2011. január 23., vasárnap

Somogyi András, Városépítészet

A média és az építészet közötti kapcsolat vizsgálata során a hangsúlyt a médiahomlokzatokra helyeztem. Egy konkrét példa, a New Yorki Times Square részletes vizsgálata során, világossá válik, miként tud a média egy város építészetében részt venni. Ez, mint ahogy a Times Squaren láthatjuk pozitív és negatív is lehet, hiszen maga média tette a teret Manhattan központtá és saját maga rombolta is le a 70-es években. Az New Yorki városvezetés sikeres beavatkozásával viszont újra sikerült a teret New York gyöngyszemévé alakítani, úgyhogy ma ismét régi fényben tud érvényesülni.


A média hatása a városépítészetre
A mai világot a média uralja, hiszen hiába van az embernek ideje és pénze dolgok megvalósításához, ha nincsen meg neki a megfelelő módszer. A médiák olyan eszközt képviselnek, amellyel embertömegeket tudunk gyorsan információval ellátni, és nem utolsó sorban manipulálni, amire a politikában és a történelemben is láthatunk sokszor példát. Így tehát belátható, ha azt állítom, hogy aki a megfelelő médiaháttérrel rendelkezik, annak hatalma is van.
A médiák nem ismernek értékrendet, aki az erősebb az nyer. Ezt a párharcot a reklámok világa nagyon jól tükrözi. Ennél a példánál maradva meg is érthetjük a reklámok manipulatív hatását: Céljuk az, hogy az embereket a fogyasztásra vegye rá, elhitesse velünk, hogy a mi boldogságunkhoz az ő termékük szükséges. Ez oda vezetett, hogy manapság a világot inkább már a pénz, divat és internet uralja, minthogy az emberek közti kapcsolatok. A rohanó embertömegben már csak a külső számít, a belső értékek megismeréséhez senkinek sincs ideje.
Ugyanez a tendencia az építészetben is megtalálható: Mint ahogy a mai világban, úgy sokszor az építészetben is főként a külső megjelenés számít. Mindenki, a laikusok főképp arra fokuszálnak, és nem utolsó sorban az alapján ítélnek, amit kívülről látnak. Ez oda vezetett, hogy az épület is divatos akar lenni, a homlokzatok az emberi testhez hasonlóan ruhaként kezdenek el viselkedni. Nem hiába szokás öltőztető felületekről beszélni. Ez a fogalom szerintem nagyon szemléletes, hiszen a fogyasztás serkentése érdekében a reklámok tényleg ruhaként kerülnek az épületek felületeire, amivel megszületett egy új műfaj – a médiahomlokzatok.
Ez a műfaj sok kérdéseket vet fel, hiszen nem mindegy, hogy mi kerül az épületekre, és hogy hogyan. Sok féle lehetőség létezik, talán több mint a problémák, amelyeket előhívnak. Nyilván vannak jó és rossz megoldások, amelyre a fenti kis bevezető után fel szeretnem hívni a figyelmet.
1989 óta a világ egypólusú. A Szovjetunió összeomlásával az Egyesült Államok egyedüli világhatalom lett. Ha egy várossal szeretnénk, jellemzi az országot, akkor ez egyértelműen nem Washington D.C lenne, hanem New York, az Egyesült Államok titkos fővárosa. Ez már csak azért is így van, hiszen a reklámvilág otthonaként is tekinthető: Ez az a hely, ahol mindenki képviseltetni akarja magát bármely áron, és tulajdonképpen emiatt emelkedik ki a város a világ többi pólusai közül.
A város magját a Manhattani felhőkarcolók képezik. A sziget első magas épületeinek az építésére a XIX. század végén az acél és az üveg, mint építőanyag megjelenésével került sor. Reprezentációs építményekről volt szó: Áruházak, bankok, irodák és szállodák, amelyek arra voltak hivatottak, hogy az ottlétről jelet adjanak. A városvezetés a szabad szellem érdekében sokáig nem szabott korlátot ennek, így az épületeknek csak a csillagos ég jelenhetett határt. Az épületek sok hátránnyal jártak, hiszen emberlépték feletti magasságuk miatt óriási árnyékot vetettek az utcára, ami az emberek felháborodását váltotta ki.
