BARTHA Anna Margi: Eredet

Christopher Nolan Eredet című filmjén keresztül vizsgálom az építészet és média kapcsolatát. Célom nem a film komplex elemzése, hanem a rendező gondolkodásának megértése: hogyan gondolkodik egy filmrendező a modern építészetről, az „ideális” építészetről. Megvizsgálom az építész szerepét, az építészeti tervezés és előképek használatának dilemmáit, a természeti törvények hatását az építészetre a film által felállított szabályokon keresztül. Kitérek az egyes kultúrák ábrázolásának építészeti eszközeire, illetve arra, hogy hogyan kapcsolódik össze a személyiség változása az építészeti elemekkel.


1. A film alapszabályai
Az Eredet elemezésekor fontosnak tartottam elsőként kitérni a film belső logikájára, alapszabályaira, hiszen ezek elfogadása alapvető feltétele a film megértésének.
A film alapszabályai a teljesség igénye nélkül:
• létezik csoportos álom, tehát több személy álma összekapcsolható egyetlen csoportos álommá megfelelő technikai háttér segítségével
• az álomban az agy gyorsabban dolgozik, így hosszabbnak érzékeljük az eltelt időt: 10 óra a valósában 1 hét az első álomszinten, 6 hónap a második álomszinten, és 10 év a legalsó álomszinten
• az álomban az agy egyszerre tervezi és érzékeli a környezetet
• az épített környezetet az építész tervezi, az álmodó pedig megtölti tudatalattijával az építész által létrehozott a kész világot
• ha valaki meghal az álomban, akkor felébred
• a váró speciális hely: ide akkor kerül valaki, ha az álmában meghal, de nyugtató hatása miatt nem tud felébredni. A váró a strukturálatlan álomtér: itt nincs semmi, csak az egyén tudatalattija, valamint az, amit ő alkot.
• az álomban sok olyan dolog lehetséges, ami a valóságban nem: a fizikai törvények figyelmen kívül hagyhatók a tervezés során – „az épületek képtelen alakokat vehetnek fel”. Jó példa erre a filmben bemutatott Esher-lépcső, illetve az egymásra hajtogatott utcák is mutatják az álombeli világ ezen jellegzetességét.
• az álombeli világnak hasonlítania kell a valós, fizikai törvények által szabályozott világhoz, hogy ne tűnjön fel az alanynak, hogy manipulálják
• az álomra jelentős hatással van a valóság (álomban álom esetén a felette lévő álomszint), tehát ha a valóságban vagy egy álomszinttel feljebb zuhanni kezd az autó, amiben az álmodó ül, a jelenlegi álmában érezni fogja a zuhanás hatását, vagyis megszűnik a gravitáció.

2. Az építész szerepe – Ariadné és a labirintus
Az építész, Ariadné neve beszédes név: a görög mitológiában Ariadné aranyfonal-gombolyagot adott Thészeusznak, hogy a Minotaurusz legyőzése után ki tudjon találni a labirintusból. Az Eredetben Ariadné maga tervezi, építi a labirintust, ez a labirintus kiismerhetetlen az alany tudatalattijának projekciói számára. Mivel a projekciók nem látják át ezt a labirintust, a behatolók (Cobb és csapata) biztonságban lehetnek, elrejtőzhetnek, és a kis csapat nem is elveszett ebben a labirintusban, hiszen Ariadné a jelképes fonala segítségével vezeti őket.
Mondhatjuk úgy is, hogy Ariadné, az építész olyan világot tervez, mely a beavatottak – Cobb csapata – számára átlátható, és menedéket nyújt, míg a kívülállók – a projekciók – számára kiismerhetetlen labirintus. Érdekes párhuzam, hogy sokszor az építészek által színvonalasnak tartott épületek a kívülállók – nem építészek – számára egészen mást jelentenek: míg mi csodálunk egy épületet, az emberek többsége irtózik, menekül tőle. Míg számunkra az épület egy tiszta, átlátható világot képvisel, az átlagemberek visszariadnak tőle – túl steril, túl modern a ház, túlságosan elveszettnek érzik magukat benne. Persze az Ariadné által tervezett útvesztők célja pont az, hogy a beavatottak számára átláthatóak, a projekciók számára kiismerhetetlenek legyenek, és megfelelően be is töltik szerepüket. Az építészek azonban nem csak a beavatottaknak terveznek, hanem az átlagembereknek (is), azoknak, akik használják az adott épületet. Ezért nagyon fontos az egyensúlyt megtalálni: színvonalas épületeket létrehozni úgy, hogy a használói is szeressék, ne útvesztőként, hanem kellemes helyként éljék meg.

