DANIS Kata: ÉPÍTÉSZET ÉS FILM

Az építészet a filmekben bár, a vizualitáshoz hozzá tartozik, nem mindig játszik döntő szerepet. Ha az ember végignéz egy filmet, akkor az lehet az első benyomása, hogy az épített környezetnek csak hangulati szerepe van. Ahhoz, hogy ezen a benyomáson túlléphesseünk el kell kezdeni nem csak nézni a filmet, hanem látni is a képeket.

Számomra ez nem volt egyszerű feladat, mert a mindennapokban az építészet és film kapcsolata nálam az éjszakázás közbeni tv nézésben merül ki. Nem figyelek kellően a filmek képi világára, az előre elkészített képsorok nem mindig kötik le a figyelmem. Sokszor rajzolás, szerkesztés közben is megy a videó, hogy a monoton munka mellett ébren tartsa a figyelmemet; sokszor csak a történet alakulása ragad meg az agyamban, nem pedig a képi világ.
A témában azonban ennél sokkal több van. Az építészet, az épített környezet sokszor nagyobb szerepet játszik egy-egy filmben, mint ahogy az elsőre tűnik. Vannak könnyen megfogható és nehezebben felfedezhető feladatai. A környezet valóságossá teszi számunkra a történetet, eligazít térben és időben. De alkalmas egyedi gondolatok kifejezésére, a történet alakulásának befolyásolására vagy akár emberek személyiségének jellemzésére is.
Feltevésem tehát az, hogy az építészet a vásznon többre is alkalmas, mint hogy a történet háttere, díszlet legyen. Lássuk ezt néhány példán.

1. Az épített környezet mint tér- és időbeli iránytű

A megfelelő környezet egy filmben segíti a nézőt, hogy jobban behatárolhassa a cselekmény helyszínét illetve a korszakot melyben játszódik.

Az elmúlt időszakban a filmek nézése során megpróbáltam megfigyelni, hogy milyen jellemzők alapján tudom azonosítani a helyszínt. A legnagyobb segítséget természetesen az jelenti, hogyha megjelenik a filmben valamiféle olyan jelképes épület, építmény amellyel egyértelműen meghatározható a hely. Sok városnak megvan a maga jellegzetessége. Ha meglátom az Empire State Building-et egyértelművé válik, hogy a szereplők New Yorkban járnak. Mutatnak nekem egy-két snittet a Fernsehturm-ról Berlinben és máris azonosítottam a helyszínt. Egy másik ilyen eszköz – bár kevésbé hatékony az azonosításra – amikor jellegzetes utcaképeket mutatnak, hiszen például senki nem gondolja, hogy ha a képsorok fésűs beépítésű területen fehér parasztházakat mutatnak, akkor egy amerikai nagyvárosban járunk.
Persze az ilyen jellegű információk elcsepegtetése után már nincs rá szükség, hogy a felvételek (a jellegzetes filmkockáktól eltekintve) teljes egészében a cselekményben adott helyen készüljenek, az illúzió így is lehet tökéletes. Például fővárosunk Budapest már több filmben is játszott más városokat; Berlint, Münchent, Buenos Airest vagy a legutóbb Belgrádot. A kevésbé jellegzetes helyszínt kívánó jelenetek nyugodtan készülhettek másik városban, mint ahol a cselekmény játszódik.

Az épített környezetnek az idő behatárolásában is szerepe van. Ha a történet szerint a barokk korban vagyunk, de felhőkarcolók tűnnek fel a háttérben az nyilvánvalóan ellentmondást szül. Az adott kor hangulatának megfestéséhez nélkülözhetetlen az építészet. Az építészeti stílusok jellezetes vonásai, a szignifikáns épületek alapján sokszor azonosítható a kor melyben járunk, de legalábbis az, hogy az adott film története a történelemben hol helyezkedik el, biztosan felfogható.

Ez a fajta beazonosítás persze feltételez némi előképzettséget, előzetes tudást is a nézőtől.
Az Agatha Christie krimik filmes feldolgozásai nagy kedvenceim, de sokáig azt hittem, hogy az egyes történetek az első világháború előtt játszódnak. A vidéki Angliáról a környezet alapján nem tudtam beazonosítani a korszakot. Míg fel nem figyeltem arra, hogy a városi jelenetekben az épületek leginkább modern, funkcionalista alkotások. Innen már lehetett tudni, hogy a történetek inkább az 1930-40-es években játszódnak.

