A dolgozatomban általánosan kitekintek a scifik, a jövővel foglalkozó filmek építészeti háttereinek, és azok szerepének változására az idő előrehaladtával. Megkísérlem bemutatni milyen megjelenési formái vannak az építészetnek, és a térképzésnek a közeli jövőbe, 10-20-50 év távlatába tekintő, és a távolabbi, 100-500 évbe tekintő filmek esetén. Konkrét elemzés témájának a Sziget című filmet választottam, mert a cselekmény kibontakozása és a történet során több helyszín, többfajta jövőkép jelenik meg a néző előtt és attól függően, hogy a fikció mely szintjén állunk, jelentős és változatos építészeti elemek határolnak körbe, melyek segítik a hangulat megértését, továbbá érzékletes képet festenek a helyszínekről és a társadalomról.
1. A sci-fi kialakulása, általános bemutatása
A filmek, reklámok sokszor egy elképzelt jövőt vetítenek elő. Az embereket évszázadok óta foglalkoztatja, mi fog történni a jövőben, akár holnap, akár 5, akár 100 év múlva.
Az első scifi-k már a középkorban megjelentek, az alkímia kapcsán, vagy amikor a boszorkánysággal foglalkoztak, majd a technológia fejlődésével a scifik témái is fejlődtek. Elképzelt repülő alkalmatosságok, különböző gépek fikciói jelentek meg és „bíztatták” az embert arra, hogy egyre merészebb jövőképekben gondolkozzon. A scifik képzelet világának csak az emberi elme korlátai szabhatnak határt.
Jules Verne már 1869-ben a tengeralattjáró eszközeit írja le. Általánosságban elmondható, hogy a jövőt mindig csak a jelenből kiindulva tudjuk elképzelni, a rendelkezésünkre álló eszközök felnagyításával, technológiailag magasabb fejlettségi szintre helyezésével, hiszen bármennyire is próbál az ember elvonatkoztatni a fizikális világban tapasztaltaktól, az életünk folyamén szerzett élmények és berögződött tapasztalatok végigkísérnek minket. Ilyen berögződés például, hogy az emberek házban laknak. Ettől a sztereotípiától csak nagyon nehezen tudnak elvonatkoztatni az emberek.
A társadalom folyamatos kíváncsisága először írott, majd a később vizuális formában is megjelent, a kép és film formájában öltött testet, azonban nagyon eltérő képet mutatnak az alapján, hogy milyen korban születtek ezek az alkotások.
Az első fantasy architecture filmek az 1930-as években születtek meg. A német expresszionista filmek közül talán a leghíresebb a Fritz Lang által jegyzett Metropolis, mely jelentősen meghaladta korát. Az elkövetkezendő évtizedekben több Hollywoodi rendezőre volt nagy hatással. Filmjében az épületeket nagyon magasaknak mutatja be, melyek éles szögből fényképezettek, a kontrasztok nagyok, rengeteg műszaki eszközt, gépet jelenít meg, melyek teljes mértékben az irányító szerepét töltik be. Minden túlzó, borús hangulatú, a megvilágítás uralja a képet, különböző érzeteket, és sokszor félelmet kelt.
Lang képi világának megjelenítési eszközeit Tim Burton is előszeretettel használja számos filmjében, mint pl. az ollókezű Edward, Batman visszatér, Alice csodaországban.
Arról, hogy kinek milyen a jövő képe függ az egyéni érdeklődéstől, életviteltől, és nagy mértékben az élete során szerzett tapasztalatoktól, azonban a legtöbben úgy képzelik el, hogy a jövő, akár közeli jövő is szuperszónikus, futurisztikus, a maitól nagyon különböző, hihetetlen mérvű technikai fejlettséggel. Másrészről az ilyen témájú filmek nagyon jó lehetőséget nyújtanak a rendezők számára, hogy mai jelentőségű problémákat és kérdéseket fogalmazzanak meg és az idő, valamint a helyszínek túlzottsága miatt olyan kontextusban mutassák be azokat, melyek felnagyítják a problémát, és így szélesebb kör számára hívják fel rá a figyelmet és a megdöbbentés erejével sokkal nagyobb hatást gyakorolnak a nézőkre.
A célzott érzelmi hatások kiváltására nagyon jól használhatók az épített terek, melyek nagyon alkalmasak az érzelmek és az élethelyzetek kifejezésére. Egy zárt és rideg térben az ember érzi a feszültséget, viszont egy nyitott természeti környezetben sokkal megnyugtatóbb és békességet sugárzóbb.