3. A tervezés folyamata – építészeti előképek
„Soha ne dolgozz emlékekből, mindig a képzeletedet használd”
Cobb a fenti mondatot mondja Ariadnénak, amikor ő tükrök segítségével megalkot a Szajna felett egy hidat, és a hídról kiderül, hogy egy létező, valóságos híd. (Pont de Bir-Hakeim)
A film megadja a magyarázatot is arra, hogy miért nem szabad valóságos elemeket használni: „Ha emlékekből építkezel, a végén nem tudod megkülönböztetni a létező világot az álombelitől”
Cobb mondata értelmezhető más aspektusból is: ha az építész meglévő elemeket használva alkotja meg épületét, az az alkotásnak egy kezdetleges formája: egyszerű adaptáció.
Ariadné válasza a következőképpen hangzik: „De a képzeletnek is kell valami alapanyag.”, mire Cobb reakciója: „Csak részleteket használj… egy utcalámpát, telefonfülkét, komplett tereket soha.” Ha az építészet felől közelítjük az előbbi mondatot, az hangozhatna valahogy így: ne másolj, hanem értsd meg az épület szellemét, koncepcióját, és ezt a szellemet használd, ne az adott elemet.

4. Építészet és a természeti törvények
4.1 Az épülethasználat a természeti törvények megkötése nélkül
Érdekes kérdés, hogy mi történne akkor, ha az épületeket szabadon használhatnánk a fizikai törvények kötöttségei nélkül. A fizikai törvények alapvetően meghatározzák egy épület használatának módját. A legevidensebb törvény a gravitáció. A tömegvonzásnak köszönhetően az épületek vízszintes elemein tudunk járni, a függőleges felületek szerepe a térelhatárolás. A felettünk lévő vízszintes felületekkel ritkán kerülünk fizikai kontaktusba, leginkább akkor tudjuk megérinteni őket, amikor nem mindennapos módon használjuk az adott teret, például egy mennyezeti lámpában cseréljük ki az izzót. (kivételek természetesen a nagyon nyomott belmagasságú terek)
Amikor Cobb csapata az incepción fáradozik, az alanyt, Robert Fischert egyre mélyebb álomszintekre viszik. A második álomszinten autós üldözés folyik, és az álmodókat szállító autó leesik egy hídról. A szabadesésnek és az „időkonvertálásnak” köszönhetően 3. álomszinten hosszú időre megszűnik a gravitáció. A gravitáció megszűnésének egyenes következménye, hogy csak azok a tárgyak, elemek maradnak az eredetileg tervezett helyükön, amelyek rögzítve vannak. A berendezés mobil, mozgatható elemeit már semmi nem köti a padlóhoz: lebegni kezdenek.
A súlytalanság állapotában az egész épület bejárhatóvá válik: nincs differenciált járósík és térelhatároló sík, a függőleges és vízszintes fogalma is relatívvá válik. A mennyezetet a padlótól a burkolat és a rögzített lámpák különböztetik meg, a falról az ajtónyílások árulják csak el eredeti funkcióját. Ha ezek a tájékozódási pontok nem volnának, az ember igencsak elveszettnek érezhetné magát egy ilyen térben. A súlytalanság állapota lehetővé teszi a vertikális közlekedést mindenféle segédeszköz (lift, lépcső) nélkül, ha a födémeken is közlekedő nyílások, „ajtók” lennének, egészen különleges téri világ alakulna ki. A gravitáció hiánya nemcsak új lehetőségeket tár fel, hanem erősen meg is nehezíti a hagyományos terek használatát. Hagyományos szó alatt azt értem, hogy az épületet a fizikai törvényekre építve tervezték meg, ami jelen világunkban teljesen természetes.