A környezet az idő múlását is jól tükrözi. Főleg hosszabb időszakot (hónapokat, éveket) átfogó alkotások esetében szeretik ezt érzékeltetni, például az évszakok változásával, az épületek állagának változásával stb. (A Notting Hill című filmben van egy ilyen remek jelenet, amikor a főszereplő a piacon sétál végig, közben pedig a háttérben a szezonális áruk, a megvilágítás, az időjárás, a többi ember öltözete változik, ezzel érzékeltetik az évszakok változását, egy év elteltét.)
2. Az épített környezet mint az egyén jellemzése

Divatos, trendi dolog a dizájnnal, a lakberendezéssel, az építészettel foglalkozni. Az egyediség korát éljük (vagy legalábbis ezt képzeljük), a reklámok arra bíztat minket, hogy merjünk merészek, bátrak, egyéniségek lenni és ezt tükrözze nem csak a viselkedésünk, öltözködésünk de lakókörnyezetünk is.

Van egy film, amely szerintem a környezet személyiségfestő erejének bemutatására különösen alkalmas lehet, mert a lényege éppen az, hogy a szereplő változásaival az egész környezete és annak minden velejárója változik. Ez az egyik legfrissebb filmélményem, a Poligamy című magyar vígjáték. A történet lényege, hogy a főszereplő, miután megtudja, hogy barátnője terhes kicsit összezavarodik és arra lesz figyelmes, hogy minden reggel más nő mellett ébred, akik közül mindegyik azt állítja, hogy ő az eredeti barátnő, Lilla. Az új nőknek azonban nem csak a kinézete másmilyen. A munkájuk, a családi hátterük sem azonos, az egyéniségük is különbözik és ezt a változást az alkotók a lakásbelső alakításával is próbálták hangsúlyozni. Minden új lányhoz új környezet is jár, az ízlésvilág mindig az adott női szereplő ízlését, személyiségét tükrözi. Annál is feltűnőbb ez, mivel a történet éppen azzal indul, hogy a pár beköltözik a közös lakásba. Az eredeti Lillának (Tompos Kátya) határozott elképzelése van a közös otthon berendezéséről. Naturális színek és formák, meleg barna falak, a barátnője festménye a falon mind arra utalnak, hogy milyen Lilla. A barátságos és nem túl tolakodó környezet illik a visszafogott, bájos lányhoz.

Annál nagyobb a kontraszt a második lányhoz képest. A második Lilla egy szőke, kihívó lány, nagy dumával, gazdag szülőkkel. A második lakásbelső ezt tükrözi: színes falak, retró mintás tapétával, vad színekkel. Az összbenyomás harsány és nyoma sincs az előbbi visszafogottságnak.

Újabb váltás, újabb lány: a bölcsészhallgató Lilla, aki kicsit pesszimista, kicsit halk, kicsit szomorú szemű. A berendezés szintén borongós hangulatot áraszt, sötét, semleges színeivel. A hatást még a megvilágítás is fokozza, olyan mintha állandóan esne az eső.

A történet előrehaladtával aztán ezek a finom jelzések kezdenek elnagyolódni, mire Lillából sztriptíztáncosnő lesz már csak annyit látunk a környezetből, hogy a lakás plüssállatokkal van telepakolva. Ahogy begyorsulnak az események már nincs szükség a néző szájába rágni, hogy minden egyes új Lilla feltűnése milyen gyökeres változást jelent. De a kezdetek során nagy szerepe van a lakás berendezés változásának.


3. A virtuális terek: a fantázia szüleményei a vásznon

Az emberi gondolkodás egyik furcsa velejárója a fantázia, a képzeletek birodalma. Az agyunk képes olyan dolgokat is elképzelni és lelki szemeink előtt megjeleníteni, amik nem léteznek vagy ellentmondanak az általunk ézékelt valóságnak. Az elképzelt világok ábrázolása minden művészeti ágban törekvés, az irodalomtól a szobrászatig. Mivel az ember a külvilágról kapott információ jelentős részét (kb 80-90%-át) a szemen keresztül érzékeli, ezért egy ilyen képzelt világ megjelenítése a vizuális művészeti ágak segítségével lehet a leghatékonyabb.

A film sem kivétel ez alól, sőt a kamera térbeli mozgásokra való képessége miatt, arra, hogy egy alkotó saját fantáziavilágát megossza másokkal, kifejezetten alkalmas lehet.
Azzal, hogy a kamera kimozdul az egyetlen nézőpontból térbelibb képet kaphatunk a filmbeli világról, minden irányban érzékelhetjük a dimenzióit.