Bár tömegképzés terén sokat játszottak a felhőkarcolókkal, mégis csak érződik valamiféle monotonitás Manhattan látképén. Az építéstechnológiából fakadóan az egyes szintek ugyanolyan kialakításúak voltak, az ablakok ritmusa alig változott házról házra és hatalmas felületeken egy anyag uralkodott el, ami eddig nem volt jellemző az építészettörténetben. A reklámok színre térése ebben az esetben pozitív hatású volt, sőt a felhőkarcolók óriás felületei kiváló helyzetet teremtettek. Az utcákon uraló monotonitás a színes reklámokkal megjelenésével fellazult és spontánabbá tették az utcaképet.
A legjobb es egyúttal legismertebb példa erre a Times Square, amely a Broadway és a 7th Avenue kereszteződésénél helyezkedik el. A két utca összemetsződése olyan élés szögben történik, hogy geometriailag is érdekes helyzet alakul ki, hiszen ez által egy elnyújtott térrendszer jön létre, melyet észak és délről penge házak határolnak. A tér hírességét pusztán az épületeken tálalható világító reklámjainak köszönheti, amelyek színessé teszik a Broadwaynek ezt a szakaszát és azt az érzetet kelti velünk, mint ha nem is a valóságban lennénk, hanem csak egy filmben. Ez annak köszönhető, hogy nagyon sok Hollywoodi film New Yorkban játszik, és maga a Times Square nagyon sok jeleneteknek ad otthont.
A tér történetében és építészetében a médiának nagyon fontos szerepe volt és van. A századforduló környékén a teret még Longacre Squarenek hívták, és jellemzően a kocsisok és lovas istállók területe volt.
A 20-as évektől kezdődően a média folyamatos ideköltözésével a tér és környezete teljesen átalakult, mondhatni életre kelt. Ez az akkori időkben szín- és kabaréházakat illetve bárokat jelentett. Mérföldkövet jelentett a New York Times New Yorki napilap székházának az ideköltözése, hiszen ennek a hatására nevezték át 1908-ban a teret mai nevére.
A reklámok hagyománya már korán jelentkezett, erről az 1928-ban üzembe helyezett Times Square Ticker tanúskodik. A címlapokat közlő interaktív hírszalag a Times Square 1-es szám alatt található felhőkarcolót öleli körbe, és abból a célból került kialakításra, hogy az amerikai elnökválasztás eredményét minél hatékonyabban és gyorsabban közöljék a várakozó néppel. Ennek köszönhetően a Times Square találkozópontnak lett kijelölve, ahonnan a legfrissebb napi információkat lehet begyűjteni. Ez még ma is működik, hiszen a szalagot jelenleg a Dow Jones működteti, így tehát még, ha nem is az elnökválasztás eredményét, a gazdasági híreket mindenestre le tudjuk olvasni. Nagy technikai vívmányt jelentett ez a szalag, hiszen tükrözi a már akkor változásban lévő világot: A fejlődés felgyorsult, a világ és a gazdaság pillanatok alatt változik, amit már hagyományos médiaeszközökkel elég nehezen lehet lekövetni. A politikai hangsúly áthelyeződik az Egyesült Államokba, amely egyúttal a fejlődés középterébe kerül, amit Európában csak a második világháború után realizálnak.
A Times Square a média által nem csak a hírközlés centrumává vált, hanem ünnepségek lerendezésének helyszínévé lett kijelölve. Így már 1907 óta hagyomány, hogy szilveszterkor a már említett 1-es számú felhőkarcoló zászlótornyáról egy világító gömböt eresztenek le éjfélkor.
Nappal is itt találkoznak az emberek déli szünetben, vagy munka után innen indulnak el szórakozni. A reklámoknak köszönhetően a Times Square a találkozás központja lett a városban, így akár már olyan helyzetre is volt példa, amikor a téren kivetítőkön keresztül követték az emberek az elő focimeccset.
A reklámtáblák a 40-es évek végéig viszont csak a tér északi oldalán helyezkedtek el, az ott található felhőkarcolókon. Az első ilyen óriásreklám a Wrigley’s rágógumi reklámja volt 1917-ben. A legjobb példát az 1-es számú ház penge kialakítású bütü homlokzata képezi, amely padlótól tetőig szinte csak reklámból áll. A percenként változó reklámtáblák nagyon jól tükrözik a rohanó és percről percre változó világot.