4.2 Építészet a természeti törvények megkötése nélkül
Cobb édesapja érdekes szereplője a történetnek. Cobb az álombeli, „szabad” világban tervez(ett) épületeket, abban a világban, ahol szinte minden megvalósítható, nagyon kevés a kötöttség, hiszen a fizikai törvényeket át lehet hágni, nincs hatóság, akinek az előírásait teljesíteni kellene, és nincs megrendelő sem, akinek az igényeit ki kellene elégíteni. Cobb édesapja ezzel ellentétben az egyetemen oktat. Amikor fia felkeresi, épp az előadóban üldögél, háta mögött a táblán építészettörténeti emlékek alaprajzai látszanak. Éles ellentétben áll a történeti kötött méretrend, és a minden kötöttségtől szabad alkotás. Cobb ezt mondja apjának a munkáról, amit ő ajánl az építészhallgatóknak: „A semmiből pompás katedrálisokat, egész városokat építhetnek fel. Kiszabadulhatnak a valóság szűk keretei közül.”
A Cobb és felesége által a váróban felépített várost nevezhetjük ideális városnak: kötöttségektől, külső elvárásoktól menetesen építhették fel, kettőjük elképzeléseinek megfelelően.
A történelem során az ideális városról sokféle elképzelés látott napvilágot. Ezek közül a teljesség igénye nélkül említenék néhányat. Az ideális városok általános jellemzője volt a szabályosság, szerkesztettség.
A reneszánsz Palma Nuova az egyik megépült ideális város szigorú geometrikus szerkesztéssel. A város nevezhető erődvárosnak: fontos eleme a védelmet szolgáló városfal.

1. ábra Palma Nuova, a megépült reneszánsz ideális város

Mexcaltitlan, a Mexikó nyugati partjainál található kis sziget gyönyörű példája az ideális városoknak. A város egy szigetre épült, telepítésénél megfigyelhető a szabályosság, szerkesztettség, ugyanakkor a sziget adottságaihoz való alkalmazkodás is. A víz a város külső „városfala”: védi, és lezárja azt, konkrét határt adva a városnak.

2. ábra Mexcaltitlan, Mexikó
Angkor Wat széles árokkal körülvett város, a víznek itt védelmi szerepe van, illetve az esztétikai szerep sem elhanyagolható: az építmény a saját tükörképe felett lebeg.
Az ember ösztönös vonzódása a vízhez, a vízpartra épített város képe jelenik meg az Eredetben is. A város sajátos kapcsolatban áll a vízzel: a tengerpart közelsége vonzó, és egyben félelmetes is. A vízparton álló felhőkarcolók omladoznak, darabok zuhannak a vízbe róluk – a pusztulás sorsára jutnak.

3. ábra Város és víz kapcsolata
A város első ránézésre egy amerikai tengerparti városhoz hasonlít. Ez város azonban nem csak modern épületekből áll: a több tíz emeletes felhőkarcolók között megjelenik több kis, magastetős ház. Az egyik Cobb feleségének, Malnak a gyerekkori háza, a többi pedig későbbi életük színtere. A kis házak nagyon idegenül állnak a felhőkarcolók szomszédságában. Cobb így magyarázza, amikor beviszi Ariadnét az egyik felhőkarcolóba: „Családi házat akartunk, de szerettük az ilyen épületeket is. Itt nem kellett eldöntenünk, hogy hol akarunk lakni”. Ez a mondat jól tükrözi az emberek általános felfogását az építészetről, saját házról, lakásról. A modern épületek is lehetnek szépek, de csak egy darabig érdekesek, hosszútávon inkább „családi házat akarunk”. A „családi ház” – magastetős, hagyományos téglaépület – attól lesz szép, szerethető, mert emlékek kötnek hozzá, mert régi, mert az ilyen épületeket szoktuk meg.
A felhőkarcolók pusztulásának képe egy másik kritika a rendező részéről a modern építészettel szemben: míg a hagyományos épületek évszázadokig használhatóak, a modern beton-üveg dobozok hamar megsemmisülnek – nem tudnak ellenállni a természeti erőknek.

4.ábra Mal gyerekkori háza, háttérben a felhőkarcolókkal
Az álombeli alkotás szabadsága kezdetben nagyon vonzónak tűnhet, de egy alapvető problémát hordoz magában: „Soha nem volt valódi, amit teremtettünk. Egy idő után úgy éreztem, hogy nem tudok tovább itt élni.” – mondja Cobb Ariadnénak. Bár az álomban szabadságot kap az alkotó, egy hatalmas korláttal is kell szembesülnie: semmi sem lesz valódi, amit alkot.

