Szkordilisz Flóra: AZ ÉPÍTÉSZET MINT TURISTALÁTVÁNYOSSÁG

A dolgozat témája, kidolgozásának módszere
Az építészet és annak megítélése a laikus közönség előtt egy olyan téma, ami már régóta érdekel. Most ennek a témának egy kis szeletét, a nagy turistaforgalomnak örvendő épületeket, építményeket vizsgáltam meg közelebbről. Érdekelt, hogy vajon ezek a híressé vált épületek miért maradtak meg az emberek emlékezetében? A városi környezet, kulturális érdeklődés, vagy esetleg az építészeti forma okán váltak-e az emberiség kultúrájának fontos alkotóelemeivé és szimbólumává? És végül feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon az építészetet formálja, formálhatja-e a közvélemény?
Ezek voltak azok a kérdések, amik a tanulmány megírásakor vezéreltek, ezekre a kérdésekre keresem a választ.

A tanulmány eszközéül egy kérdőív megíratását és ennek kiértékelését választottam. A kérdőív arra szolgált, hogy közvetlen közelről megtudjam, hogy a laikusok mely épületeket tartják a legfontosabbnak.
Építészet, társadalom, közvélemény
Mies van der Rohe híres mondása szerint „Az építészet a társadalom akaratának térbeli megjelenítése.” Ez az állítás jól kifejezi az építészet lényegét. Az építészet, mint sok filozófus – többek között Hegel is - szerint a legősibb művészet valóban egyrészről az egyén életfeltételeinek biztosítása, másrészről egy közösség lelki és szellemi igényeinek térbeli megformálása okán jött létre. Az építészet tehát az ember alapvető életkörülményeit határozza meg. A másik irányból közelítve az építészet és társadalom viszonyát, azonban el kell ismerjük, hogy a társadalom nem minden esetben ismerte el az építészet egyes alkotásait, sőt, sok esetben a művész a közvélemény szilárd ellenállásába ütközött. Meg kell állapítanunk tehát, hogy az építészet és a társadalom kölcsönhatása bár mindig is fennállt, ez nem jelent egyúttal teljes harmóniát. Fontos tehát feltenni a kérdést, hogy ha az építész nem más, mint az a művész és szakember, akinek hivatása a társadalom által támasztott igényeket térben megformálni, hogyan nyerheti el a közvélemény tetszését? Vagy ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk – mondván, hogy a laikus közönség nincs elég tudás birtokában ahhoz, hogy megítélje egy építészeti alkotás helyességét (mind
4
művészeti, mind szerkezeti szempontból) – mennyiben nevezhetjük magunkat építésznek – a társadalom akaratával szinkronban lévő művésznek?
Tény azonban, hogy sem a népszerűség hajhászása, sem a közvélemény teljes figyelmen kívül hagyása nem vezet olyan építészethez, amely több generáción át megállja a helyét. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a művész, és így az építész feladata is a társadalom egyfajta kritikai szemlélete (amennyiben ez egy szintén a társadalomhoz tartozó egyén esetében lehetséges), egyes művészeti manifesztumok szerepe pedig kétségtelenül a görbe tüköré, amely rámutat a társadalom hibáira, hiányosságaira.
Az építészet feladatai közé tartozik tehát a közvélemény megismerése. Ha együgyű módon is, de a legfontosabb turistalátványosságoknak számító műemlékek megfigyelése kiváló alkalmat adhat arra, hogy megtudjuk, mi az a forma, építészeti magatartás, ami elnyeri a társadalom elismerését és tetszését.