A déli oldalon azért nem kerülhetek ki reklámtáblák, mert Manhattan legjobb szállodájának tartott Hotel Astor és maga a névadó New York Times napilap székházának historizáló homlokzatai nem bírták volna el a reklámtáblák viseletét.
Az első reklámtáblák – tekintettel a technikára – egyszerű kialakításúak voltak és sima fehér villanykörtékből álltak, amelyeknek hatására a Broadway a „The Great White Way” elnevezést kapta.
Az angol újságíró Gilbert Keith Chesterton 1922-ben így nyilatkozott a térről a reklámtáblák láttával: „Milyen paradicsom lehet ez mindazok számára, akik örülnek annak, hogy nem kell olvasni.” Evvel a kijelentésével szerintem pont fejjel találta el a szöget, hiszen már akkor megfogalmazta a reklámtáblákkal kapcsolatos problémát:
A reklámok nem engedik gondolkodni az embert, sőt legfőbb céljuk inkább az, hogy az emberek gondolkozás nélkül az adott termék mellett döntsenek. Ennek érdekében az üzenetnek is úgymond primitívnek kellett lennie, azaz kézenfekvő, szájbarágó megoldásokat kellett alkalmazni. További szempont volt, hogy üzenetükkel minél több embert szerettek volna megszólítani. Talán durvának tűnik, de New York akkori lakosságának a jelentős része nem tudott írni, olvasni, így tehát evidens volt, hogy az üzeneteket főleg képekben fogalmazták meg.
A második világháború után az 50-es években a média annyira erőteljes lett, hogy a déli oldalon is elkezdték beburkolni a régi házakat reklámtáblákkal és világítótestekkel. A régi házak az utolsó centiméterig be lettek fedve, úgyhogy nyugodttan mondhatjuk, hogy a tér északi és déli része egyesült ez által. A kérdés persze, hogy minek az árán…
Hiszen pont megint egy régi épület tűnt el a felszínről, ami egy kis másságot vitt a tér arculatába. Másrészt viszont, így most hogy most minden irányból áramol az információ az ember felé, egyfajta sajátos, filmbeli érzet jöhet létre a téren sétálva.
A háború utáni racionalista szemléletmód kizárólag a gazdaságosságot ismerte el érvként és nyilván örömmel vette, ha a múlt feleslegesen historizáló építményei el lettek burkolva reklámtáblákkal.
Az addigra kifejlődött technika olyan kuriózumokat teremtett a reklámok terén, mint például az óriási Pepsi vízesés a volt Bonds áruházakon vagy a Camel cowboy, aki füstfelhőket fújt a tér felett.
Evvel kapcsolatban érdekes párhuzam vonható, hiszen a területen 2010 nyarában Robert Burck, egy addig még ismeretlen utcazenész, alsóneműben cowboyként lépett fel. A srác annyira nagy hírre tett szert a New Yorki közegekben, hogy manapság egy bikinis cowgirl csinál neki konkurenciát.
Evvel a hasonlattal csak demonstrálni akartam, hogy milyen fontos szerepet játszik az Egyesült Államokban a korlátlan szabadságjogok, amelyek tényleg nem ismernek határokat. Ez azt a paradox helyzetet idézi elő, hogy szinte követelmény kirívónak lenni, hiszen e nélkül csak megolvadsz az USA olvasztótégelyében. És ez szerintem valamelyest az építészetre is igaz, hiszen az átlagépítésű épületek nem fognak kitűni a reklámok tengerében, ha csak nem hívjak fel valami sajátos dologgal figyelmünket.
Ahogy láthatjuk ebben a kezdeti fázisban maga a média alakította ki a teret, a puszta semmiből csinált valamit. Fontos feltéttel volt a szinte kötetlen szabadságnak a biztosítása, hiszen e nélkül nem jöhetett volna létre ez a tér. A fogyasztás serkentése érdekében az újdonságoknak és attrakcióknak nem szabtak gátakat, hanem inkább megadták nekik a lehetőségét, ami által a város központjába helyeződött a tér.
A tér történetének második fázisát az előző korszakkal ellentétben inkább a pusztulás jellemezte, minthogy a fejlődés. És meglepő módon maga a média, amely felvirágoztatta a területet, hozta a pusztulást is.