Az elképzelt dolgok ábrázolásában nagyott fejlődött a technika. Régen a vizuális trükkökhöz maketteket készítettek, vagy díszletként akár egész városokat építettek fel. A számítógépes technológia fejlődése tette lehetővé, hogy virtuálisan építsünk fel világokat. Az első csillagok háborúja filmek idején még űrhajómaketteket filmeztek le a kamerával, az utolsó részeket már szinte kizárólag greenbox technikával vették fel. A filmbéli világot ma már nem kell kézzelfoghatóan megépíteni. A munkát számítógépek végzik, így a filmbéli világ teljesen elszakadhat a valóságtól. A virtuális világ ha kell ellentmond a fizika törvényeinek, mégis teljesen valóságosnak tetsző képekkel dolgozhat. Az emberi képzelet szüleménye mások számára is jól érzékelhetővé és tökéletesen követhetővé válik.

Ebből a virtuális építkező kedvből egyébként az építészeti tervezés is profitált. Ma már nem a papír és a ceruza, hanem a számítógép képernyő és az egér a tervfeldolgozás elsődleges eszköze. A megrendelőnek nem mindig van jó térlátása, nem mindig érti a tervet, nehezen képzeli el a tereket (ez bonyolultabb esetekben néha még az építésznek is nehézséget okoz). A legtöbb ember nincsen ahhoz szokva, hogy 2 dimenziós képek alapján maga előtt lássa a megépülő házat, ezen még a látványrajzok sem sokat segítenek. Szemünk és agyunk viszont hozzászokott a sík képernyőn megjelenő mozgóképekhez és azokat térben jóval hatékonyabban értelmezi. Egy épület a valóságban mindig körbejárható, élő valami. Az egyes terek a haladásunk során mindig más és más nézőpontból tárulnak fel, ezt pedig állóképekkel nem lehet visszaadni. A filmszerű bemutatás, amit ma már egyre gyakrabban alkalmaznak az építészeti prezentációban, tehát segíthet az egyes tervek jobb megértésében.
Az építészeti rajzprogramokkal szinte ugyanazt a hatást lehet elérni mint a filmbeli világgal: valóságossá tenni egy egyébként képzelt teret, világot.
Ez a törekvés már odáig fejlődött, hogy vannak építész irodák akik csak a virtuális térben létező épületeket létrehozására specializálódtak. Ezáltal olyan terek is létrehozhatók amelyek a mi kézzelfogható valóságunkban, a mai tudásunkkal nem lennének megépíthetők sem. Számítógéppel illusztrálva azonban érzékelhetővé válnak.

Érdekes, hogy a technika ilyen irányú fejlesztése és a felmerülő ötletek egymást erősítve jelentkeznek. Minél vadabb dolgokat lehet számítógéppel megmodellezni, annál fantasztikusabb ideákkal állnak elő a filmesek (de az építészek is). De igaz fordítva is; a felmerülő igények újabb és újabb megoldásokat kívánnak a számítógépes grafikától, új fejlesztésekre sarkallanak.

Az elmúlt évek sikerfilmjei között jónéhány „szemkápráztató” alkotást találunk. Nekem a leginkább lenyűgöző ezek közül az Eredet (Inception) című film volt. Amikor az álomvilágba belépő emberek elkezdik formálni az álombéli környezetet, és labirintust építenek, egészen valószerűtlen dolgok történnek a megszokott környezettel. Az utca elkezd az ég felé felkanyarodni, majd rázárul saját magára. A híd egyszerre tükörlabirintussá válik. A képi megoldások egészen valósághűek, ha az egyes jelenetek nem mondanának ellent a gravitáció törvényeinek, akkor nem mondanám meg, hogy számítógépes grafikával van dolgunk. A film szerint ki más lehetne alkalmasabb egy ilyen környezet alakítására, mint az építész. Ráadásul a környezet alakulása, alakítása befolyásolja a cselekmény szálainak fűzését is. Ennek a filmnek a létrejötte lehetetlen lett volna a fejlett technika segítsége nélkül.