5. Építészet és társadalom, kultúrák
Az Eredetben a legtöbb mai filmhez hasonlóan sok kultúra képviselője jelenik meg: Cobb amerikai, Ariadné európai, Saito japán, Juszuf arab. Ennek megfelelően a helyszínek is változatosak, különböző kultúrákat képviselnek.
Mombasa, Kenya egyik tengerparti városa a film első szakaszában, a csapatkeresés időszakában jelenik meg. A város eredeti arab nevének (Manbasa) jelentése a háború szigete. A város a maga nyüzsgésével, szűk utcáival tökéletes terepet biztosít a Cobb menekülését ábrázoló jelenetnek. Az utcák egyre keskenyebbek, egyre zsúfoltabbak, Cobbnak menekülése közben mindenfélén keresztül kell esnie szó szerint is. Az egyre szűkebbé váló utcákon való keresztülverekedés után átpréseli magát a két ház közötti hihetetlenül szűk sikátoron, és megérkezik egy másik világba, ahol már autóval várják, és megszabadul a kusza városból, az üldözőitől. A nyüzsgő, kiismerhetetlen, kusza világból a nyugati kultúra tiszta, rendezett világába csöppen.
Párizs az európai kultúrát képviselő város, a Cobb és felesége által tervezett a váróban az amerikai kultúra nyomait viseli magán.
Saito háza ugyanolyan a valóságban, mint a váróban, keleties motívumokkal díszített, sejtelmes hangulatú ház.

6. Építészet mint hangulatok és érzelmek hordozója
Az álomszintekről tudjuk, hogy minden szint az alany tudatalattija egy részének felel meg, annak a résznek, ahová a betolakodók be akarnak jutni. A három egymás alatti álomszinten keresztül a Fischer agyában, gondolkodásában bekövetkező változások tanúi lehetünk.
6.1 Első álomszint – a személyiség felszín alatti rétege
A helyszín egy átlagos amerikai város magasházakkal, nagy forgalmú utcákkal. Esős, borús idő, „szürke hangulat” uralkodik. A cselekmény fő helyszíne egy elhagyatott gyár/raktárépület. Az ipari környezet tipikus helyszíne az elrablással kapcsolatos jeleneteknek. Az álom első szintjén Fischer az elrabolt szerepében van, ennek megfelelően az építészeti környezet is baljós, nyomasztó, kihalt. A borús környezet jól ábrázolja Fischer lelkiállapotát: nagyon mérges az apjára, kiábrándult, elkeseredett.
6.2 Második álomszint – a személyiség mélyebb rétege
A második álomszint helyszíne a hotel, ez a szint felismerés szintje. Fischer megtudja, hogy az édesapja valóban szerette őt, és bízott benne. A hotel épülete barátságos, kényelmes, melegséget, némi otthonosságot sugároz, főleg az előző szint kietlen világával összehasonlítva. A hangulat visszatükrözi Fischer pozitív változását az apját illetően.
6.3 Harmadik álomszint - a tudatalatti legmélyebb rétege
Az álom harmadik szintjén hangsúlyosan jelenik meg a természeti környezet a hófödte hegycsúcsokkal. Az egyetlen épített elem a „kórház”, amely inkább tűnik betonbunkernek, semmint kórháznak.
Ez a szint Fischer tudatalattijának legmélyebb része, az apjával való kapcsolat. Erről a kapcsolatról korábban kiderült, hogy nagyon viszontagságos volt. Ezt tükrözi a nagy kontraszt az érintetlen természeti környezet és az épített elemek között. A kórház épülete rideg, az alacsony hőmérséklet is a fagyos hangulatot növeli. Ez az épület a katarzis helyszíne, ahol Fischer találkozik haldokló édesapjával, és rájön, hogy az apja nagyon szerette őt. A kórház épületében valójában csak egy szoba maga a kórház, ahol Fischer édesapja fekszik. A kinti, zord világhoz képest a belső tér barátságos, letisztult – jelképezi Fischer megkönnyebbülését, a katarzist, ami abból fakad, hogy megbékél édesapjával.

Felhasznált szakirodalom
Meggyesi Tamás és Locsmándi Gábor Városépítéstörténet c. tárgyának előadásanyaga
hg.hu/cikk/epiteszet/10440-manipulalt-ter---a-filmek-epiteszete
www.architizer.com/en_us/blog/dyn/4964/inceptions-dream-architecture