Építészet, turizmus, média
A tanulmány elkészítésének első lépése az utazási irodák kínálatának vizsgálata és a különböző turisztikai prospektusok tanulmányozása volt. Az utazási irodák ajánlatait három csoportba lehet rendezni. Az első csoportba sorolhatók az egzotikus, távoli országot célzó utak, a második csoportban a természeti adottságok megismerésére szolgáló, elsősorban pihenést, kikapcsolódást ígérő utazások. (Például ilyenek a tengerparti nyaralások, vagy a sítúrák.) Az utolsó – valószínűleg az átlagember számára legelérhetőbb – utazások rendszerint egy-egy ország, vagy országrész megismerését tűzik ki célul. Ezek a körutazások elsősorban az épített, másodsorban a természeti környezetre koncentrálnak. Olyan fotókkal népszerűsítik az utakat, amelyek valamilyen valószínűtlen szépséget sugároznak a néző felé, sok esetben „mesebeli” környezetet ígérnek – mint például Salzburg, a Loire menti kastélyok, vidéki angol kastélyok, Toscana…stb. esetében is. Ezek a képek mind nagyon hasonlítanak egymásra, szinte valamennyi egy, nagyon előnyös nézőpontból tárják elénk a „legfontosabb”, „leghíresebb” látnivalókat. Egyértelmű, hogy ezek az ismertetők – gyakorlatilag reklámanyagok – az emberek dicsekedési vágyára játszanak rá, és sokkal kevésbé a kíváncsiságra, de még csak nem is a megismerés-, vagy kalandvágyra. Ez valószínűleg onnan ered, hogy az emberek
5
sokszor csak azért mennek el valahova, hogy >>elmondhassam magamról, hogy itt is voltam<<. Szándékosan olyan nézőpontból fényképeztetik le magukat, amilyen nézőpontból a legtöbbször reklámanyagokban látták az épületet. Hiszen az illetékes híres épület mindenkinek az agyában úgy él, ahogyan azt legtöbbször képeken látta, - hacsak ezt a vizuális élményt felül nem írja a személyes tapasztalat.
Ez tehát azt jelenti, hogy az, hogy egy híres épületet hogyan lát a látogató, elsősorban a médiában keringő reklámcélú képektől függ. Ez pedig valójában az építész hatókörén kívül esik. (Bár az, hogy az épületet mely oldaláról mutat kedvező képet, a tervező által megálmodott forma adja ki.)
Ha tehát az épületek közéleti megítélése, a közvélemény kialakulásának egyik legfontosabb forrása az építész által nem befolyásolható, akkor mégis milyen szerepe lehet a tervezőnek alkotása népszerűségének megalapozásáben?
A válasz kulcsa a formában rejlik.
Forma és rajzolhatóság
Amikor elkezdtem foglalkozni a problémával, hogy vajon milyen közös jellemzője van azoknak az épületeknek, amelyek akár már több generáció óta a kulturális figyelem középpontjában állnak, és évente akár milliónyi ember zarándokol el hozzájuk, azért, hogy akár csak pár órán keresztül megcsodálja őket, átélje, az általuk nyújtott térélményt, arra a válaszra jutottam, hogy egy épület szimbólummá válásakor a legfontosabb annak formája. Az építészet ezen értelmezési szintjén a funkció, vagy a szerkezetiség értelmét veszti. A funkció azért nem lényeges, mert a legfontosabb turistalátványosságnak örvendő épületek többsége már nem is tölti be eredeti funkcióját, a szerkezeti rendszer pedig az épületnek egy olyan aspektusa, amelyet valójában csak a hozzáértők tudnak értékelni. A forma tehát a szimbólum erejű épületek esetében a legfontosabb. A szemiotika értelmezése szerint szimbólum az, ahol a jeltest és a jelölt között nincs fizikai kapcsolat, a jeltest formája tehát teljesen önkéntes, egyfajta társadalmi konszenzus eredménye. A szimbolikus építészet esetében elmondhatjuk tehát, hogy forma és a funkció függetlenül egymástól.
A forma szerepe azonban a könnyű megjegyezhetőség szempontjából is lényeges. A kutatás elején azt feltételeztem, hogy egy épület szimbólummá válásának előfeltétele az egyszerű, könnyen rajzolható forma. Egy épületet akkor
6
jegyzünk meg könnyen, ha egyszerűen le is tudjuk rajzolni, pár vonallal érzékeltetni tudjuk formájának lényegi körvonalait. Ha tehát egy épület könnyen rajzolható, akkor az szimbólummá válhat, és fordítva: a legismertebb épületek egyszerű formájuknak köszönhetik népszerűségüket. Ennek az állításnak a helyénvalóságát vizsgáltam a kérdőív segítségével.
A kérdőív
A kérdőív magyar egyetemista, vagy egyetemet végzett fiatalok körében töltetett ki, a kiosztott példányokból 20 darab került vissza a vizsgálat készítőjéhez. A kitöltők átlagéletkora 25,8 év, a legfiatalabb kérdőív-kitöltő 19, míg a legidősebb 38 éves volt. A válaszadók között 11 nő (55%), 8 férfi (40%) volt, 1 fő (5%) nem adott választ. A megkérdezettek között szándékosan nem volt építész, vagy építészhallgató.