A film maga is boncogatja a képzelt világok problematikáját. Az álmok legalsó szintjén arra próbál fényt deríteni, mi történik ha az ember a fantáziája segítségével hoz létre tereket. A Di Caprio által alakított szereplő létrehozta a saját álombéli városát, hogy az örökkévaló álomvilágban élhessen feleségével. A város képén azonban az is látszik, hogy ez mégsem az az elképzelt ideális világ. Túl monoton, túl egysíkú, túl szabályos az elrendezés. A helyszín képe már sejteti, hogy mi lehetett a baj az álombéli örökkévalósággal. Szép-szép de túlontúl tökéletes (mondhatni unalmas) az eredmény. Az apró tökéletlenségek hiánya kifejezetten nyomasztóan hat és éppen ezzel teszi élhetetlenné az álombéli világot. Nem is csoda, hogy a főszereplő a történet szerint végül otthagyta ezt a helyet. A környezet itt már az erkölcsi, filozófiai mondanivaló átadására is alkalmas.


4. Ha hiányos az épített háttér?

Ha nem a fenti fantáziavilágokról van szó, akkor a filmek legtöbbünk fejében a valóság kissé idealizált, eltúlzott de valósághű lenyomataként élnek. A filmbeli környezet másolja azt amiben naponta mozgunk. A stúdiókban készült felvételeket úgy világítják be, mintha nappali világosság lenne; a bútorok valóságosak, a szobabelsőkről teljesen elhihető, hogy egy ház belső terében járunk, pedig legtöbbször ezek mind épített díszletek, mert a felvételhez, kameramozgásokhoz ideálisabb körülményeket lehet így teremteni, mint ha valós épületekben vennék fel a jeleneteket. Mégis, a vásznon a valóságunk lenyomatát látjuk viszont.

Ha egy rendező úgy dönt, hogy szeretne elszakadni ettől a világtól, akkor bátor lépésre szánja rá magát. Ilyenkor – túl azon, hogy egy teljesen fantázia szülte világba kalauzolhatja el a nézőt – egy másik út is nyitva áll előtte: nem használ épített környezetet.

A Dogville című film koncepciója például az utóbbi. A filmben alig vannak a díszletek, falak. Fekete padlót látunk, amire fel van festve az egyes házak, szobák, utak kontúrja, az ajtók helye. A fehér felfestéssel úgy hoz létre teret, hogy nem hoz létre teret. A néző érzékelheti, hogy hol vannak éppen a színészek, hol játszódik a történet, de a hozzá tartozó környezetet mindenki a maga fantáziájával rajzolhatja meg. Egészen furcsa élmény ilyesmit filmen látni. Az érzékelésben sokkal jobban hasonlít egy színházi előadásra, mint a valóságunkra. Az élmény olyan volt, mintha 1:1 méretarányú épületterveken mászkáltak volna a színészek, mintegy imitálva, hogy hogyan lehet bejárni az adott területet. És mégis, a történtek jól érzékelhetők, az első pontban említett hely és időmeghatározás hiánya pedig kortalanná teszi a filmet.

Tehát ez a film megpróbál létezni épített környezet nélkül is. De a hatás önellentmondásos: bár a díszletek hiányának az lehetett a célja, hogy a külsőségek helyett a színészi játékra hívja fel a figyelmet és azt hangsúlyozza, nem mindig ér célt. Az embert nagyon zavarja a jól ismert háttér hiánya és néhol el is vonja a figyelmet a történésekről.

Összefoglalás

A film és építészet kapcsolata tehát többrétű. Az építészet azonban a játékfilmbeli megjelenésben mégis leginkább a történetnek van alárendelve.
A képbeli megfogalmazás mélyebb mondanivalót is hordoz a háttér szerepénél, de nem öncélú. Térben és időben behatárolja a cselekményt, megteremti a történet atmoszféráját. Ábrázolhatja, hangsúlyozhatja egy szereplő személyiségét, társadalmi pozícióját. A semmiből teremtett világokba kalauzolhat el minket, de a lényeg nem változik: az maga a történet, az építészeti környezet ennek csak segítője maradhat.

A dolgozat írása során mindvégig megmaradtam a játékfilmek körében. Tisztában vagyok vele, hogy a filmek témaköre ezzel még nincsen kimerítve. A mozgóképeknek sok fajtája van, a dokumentumfilmektől az egyszerű híradós tudósításokon keresztül, a házilag készült felvételekig. Az építészet megjelenhet és meg is jelenik bármelyikben, akár még főszereplő is lehet bizonyos műfajokban, feladatköre pedig ezzel együtt változik. Ez a fajta film-építészet kapcsolatrendszer már nem fér ezen dolgozat keretei közé, de továbbgondolásra alkalmas lehet.