A média es a technika folyamatos fejlődése a 60-as években elérhető áron előhozta az első házi televíziókat, amelynek köszönhetően az eddig telt házú színházak padjai üresen maradtak. Több ilyen üres járat után, a szórakoztató ipar kénytelen volt bezárni ajtait. Az épületek kiüresedtek és a régieket, mint például a Hotel Astort is, lebontották és helyettük a modern funkcionalista szemléletnek megfelelő beton és üvegtömböket létesítettek. Sok esetben, még ha meg is tartották a régi épületet, akkor is lefaragták róla a díszítő elemeket, hogy mindenféleképp egy sima homlokzatot kapjanak. Az amerikai korlátlan szabadságnak a hátrányai itt látóhatóak. A tulajdonos a tulajdonával azt csinálhat, amit akar, hiszen a 60-as évekbeli Egyesült Államokban a műemlékvédelem nem volt ismert.
A Times Square hanyatlásához nagymértékben hozzájárultak régi minőségi intézmények helyén megjelenő B kategóriás mozik, amelyekben főleg rossz forgatókönyvű filmeket játszottak le. A 70-es években a tér és környezete piroslámpás negyeddé alakult át. A 42th Street mentén pornó mozik telepedtek le és a régi mozik éjjeli bárokká alakultak át. Az akkori statisztikai adatok szerint maga a Times Squaren 1000 darab ilyen fülkés mozik voltak, ahol 25 centért lehetett filmeket nézni. A területen a prostitúció és droghasználat a végén olyan méreteket töltött ki, hogy 1976-ban a New Yorki rendőrség a várós legveszélyesebb területé nyilvánították a Times Squaret. Ez a sötét, bűnözésekkel teli időszak már akkor filmes feldolgozásra került, ami olyan filmeket eredményezett, mint például „Éjféli cowboy” vagy „Taxisofőr”.
Összefoglalva tehát elmondható, hogy a terület elvesztette egykori találkozóhely funkcióját. A New Yorkiak a napi verekedések és kirablások miatt nagy ívvel kerültek a teret, egyedül a turisták jártak ide a tér reklámfelületei miatt. A hanyatlás évei alatt a Times Square teljesen a nulla szintre esett vissza. A helyzet ahová eljutott a 80-as években rosszabb volt, mint a XIX. századi kiinduló alap.
A média avval, hogy csak állandóan fejlődött önmagának csapdát állított. Olyan magas szintig jutott el, hogy a televíziók megjelenésével az átlagemberek otthon is megkaphatták azt, amire eddig csak a mozikban tehettek szert.
Ez mára nézve is lehet egy intő jel, hiszen hasonló a helyzet: Aki megengedheti magának, viszonylag elérhető áron beszerezhet egy komplett házimozi rendszert plazma televízióval, és máris nem kell moziba menni, hanem otthoni kényelemben nézheti meg a választott filmet.
A 80-as évek közepén, amikor nem lehetett már elviselni a Times Squaren eluralkodott helyzetet, a városvezetés a rehabilitáció mellett döntött. Ennek érdekében megalkották a Times Square rehabilitációs projektet, melynek első lépéseként megerősítették a rendőri jelentét a téren, és minden derengőt eltávolítottak onnan. A 60-as évek betontömbjei elbontásra kerültek, és a régi épülteket az eredeti tervek szerint építettek fel újra. A 90-es években Robert Giuliani polgármester megtisztította a területet a bűnözéstől és a szex boltoktól. Helyettük rendes, turistabarát boltok nyíltak. A Times Square csillogásának és a turizmus fenntartása érdekében a városvezetés egy helyi szabványban kötelezővé tette a hirdetetések és reklámok kitételét a homlokzatokra. A városvezetés tudatosan a reklámok nagy múltjára épít, hiszen azok csinálták a teret valamivé és emiatt jönnek ide a térre a turisták. A legújabb fejlesztés értelmében, 2009 nyarában a Times Square útközlekedése teljesen át lett gondolva. A munkálatok befejezésével a 7th Avenue maradt az egyetlen kocsival járható utca. A Broadwayről az autósok kiszorításra kerültek és a területet színes térkövekkel újraburkolva és térbútorok lehelyezésével gyalogos területévé nyilvánították.
Sokakban, főleg a New Yorkiak körében, fel szokott merülni az a gondolat, hogy a terület rendezésével és szabályozásával, épp a tér lényegét és érdekességét irtották ki, amelyet a spontán és a zsúfoltság elvén kialakuló reklámok teremtettek. Szerintük a tér veszített egykori egyedülállóságából és egy turistás világgá alakult át.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése