő, orvosi szoba is párosul. Közvetlen megközelíthetőségével és hatékony berendezésével tökéletes gyakorlatilag bármilyen beavatkozáshoz.
Az óriási gépezet szinte önfenntartó. A klónok szellemi lekötése ugyais a produktumok fejlődéséhez szükséges tápanyag előállításában merül ki. Ezt maguk a klónok végzik, laborkörülmények között, persze a tudtukon kívül. Az egyedül itt indokoltan steril környezet alig tér el valamiben a klónok életterétől. Az innen induló tápanyagot szállító vezetékek egy titkos térbe vezetnek, ahol anyaméhre emlékeztető burokban fejlőnek a klónok, míg elérik fizikai értelemben a megrendelő életkorát. Ekkor a köldökzsinórra emlékeztető vezeték leválasztásával és a burok felvágásával, mint ma született csecsemő tekintenek a világra. Ez azonban csak egy rövid ideig tartó, átmeneti állapot. Innen azonnal átkerülnek egy másik szintén titkos térbe, ahol egyesével kivetítőn folyamatosan égetik az agyukba az ökokatasztrófa tényét a hozzá tartozó szükséges emlékfoszlányokkal. Ide nincs bejárársa senkinek. Itt a klíma is más, folyamatosan párás a levelő, hogy az intravénásan továbbra is jutó tápanyaggal együtt megakadályozza a esetleges kiszáradást. A megvilágítás is sokkal komorabb, homályosabb.
A labormunka helyszíne az egyedüli koedukált rész, néhány közteret leszámítva, ugyanis az egyszerűség kedvéért külön férfi és női szárnyakat alakítottak ki az épületben.

2. Az „átmenet”
A föld alatti toronyházakat folyosók kötik össze egy központi épülettel, aki erre a folyosóra lép a szabályok értelmében védőruhát kell, hogy viseljen a fertőzések elkerülése végett. Minden, ami a működéshez elengedhetetlen, az összes gépészeti és elektronikai vezeték itt fut keresztül-kasul, bármerre nézzen is az ember. Itt minden az ellenkezője a klón élettérnek. Első szembetűnő különbség maga a fény, itt már nem próbálják a nappali világosságot neon lámpákkal imitálni, itt már nem kell titkolni különösebben, hogy valójában a föld alatt vagyuk. A pontszerű megvilágítások sárga fénye, alig teszi láthatóvá az acélszerkezetek között húzódó bonyolult hálozatok rendszerét. Ezer és ezer „valódi“ ember dolgozik itt azon, hogy az előállításban ne legyen semmi fennakadás. A klónok körében pont a fertőzésveszély miatt egyáltalán nem érdekes, hogy mi van az ajtón kívűl, nem így a főszereplő L6E számára, aki egy barátra is szert tesz az ilyen várva várt kiruccanásai során. Az itt szerelőként dolgozó barátja, Mac, mint minden társa tökéletesen tisztában van azzal, hogy milyen tevékenység folyik a zárt ajtókon belül. De nem mond el semmit, nem is zárkózik el. Betekintést enged életének ebbe a szegletébe, amiről tudja, hogy merőben eltér a klónoknál tapasztalhatótól.

2.ábra: Az átmeneti tér

Ez egyáltalán nem egy „steril“ környezet, itt minden piszkos, kusza és átláthatatlan, hangos és életteli. Ezen a részen talál rá az első bizonyitékra, hogy talán mégsem pusztult el odakint minden. A bizonyítékot, ami egy élő, molylepkére hasonlító, de annál valamivel nagyobb bogár, be is csempészi a saját szobájába.

3. A „való világ”
A következő alkalommal, amikor főhősünk ismételten felfedező útra indul, elengedi az élő bogarát és azt követve jön a teljes és bizonyos felismerésre. A korábban lottónyertes társát szervdonorként látja, amint éppen visszarángatják a műtőbe. Haladéktalanul visszatér, hogy megmentse a következő nyertest, a hozzá oly közel álló Jordan-2-Delta-t. Menekülésük közben futnak át a virtuális, szigetet mutató képen és hosszas küzdelmek árán a szellőzőberendezésen keresztül feljutnak a felszínre, a teljesen kietlen, sivár és elhagyott arizoniai sivatag kellős közepébe. Rozsdás (utca)táblák adnak némi támpontot. A sivatagon átvergődve eljutnak egy bárhoz, ahol az utazók frissülhetnek fel, itt azonban, mintha megállt volna az idő, az összetákolt bódé olyannyira elhanyagolt, hogy akár a múltban is játszódhatna a történet, nemhogy a jövőben. Ebben a bárban találják Mac-et, a barátot, aki a saját otthonába viszi őket.
Az erős kontraszt itt lesz igazán szembeötlő. A személyes tárgyaktól szinte mozdulni sem lehet, a tér zsúfolt és lerobbant, mint a tulajdonosa. Az össze nem illő anyagoktól és színektől káprázik a szem. Vegyes minden szempontból. Egy kivülálló számára étrékelhetetlen tárgyakkal teli, a hógömbtől kezdve a tigrismintás babzsákon át minden megtalálható. Egyértelműen ez csak is az ő otthona lehet, senki másé, amit a klónszobákról egyáltalán nem lehet elmondani.
Innen a vasutállomásra mennek, ahonnan tovább kell jutniuk Los Angelesbe. A vasútállomásra az igazi szokványos sztereotíp képnek megfelelően lebegő vonat érkezik be. Itt a helyszín nem kap akkora szerepet, a cselekmény viszont annál inkább. Üldözőik utolérik őket és meggyilkolják az önfeláldozó, segítőkész barátot. Nekik azonban sikerült elmenekülniük és eljutniuk Los Angelesbe, ahol Lincoln „szponzorát“ felkutathatják.
Los Angeles városképében több toronyház jelenik meg, de a jövő valójában a közlekedés terén válik nyilvánvalóvá. A magas toronyházak között, minden szinten, minden irányban vasúthálózatok komoly rendszere fut. A levegőben való, nem kötöttpályás közlekedés is megoldottnak látszik a közeljövőben, repülő motorokkal, nyomatékot adva a már említett sztereotip képnek.

3. ábra: Los Angeles, 2019

Erősődő a vertikális terjeszkedés az épületeket és a közlekedést tekintve a várhatóan növekvő igényeknek megfelelően.
Utolsó való világi helyszín az eredeti formatervező Lincoln lakása, ami szintén egy valós emberi természet és jellem tükörképe. Eleve bizar a környezete, ugyanis egy gyártelep pereménél helyezkedik el. Teljesen zárt, kizárólag a tulajdonos juthat be a retinaleolvasó ellenőrzése után. Csak később vehető észre, amikor kitárul a fém ajtó, hogy az előtér részben fedetlen és akár könnyedén be is lehetne mászni. Hasonlít a professzor irodájához a lakás hangulata. Az anyagok és a színek is hasonlatosak. Fehér és fekete dominál, a látszóbetonnal párosítva. Letisztult és egységes belsőépítészet jellemzi az egymásba közvetlenül kapcsolódó tereket. A galériás megoldások csak elegánsabbá teszik a nagy belmagasságú kiemelt helyet, a dolgozószobát, a fehér felületen feketével kihangsúlyozott könyvespolccal. Hideggé a burkolatoktól, a jellemzően látszó high-tech szerkezetektől és a fém ajtótól válik. Érezhetően egy sikeres, sebesség-megszállott, hedonista férfi otthona ez, a felső tízezerből.

4.ábra: A formatervező villája

A személyesség itt az önelégedettség formájában jelenik meg, mindenütt saját portrék, a díszek pedig a saját tervezésű modellek.
A film utolsó egynegyedében ismerhetjük meg a „szponzorként“ vagy megrendelőként szereplő eredeti Linkolnt. Szerepe és karaktere kevéssé lett volna sokatmondó az építészeti tértől elvonatkozatava.
Összességében tehát, az egyes jelenetek színtere tükrözi a szereplők hangulatát, életvitelét, társadalmi pozícióját. Kifejezetten az épített tér válik fontossá, nem a bene zajló cselekmény. A fontosabb monológok egyáltalán nem semleges közegben hangoznak el, kizárolag az adott térben jön át a lényegi üzenetük.