A kérdőív 12 világváros (London, Párizs, Róma, Firenze, Velence, Pisa, Berlin, Madrid, Barcelona, Athén, Sydney, New York) nevezetességeire irányult, min. egy híres épületet kellett a válaszadóknak megnevezni, és pár vonallal le is rajzolni. Sajnos sokan hagytak több várost is válasz nélkül, többen csak az épület nevét tudták, de rajzot már nem tudtak hozzá mellékelni, de előfordult az is, hogy az íven csak rajz szerepelt, az épület neve nem. Több esetben előfordult, hogy a megnevezett látványosság nem egy épület, hanem épületek összessége (tér, vagy városrész) – ezeket a válaszokat értékelhetetlennek tekintettem, mivel a kérdés egy épületre, építményre irányult, nem pedig egy városi környezetre. Aránylag kevés olyan eset volt, amikor a rajz értelmezhetetlen, vagy felismerhetetlen volt, ha a rajzok nagy általánosságban valóban rosszak, ritkábban aránytalanok is voltak, kis jóindulattal, de rendszerint emlékeztettek az ábrázolni kívánt épületre.
7
A kérdőív eredményei
város emlék név rajz
értékelhetetlen
szöveg
felismerhetetlen
rajz
London Big Ben 13 - 65% 9 - 45%
Tower Bridge 9 5
Tower 4
Buckhingam Palace 3
Westminster Abbey 3
Parliament 2
British Museum 1
hindu templom 1
30 St. Mary Axe 1
Eye of London (óriáskerék) 1
? 4 2
Párizs Eiffel torony 17 - 85 % 14 - 70%
Notre Dame 7 3
Diadalív 5 4
Louvre 5 3
Sacré Coeur 1
Pont Neuf 1
Grand Arc 1
? 2 1
Róma Colosseum 14 - 70% 9 - 45%
Szt.Péter-bazilika 9 2
Angyalvár 2 2
Pantheon 2 2
? 5 2
Firenze Dóm 6 1 4
Uffizi Képtár 4
Medici palota 4
Palazzo Vecchio 2
Ponte Vecchio 1 1
Battisterio 1
? 1
Velence Sóhajok hídja 7 3
Szt. Márk bazilika 5 1
Doge Palota 4 1
Rialto 2 1
? 5 2
Pisa Campanile - a "ferde torony" 17 - 85% 15 - 75%
Duomo 1
Battisterio 1
? 1
8
Berlin Brandenburgi kapu 8 5
Fal maradványai 7 5
TV-torony 1
Olimpiai Stadion 1
? 1 3
Madrid Sportcsarnok 2 1
? 2 1
Barcelona Sagrada Familia 6 4
Parc Güell 1
stadion 1 1
? 3 1
Athén Akropolis 9 7
? 3 1
Sydney Operaház 17 - 85% 12 - 60%
? 4
New York Szabadságszobor 5 3
Empire State Building 3 2
Chrysler Buiding 2 3
Meptropolitan Opera House 2
Carnegie Hall 1
Sears Tower 1
World Trade Center 1
? 3 3
Összesítve – megnevezések szerint
Pisa Campanile 17 - 85% 15 - 75%
Párizs Eiffel torony 17 - 85% 14 - 70%
Sydney Operaház 17 - 85% 12 - 60%
Róma Colosseum 14 - 70% 9 - 45%
London Big Ben 13 - 65% 9 - 45%
Athén Akropolis 9 7
Berlin Brandenburgi kapu 8 5
Velence Sóhajok hídja 7 3
Firenze Dóm 6 1
Barcelona Sagrada Familia 6 4
New York Szabadságszobor 5 3
Madrid Sportcsarnok 2 1
Összesítve – rajzok szerint
Pisa Campanile 17 - 85% 15 - 75%
Párizs Eiffel torony 17 - 85% 14 - 70%
Sydney Operaház 17 - 85% 12 - 60%
Róma Colosseum 14 - 70% 9 - 45%
London Big Ben 13 - 65% 9 - 45%
Athén Akropolis 9 7
Berlin Brandenburgi kapu 8 5
Barcelona Sagrada Familia 6 4
Velence Sóhajok hídja 7 3
New York Szabadságszobor 5 3
Firenze Dóm 6 1
Madrid Sportcsarnok 2 1
A táblázatokból látható, hogy a legnépszerűbbnek ítélt épületek valóban azok,
amelyek valamilyen formai bravúrt képviselnek. Kiváló példa erre az Eiffel -torony,
amelynek valóban nincs más funkciója, mint az, hogy turisták ezreit vonzza, vagy a
Sydney Operaház, amely elsősorban azért épült, hogy kiemelje azt a sokadrangú kis
9
ausztráliai várost, aminek a nevét nagyon kevesen ismerték az Operaház megépülte előtt. A híres pisai dómegyüttes harangtornya, - a Campanile – amit mindenki csak „ferde torony” néven ismer (a kérdőív kitöltői közül senki sem tudta a Campanile, vagy harangtorony nevet, mindenki csak „ferde torony” néven említette) pusztán a tény miatt vált híressé, hogy jelentősen megsüllyedt az északkeleti oldala. Az, hogy a mai napig harangtoronyként funkcionál, csupán háttérbe szoruló mellékes információvá vált.
Persze a funkció jelentőségét nem tagadhatjuk teljesen, hiszen a Big Ben, a Brandenburgi kapu, olyan alapvető emberi igényeket elégítenek ki, mint a város határának kijelölése (a kapuhelyzetről, és a kapu építészeti jelentőségéről külön lehetne értekezni), vagy az idő múlásának jelzése. (Az áthallás nem véletlen: gondoljunk csak a tér-idő határainak feszegetésére, amely a kezdetektől foglalkoztatott minden embert.)
A formai bravúr, a jellegzetes funkció mellett azonban megjelenik egy harmadik tényező: a történelem jelentősége. Egy épület, függetlenül a formájától, és a funkciójától mementóvá válhat, ha fontos történelmi események színtere volt – vagy ma is az. A műemlékek ezen aspektusa - szélsőséges esetben – politikai emlékektől sem mentes, így például a Berlin két részét egykor elválasztó fal, vagy a már nem álló World Trade Center esetében is.
És nem szabad elfeledkeznünk a templomokról (Athén: Akropolis, Firenze: Santa Maria del Fiore, Barcelona: Sagrada Familia, Róma: San Pietro) sem, amelyek mindenkor az építészet csúcsát jelentették, amelyek valójában a transzcendenciát hivatottak ábrázolni, a föld és az ég, az ember és Isten kapcsolatát keresik.
A megállapíthatjuk tehát, hogy egy szimbolikus értelmű épület esetében a forma tehát nem minden, mégis, a legfontosabbaknak tartott emlékek (Pisa: Campanile, Párizs: Eiffel torony, Sydney: Operaház, Róma: Colosseum, London: Big Ben) esetében igenis a forma, a vizuális élmény a meghatározó. Hiszen mind az öt „nyertes” épület formája pár vonallal érzékelhető.
10
Vizuális élmény: a venustas
Beláthatjuk tehát, hogy a dolgozat elején feltett hipotézis, miszerint egy épület akkor válhat kulturális szimbólummá, közismertté, ha formája egyszerű, könnyen lerajzolható és ezáltal megjegyezhető, a kérdőív eredményei alapján, beigazoltnak tekinthető. Mint ezt már említettem, ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a szimbólum erejű épületekben a forma, mint az építészeti szépség megteremtésének legfőbb eszköze (bár Vitruvius és Alberti szerint is a szépség – a venustas – az épület díszítőelemeivel érhető el) minden egyéb építészeti szempontot felülír.
Ez az elv azonban valamelyest ellentmond sokak építészeti fogalomrendszerének. Lássuk például Vitruviust, aki elméleti művében, a De architectura libri decem c. könyvében a firmitas és utilitas után csak harmadikként említi meg a venustast – azaz "azt a bájat, amikor egy mű megjelenése kellemes és elegáns, az alkotóelemek aránya a szimmetriának megfelelően van kialakítva".
Frans Jeursen, gondolkodó szerint:„a szépség mint fogalom az építész Vitruvius munkáiban jelenik meg először, körülbelül i.e. 1. századtól kezdve. A venustas-t későn, csupán harmadik elvként említi, mikor felsorolja, hogy milyen szempontok szerint kell egy épületet felállítani. A követelményrendszerben csak a tartósság és a hasznosság, azaz a firmitas és az utilitas után jön a szépség. Miért a harmadik helyre kerül a venustas, és mit is jelent ez? Idiomatikus jelentése: kedvesség, báj, kellem, kecsesség és szépség. Vitruvius gondosan megfogalmazza a venustas jelentését, amikor kifejti "az a báj, amikor egy mű megjelenése kellemes és elegáns, az alkotóelemek aránya a szimmetriának megfelelően van kialakítva" és magában foglalja "az eurithmiát, arányt és szimmetriát". Ezen minőségek az elemek rendezett kapcsolatához kötődnek, mely elemek a formát meghatározó nagyobb, összefüggő egész alkotóegységei. Vitruvius nem ezt említi első helyen.”
Ha megfigyeljük az építészetelmélet történetét, megfigyelhetjük, hogy az építészeti szépség vagy gyönyörűség, – ahogyan Sir Henry Wotton (1568-1639) író Vitruviust fordította – a XVII. század (későbarokk) során vált kiemelkedően fontossá. A venustas immár sokkal inkább jelenti az épület nézőre gyakorolt hatását, mint egyszerű aránytani harmóniát. „Ettől a pillanattól kezdve a folyamat megfordult, és az építész figyelme már az általa emelt épület megjelenésére fókuszált, annak belső tartalma helyett. A tervező - hiszen nem érezte többé az Isten hatalmát - a ház
11
arculatát kezdte formálni, ahelyett, hogy önmagát helyezte volna annak középpontjába.” – így Frans Jeursen.
Az építész és a társadalom megváltozásának eredményeként tehát az épületek maguk, és az építészethez való hozzáállás, így az épített környezettel szemben támasztott igények is megváltoztak. A forma és a funkció viszonyával kapcsolatos építészetelméleti állásfoglalások bár az elmúlt évszázad során sokat változtak, elmondhatjuk, hogy az épületek vizuális megjelenése az elmúlt évtizedek során ismét fontos kérdéssé vált. Az építészet úgy is megjelenhet ma, mint a média, a reklám eszköze, és ez esetben egy erőteljes építészeti arculat, egy megnyerő épület imázs kialakítása válik az építész céljává. Jó példa erre a Burj al Arab hotel Dubaiban, amelynek tervezése során a megrendelők és építészek bevallott vezérfonala volt, hogy olyan épületet tervezzenek, melynek allúziókat előhívó, pár vonalas rajzzal jól leírható (diagramszerű), jellegzetes formája van.
Láthatjuk tehát, hogy napjainkban a közvélemény, túllépve önmaga keretein, az építészetet befolyásoló, sőt létrehívó tényezővé vált. Ennek kapcsán azonban egy érdekes ellentmondásra bukkanhatunk. Hiszen ha a forma ilyetén módon felülkerekedik minden más építészeti szemponton, függetlenedik a mögötte lévő jelentéstartalomtól, az építészet valahol öncélúvá válik. „Általános törvényszerűség, hogy a forma több ideig fennmarad, mint a lényeg.” (Buji Ferenc) Vegyük példaként a Louvre sokat vitatott üvegpiramisait, amelyek archetipikus, már kollektív emlékezetünkké vált formájával jóval ismertebbé vált, mint az őt körülvevő többszázéves épületkomplexum. Jól igazolja ezt a kérdőív eredménye, ahol mindenki, aki a Louvre-ot rajzolta le, legfontosabbnak tartott épületként, az üvegpiramisok gúláit ábrázolta. A Louvre tehát mondhatni az üvegpiramisokkal vált azonossá.
Ugyanakkor be kell látnunk, hogy a forma mindig kiábrázolja a tervező saját érzéseit, meglátásait, tehát az építészeti forma a tervezői individuum érvényre jutása is egyben. Ismét Frans Jeursent idézem: „Minden alkotás önmagában egy - saját alkotójának emelt - emlékmű, de a jelentés hiányának emlékműve is, mely jelentés egyedül a valósággal kapcsolatukat vesztő, tartósan hanyatló, interpretatív társadalmi hálózatokon belül található meg. Tapintható és jelenlévő valóságuk műalkotásként fordított arányban áll ismertségükkel és megértésükkel, s a furcsaság, a helyen kívüliség, a kontextustól való megfosztottság uralkodik, felforgatva a műemlékek és az építészet működését. Jelenlétük azonnal hat az emberi testre,
12
érzékeinkre, és nem hajlandók az alaptényen túlra, a metafizikain {a jelentés, ami túlmegy (meta) magukon a dolgokon (ta physika)} keresztül a hermeneutikai és emberi reflexiókig menni. Az ő területük az abszolút időtlen intenzitás, felület és nem mélység, amelybe le kellene hatolni a jelentés keresése közben.”
Fel kell tennünk azért a kérdést, vajon a szimbólummá vált építészeti alkotások esetében a forma, mint az építész egyéniségének kifejezője, nem kerül-e ellentmondásba a társadalommal? Mi az a határ, ameddig egy építész éreztetheti a használóval, látogatóval, saját egyéniségének térbeli kivetülését? Lássunk két egymástól eltérően viselkedő példát. Az Eiffel-torony valóban csak tervezőjének „őrült” ötletét volt hivatott megvalósítani, és kezdetben komoly ellenállásba ütközött a közvélemény részéről – mára Párizs szimbóluma, a város sziluettjének meghatározó eleme lett. Ennek ellentmondó példa lehet a Frank O. Gehry által tervezett bilbaoi Guggenheim Múzeum, amely bár kezdetben nagy turistaforgalomnak örvendett, mára már lankadt a kezdetben oly élénk lelkesedés, az idő nem tűnik igazolni a tervező álmait.
A dolgozat elején felvetett egyik kérdésre, hogy vajon a közvéleménynek van-e visszahatása az építészetre – azt válaszolhatjuk, hogy igen, van. Az építészet ma a média észköze lehet, a turistaforgalom, az ismertség fellendítésének célja érdekében. Másik kérdésünkre, amely annak megismerésére irányult, hogy milyen az a forma, ami szimbolikus erejű lehet, és elnyeri a közvélemény tetszését, nem tudunk egyértelmű választ adni. Tény, hogy az egyik végponton az archetipikus, másrészről pedig a többféle allúziót előhívő formák azok, amelyek nagy népszerűségnek örvendenek, azonban a formakeresésnek is vannak határai. A túlságosan bonyolult, átláthatatlan formák nehezen értelmezhetőek, így nehezebben jegyzi meg őket a laikus közönség. Az irányelv tehát az egyszerűségre való törekedés lehet.
Végül, de nem utolsó sorban meg kell említenünk, hogy a szimbolikus erejű épületeket a társadalmi igény hívja elő. Az építészet, mint életünk színtere, „életbevágóan fontos szerepet tölt be a világban elfoglalt helyünk szempontjából, és szorosan összefonódik minden erkölcs, jelentés és valóság forrásával. Azt is egyértelművé teszi, hogy egy városnak lüktető szívre van szüksége, ami meghatározza karakterét, működését és az emberek városhatárokon belüli életérzését.” (Frans Jeursen). Az embereknek igénye van tehát arra, hogy építészeti szempontból is legyen valamilyen igazodási pontjuk, olyan építészeti szimbólumok, amelyek igaznak tekinthetőek. Éppen ezért a tervezőt, aki szimbolikus erejű épületet
13
kíván létrehozni, nagy felelősség terheli. Mert: „Bármi megváltozhat, de az ember arra való irányultsága nem, hogy identitásérzését és érzelmi jól-létét az építészetben kifejezett jelentés középpontjával hozza összefüggésbe. Rómának megvan a maga klasszikus fóruma, Párizsnak az Eiffel-torony, a Sacré Coeur és a Notre Dame, Londonnak a Big Ben. A társadalmi élet ezen emlékhelyek köré csoportosul, érzelmileg ezen eszközökkel, történetükkel és jelentésükkel határozza meg önmagát. Még ha egy ilyen épületre pillantva a hozzá kapcsolódó történelem pontos részletei nem is jutnak az állampolgárok eszébe, az akkor is olyan szimbólumként működik, ami egyet jelent francia, német vagy brit nemzetiségükkel, és amivel büszkén azonosítják magukat. Ez szorosabbá teszi az azonos állampolgárságú vagy nemzetiségű emberek egymáshoz fűződő kötelékeit.” (Frans Jeursen)
14
Képmelléklet:
15
Felhasznált irodalom:
 www.epiteszforum.hu :Frans Jeursen: Miről szól az építészet?
 Vitruv: Zehn Bücher über Architektur, Akademie-Verlag, Berlin, 1965.
Képek forrása:
 Wikipedia Commons
 Címlap: saját fotó.