Érdekes megfigyelni, hogy a közeli jövőbe, 10-20 évre előtekintő filmek általában valós, mindennap használt épületekben játszódnak. Olyan kiemelkedő, pluszt nyújtó építészeti alkotásokban, melyek olyan értéket képviselnek, amiről a szélesebb közönség is el tudja képzelni, és hinni, hogy a jövőben ez fogja az általánost, a mindennapit képviselni. Sok esetben ezek az épületek a nagyközönség által el nem ismertek, sokan magamutogatónak, egyszerűen túl soknak, túl modernnek, sterilnek tartják őket.
A távolabbi jövőbe tekintve az emberek mindig valamilyen futurisztikus létformát képzelnek el, melyen érzékelhető az emberi természet azon jellegzetessége, hogy mindent ismerni és irányítani akar, mert csak így érzi magát biztonságban a világban. Ez érzékelhető a távoli jövőképekben megjelenő dolgokban, mint például a repülő autók, évszakmentességek, hatalmas lebegő épületek, felhőkarcolók, ipari méretű világítótestek, folyamatos sötétség, mintha a nap kihunyna és a bolygó sötétbe fordult volna.
A számítógépes grafika megjelenése előtt ezek a hátterek nem voltak elég életszerűek, látszott, hogy mű, erőltetten próbált valódinak tűnni. A számítógépes grafika fejlődésével viszont egyre inkább realisztikussá váltak, sokszor már már ijesztően élethűek.
2. A sziget című film elemzése
A filmet 2005-ben forgatták a rendezője Michal Bay, aki olyan filmeket jegyez, mint a Pearl Harbour, vagy a Bad Boys I-II, a Szikla.
A film egy jelentős etikai kérdést feszeget, a klónozást és hogy hova is juthat el az emberiség, ha nem vigyázunk arra, hogy keretek közé szorítsuk az emberi „teremtési vágyat”.
1996-ban klónozták hivatalosan az első élőlényt, Dollyt a bárányt. Ezután mindenki elkezdett találgatni, hogy mikor fogják ez első embert klónozni. A film ezt a gondolatot járja körbe, vetett fel morális kérdéseket. Szabad– e a klónokat felhasználni önös érdekünkre, rendelkezhetnek– e önálló értelemmel, érzelmekkel, tehát ők is emberek- e, akárcsak az eredetijük? Valamint azt a folyamatosan visszatérő kérdést, hogy az arisztokrata/kiemelt/kedvezményezett rétegnek jogában áll e saját érvényesülése végett kihasználni a szegényebb, elnyomott réteget. Mi az a határ, amit megtehetnek saját boldogulások érdekében, és mi az, ami már etikátlan.
A film alaptörténete szerint 2019-ben járunk, egy átalakított volt katonai létesítményben élnek emberek, akik úgy tudják egy biológiai katasztrófa miatt a földön nincs élet, semmilyen létforma nem tud megmaradni. Minden nap arra várnak, hogy a lottójátékon kisorsolják őket, és beköltözhessenek az egyetlen fent maradt épp helyre a földön, a szigetre. A szereplők tökéletes kontroll alatt élik életüket, kiszámíthatóságra programozták őket, minden egyes lépésüket számítógépek vezérlik, és irányítják, a film főhőse Lincoln azonban fokozatosan érezni kezd, víziói vannak, amelyeket nem tud hova tenni, a génjei között megtalálható a kíváncsiság. Ösztönösen érzi, hogy valami nincsen rendben, ezért belopódzik a hátterek mögé, és megtudja, hogy valójában ők klónok, és a kiválasztáskor a biztos halálba küldik őket. A szerepük mindössze annyi, hogy adott esetben a való világban élő eredetijüknek szervdonorként szolgáljanak. Amikor a számára is szimpatikus Jordan-t kiválasztják, elkezd a megérzéseire hallgatni, és egy alkalmasnak tűnő pillanatban megszökik a lánnyal együtt a létesítményből. Menekülni kezdenek, folyamatosan lépik át a határvonalakat, először a létesítmény kapuját, majd a kerítést, a kisvárost, végül megérkeznek a nagyvárosba. Ezzel egy folyamatot járnak be, elméjük is párhuzamosan tágul ki, ismerik meg a környezetet, tágabb világot, érzelmeket, a barátságot, szerelmet. A főhősök jellem fejlődésével egy időben változik az épített és a természeti környezet is körülöttük, ahogy kitörnek a racionálisan szabályok közé szorított világból, mely nem csak a percre pontos napirendjükben jelenik meg hanem a szobáik és az életterük szerkesztettségén, minden fantáziát nélkülöző voltán is úgy lesz egyre változatosabb és ingerekkel gazdagabb a környezetük is.
A film az építészeti terek segítségével is bemutatja azt a folyamatot, mely a szereplőkben zajlik, ahogy a jól megismert egyszerű „biztonságot nyújtó” világukból kikerülnek az ismeretlen nyüzsgő és ingerekkel teli nagyvárosba. Folyamatosan gazdagodva tapasztalatokkal és tudással.
Valahogy így lehetne építészetileg ábrázolni azt ahogy az ember felnő, a gyerekkor egy kellemes biztonságos szoba, ahonnan hosszú utat bejárva, tapasztalatokkal és tudással felvértezve már készek vagyunk rá, hogy eljussunk egy nyüzsgő metropolisz közepébe és ott helyt álljunk.
A film kezdetén a főszereplő hatalmas hegyekkel körülvett kék vizen hajózik egy vonzó fiatal lánnyal, azonban egy pillanat leforgása alatt minden megváltozik, amikor arctalan lények a vízbe rántják. Riadtan ébred fel álmából, a gyönyörű, tág természeti környezet után a szűk szobájában találhatjuk magunkat. A szoba, mint legszűkebb élettér, és a létesítmény felépítő alapmodult. A kamera nézetekből kiderül, hogy minden szoba egyforma. Vasbeton falak, hatalmas üvegfelület a tengerpart felé tájolva, fehér ágynemű, fehér ágy a szoba közepén úszva. Ébredés után számítógép üdvözli, gondolatait, életfunkcióit is figyelemmel tartják, és e szerint kapja a további teendők listáját. A kezdőképben minden nagyon steril, számítógép vezérlésű, mindenki tudja a helyét a rendszerben.
A főszereplőt kísérve az épületben folyamatosan ismerhetjük meg a létesítmény többi szintjét. Alapvetően elmondható, hogy minden túlzóan nagy, hatalmasak több szint magasak a terek, a természetes fényt elnyomja a fehér, semleges fény, minden funkció és folyamat számítógépek által vezérelt, amelyek szupermodernek, hang és érintés érzékenyek. Vizsgálatokat nanorobotok végeznek. A labor ahol a szereplők dolgoznak szintén ultramodern. Ez a környezet hivatott biztosítani az egyének az egység részeként képzeljék el magukat és ne egyéniségként, a percre pontos napi rutin az egyedi döntések és ötletek kizárására hivatott, ennek ellenére a főszereplő több viselkedési formája is renitesnek tekinthető. Barátságot tart fel egy szerelőmunkással, akit saját életteréből kilépve meglátogat a háttérben. Ekkor jelenik meg először a valós világra emlékeztető környezet, azonban ez is nagyon eltúlzott módon. A klónok élettere túl steril, a háttér viszont túl piszkos, elhanyagolt, túlzott a kontraszt és valószerűtlen, hogy ilyen steril intézmény egy ilyen háttérrel működjön. Az elhanyagolt háttér a valódi világ romlottságát vetíti előre.
Eközben folyamatosan megismerhetjük a klónok mindennapi rutinját. Gyakorlatilag nap nap után jön, ébredés, reggeli, munka, sport, és szórakozás. Akár egy normál élet, eltekintve attól, hogy minden percre pontosan be van osztva, az őrök akár egy rossz gondolatért is figyelmeztetnek, és a trendi bárban alkohol helyett vega turmixot szolgálnak fel, de kinek is hiányozna az alkohol, ha nem tudja milyen is az? Ki akarna kitörni a keretek közül ha nem tudja, hogy volt már ilyenre példa?És egyébként is számukra ez a normális világ, megteremtésüktől fogva ezen gondolatokat öntik beléjük, folyamatosan különböző kisebb és nagyobb képernyőn jelennek meg képek, feliratok a katasztrófáról, és az egyetlen menekülési útról, a szigetről.
Minden megváltozik azonban, amikor a főszereplő beszökik a laborszektorba, és két gyilkosság szemtanúja is lesz. Megkeresi Jordant, a kiválasztott klónlányt, és menekülésbe kezdenek.
Először elhagyják a belső szektort, kijutnak a szerviz szektorba, onnan a klónokat előállító laborba majd megtalálják a kijáratot a létesítményből, és kijutnak a természetbe. Először egy elhagyatott, sivatagos közegbe érkeznek, majd folyamatosan kerülnek közelebb a városhoz, kezdenek megjelenni romos, lelakott épületek, folyamatosan ébrednek rá, hogy eddigi életük hazugság volt. A kietlenség, megtett távolság is mutatja az elszigeteltségüket, elrejtettségüket.
Közben próbálják kitalálni, hogyan is menekülhetnének meg. Megérkeznek az első városba, ahol az egyetlen ismerős segítőjüket keresik. A karbantartó segítségével eljutnak a városba.
A város egy újabb élettér, kötélpályás vasutakkal, energiatakarékos autókkal, számítógépes megfigyelő rendszerrel, minden állampolgár adatait tartalmazó adatbázissal. A város a történet következő színtere, újfajta életformát mutat meg. Az élő, normális emberek közegét. A város az átlagemberek élőhelye, akik az új amerikai álom- az örökké élés- megvalósításában segédkeznek az elit rétegnek, és közben próbálják saját magukat fent tartani.
Megkeresik eredetiüket, helyükre lépnek és különböző taktikai módszerekkel és leleményességgel kijátsszák a gépeket és a hatóságokat. Visszatérnek a létesítménybe, és felszabadítják a többi klónt. Így számukra is megnyitják a lehetőséget a szabad élet felé.
A film két részre különül el, az első részben a rendező rendkívül jól érzékeltett érzelmeket magukkal a terekkel, megvilágításokkal érzelmeket kelt, a szereplők folyamatokat járnak be, egy folyamat keretein belül ismerhetjük meg magát az épületet, a történetet, a hátteret, és a szereplők egy-egy folyamat során jutnak el a teljes tudatlanság állapotától a felismerésig, önmaguk, és helyzet megismeréséig. Minden egyes helyszín részletesen bemutatásra kerül. Az adott helyszínek jól megkülönböztethető építészeti jellemvonásokkal rendelkeznek. Viszonylag rövid schnitt után érthető, hogy éppen a létesítmény mely részén vagyunk. A lakószárnyban, orvosi kutató, illetve a háttérszektorban. Az első részben ugyan úgy mint az épületben, jól elkülönülnek nem csak a terek de a megfelelő és nem megfelelő viselkedési formák. Pontosan ismerhetőek az elvárások és a mindennapi teendők.
A film második része mint egy önálló egységként viselkedik, a történeti szálak nem tudnak kiteljesedni, az addigi részletesen, minden apró részletében bemutatott helyszín után a várost már nem ismerhetjük meg, elnagyolt lesz. Ahhoz képest, hogy a film 2005-ben készült, és történet 2019-ben játszódik, túlzottan elrugaszkodik a valóságtól. Légi közlekedésű metrók. Ennél már csak az okoz nagyobb képzavart, hogy a levegőben húzódó vasútvonal mellett az emberek még mindig Bentley-vel és Land roverrel járnak. Túl nagy az ellentét. Ugyan úgy ahogy a fizikális dolgokban keverednek a régi és az új elemek az ismert és ismeretlen dolgok, úgy válik a társadalom és a társadalmi elvárások is egyre zavarosabbá. Mert melyik az a társadalom ami megengedi bármelyik tagjának is hogy életre keltse egy másik embertársát, hogy adott esetben az az életével az övét meghosszabbítsa.
A képi bemutatás manuális elemeit felváltják a számítógépes-animált grafikai eszközökkel előidézett környezetek, Mindez megváltoztatja a film hangulatát is. Az eddigi bejárt, szépen felépített folyamat megtörik, megszakad.
Összefoglalás
A film drasztikus módszerrel próbál rávilágítani arra, hogy az embereknek és az emberi természet túlságosan önző ahhoz, hogy más életek feletti rendelkezési jogot kapjon. A kezdetekben szép, előremutató képi világot jelenít meg, lépésről lépésre kibontva történetet, hátteret, azonban ez a történet felénél darabjaira esik szét. A szálak ide-oda csaponganak, a képi elemek kidolgozatlanok, a terek városok túl valódiak viszonyítva az előző világhoz. A második rész hibáinak ellenére az alapgondolat mégis megérthető, bár ha a kezdeti eszközök, képi világ kifejezőeszközeit vitte volna végig a rendező, sokkal átütőbb lehetne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése