Nagy Eszter Anna: Ház a tónál, Picasso kalandjai

Dolgozatomban a filmekben megjelenő építészeti alkotások szerepével foglalkozom. A környezet kialakításával, illetve megváltoztatásával elért hatás elemzésével kezdem, különböző filmeken keresztül. Majd kedvenc filmemet mutatom be a ’Picasso kalandjait’ a megadott szempontok alapján, hogy hogyan lehet olcsón szinte csak egy díszlet segítségével egy stúdióban leforgatni egy háromhelyszínes filmet és ezzel milyen hatást ér el a rendező.
Ennek a filmnek az érdekessége a szöveg háttérbe szorítása, egyszerű eszközökkel erős képi hatásokkal bemutatni egy híres festő életét. A második filmet 'Ház a tónál' maga a téma, az építész szereplők és a központi szerepet játszó épület miatt választottam. A második filmmel azt boncolgatom, hogy hogyan használ egy épületet segítségül érzelmek kimutatására vagy elemzésére. Hogyan érti meg a két szintén építésszé vált felnőtt fiú, az apjuk által tervezett épület elemzésével azt, hogy mit akart nekik megtanítani az életről, illetve megértik a korábbi viselkedését is ez által.

1. Film, sztereotípiák, környezet
A mai világban a média ebből is a film meghatározó szereplővé vált. Formálja az ízlésünket, hatással van ítéleteinkre kitölti mindennapjainkat. Ezt a tényt az építészet sem hanyagolhatja el. A filmekben a környezet meghatározó lehet. A rendezők ezt az eszközt tudatosan használják. Az épületek gyakran válnak nem csak egy város szimbólumává, hanem egy fajta hatalmi szervezettel, vagy kultúrával azonosítja a köztudat azokat.
Amikor egy filmben a Fehér Házat vagy a Pentagont illetve a Guggenheim Múzeumot romboltatja le a rendező, nem az épület nem tetszik neki, hanem a kritikai véleményét mondja el ezzel az eszközzel, azzal a hatalommal vagy kultúrával szemben, amit a közönség azonosít ezeken az épületeken keresztül.
De olyan esetben is meghatározó egy kor vagy egy környezet, amikor egy ismert alkotást (pl. Shakespeare Rómeó és Júlia) kiemel az eredeti helyszínéből és idejéből és egy XX. századi forgalmas nagyvárosba helyezi, és bár a szöveg az eredeti marad mégis és ezzel a döntésével nagyon erős hatást vált ki a nézőből, így rávilágítva arra, hogy mit is veszítettünk el. Itt Zefirreli ártatlan, bájos, romantikus verziójára gondolok szemben Baz Luhrman, Leonardo Dicaprio főszereplésével készült azonos című filmjére. Más rendezők köztudatba beivódott sablonok tudatos figyelmen kívül hagyásával döbbentenek meg minket. Woody Allen egyik korai gyöngyszemében a Fogd a pénzt és fuss- ban a főszereplő nőt, aki a szerepe szerint egy mosodában dolgozik angolszász középosztálybeli iskolás lányokra (értelmiségi fiatalokra) jellemző ruhába öltözteti maga a „rabló” Woody Allen pedig zenésznek mondja magát így egészen más hangulatot ad szerelmüknek. Ezt az eszközt az újságírók is gyakran használják, amikor más érzést kelt a kép, mint a szöveg. Mosolyogva kedvesen tesznek fel fontos, a valódi lényeget megvilágító keresztkérdést.
Ugyan ezt a meghökkentő érzést kelti Tarantino a Ponyvaregényben, amikor a gengszter kedvesét nem a „megszokott” közönségesen öltözködő nagyszájú szőke nőként láttatja, hanem egy stílusos wamp nőt találunk ebben a szerepben. Tehát egy film nem csak a rögződött sztereotípiákkal tudja a megcélzott hatást elérni, hanem azok áthágásával is. A sztereotípiáknál arra gondolok, amikor a néző a film környezete miatt pontosan érzékeli, hogy egy történet azáltal, hogy hol és mikor játszódik, mit akar sugallni. Pl: Lakótelep, realisztikus XX. századi kicsit lepukkadt valóság, illetve egy Francia Napkirály korabeli pompa
A Hollywoodi közönségfilmekről is szó essék az is meglepő élmény volt számomra mikor megnéztem a Titanic című filmet. Még sosem láttam ekkora hajót belülről, és meglepő volt az igényesség és kifinomultság, amit ezen a hajón az utazóközönség számára megteremtettek. Ha ez az eredeti mása volt, akkor jó volt így a médián keresztül megismerni.
A legtöbb néző, ha nem is volt még soha a saját országán kívül, akkor is a média hatására sokszor pontosan azonosítani tudja a film környezetből, hogy hol játszódik, ebben pont az épített környezet vagy egy város jelképévé vált épület segíti. Ezt a tényt az egyik kedvenc filmem is megmutatja nagyon olcsón, és egyszerű eszközökkel.

2. Picasso kalandjai ( Picassos äventyr)

A 'Picasso kalandjai' ami a festő életét mutatja be nem egy tipikus Hollywoody nagyprodukció. Egy hazájukban sikeres Svéd szerzőpáros Hans Alfredson és Tage Danielsson szürrealisztikus komédiája. Nem igazán életrajzi mű, inkább egy életszemléletet mutat be. A színészek szinte nem beszélnek, a pantomim eszközével mutatják meg az érzelmeiket, a történést narrátor segítségével követhetjük.
Maga a film több helyszínen játszódik Madridban, Párizsban, Londonban és New Yorkban, de a film nagy részét egy svéd kisvárosban Tomelillában forgatták. A díszlet sokszor épített, kevés a természetes környezetben játszódó jelenet. A rendező azzal, hogy a szöveget minimalizálta a környezetre helyezte a hangsúlyt és kiemelte a színészek mimikáját. A díszlettervező nagyon jól használja a festő képeit, bemutatja munkáit, amivel a korszakait is végigkövethetjük. Érdekes, amikor már a festő fiatal korában, képként láttatja a gondolatait, mi nézők a Spanyol polgárháborúra asszociálunk a későbbi Guernica jellegzetes figuráival.


1.kép: részlet a filmből. Gösta Ekman és Lena Olin

2.1 A film környezettel elért hatásai:
Az a környezetet ahova Párizsba kerül a fiatal Picasso (Gösta Ekman), egy koszos csupasz elhanyagolt albérlet, nagyon jól érzékelteti a művész kezdeti nehéz helyzetét szegénységét. A 'városi' képeket ugyan az a díszlet adja. Egy kis 'presszó' ami stílusa miatt bárhol lehet a világon, de cserélgeti a feliratokat rajta illetve azt, hogy New Yorkban vagy Párizsban vagyunk onnan tudjuk, hogy a kis szögletes épület mögött cseréli a hátteret. (Eiffel torony, illetve tipikus New York-i felhőkarcolós látkép, vagy a Londoni jelenetek). Ehhez a városi képhez tartozik még egy metrófeljáró, mely például „Párizsban” a jellegzetes szecessziós Metropolitain metrófeljárónak van álcázva. Minden jelentben következetes megoldással ugyan az a két színész jön fel, de mindig a városra jellemző ruhákban. Azzal a kontraszttal, hogy New Yorkban a metróból két indián ruhát viselő ember lép ki így még erősebb komikus hatást ér el.
Később eredetiben láthatjuk a ma már más díszletek között játszódó Gyagilev koreografálta balettet is. Mai szemmel nagyon érdekes igazi műalkotásokat látni díszletként, és jelmezként. Az is eredeti megoldás, ahogy a szürrealizmus megjelenését érzékelteti a rendező. A főszereplő megmenekül olyan módon, hogy ceruzával ablakot rajzol a falra, majd kinyitja és kimászik. Majd ugyan ezzel a megoldással halálakor beleolvad az örökkévalóságba a 'falba'.
Szintén nagyon ötletes, ahogy a film egyik jelenetében a New York-i galériát egy gombnyomással alakítják át modern lakássá csak a festő marad mindig ugyan az, ahogy ezt végig következetesen láthatjuk a filmben (az állandó rövidnadrág utal erre). Ez a jellemzés tökéletesen illik Picassóra. Ő sosem változott meg, mindig ugyan az maradt, nem akart hasonlítani újító képeivel mindig korszakokat, irányzatokat indított el. Ő sosem volt követő, mindig vezető maradt. Egész életében kereste a magához való asszonyt, környezetet, stílust sosem akart megváltozni egy asszony vagy környezet kedvéért stílusa azonnal felismerhető.

3. Ház a tónál. Rendezte Alejandro Agresti
Ez a film eltekintve attól, hogy logikailag a történet rendben van-e vagy maga a film mennyire fajsúlyos, nagyon érdekes egy építész tanuló számára. A cselekménynek valójában egy épület a tóparti ház a központja, ez a legszorosabb kapcsolat a két főszereplő között, de a film egy szétszakadt család és egy szerelem történetét mutatja be. A szereplők nem azonos időben, 2 év távolságra élnek egymástól és levelezésen keresztül ismerik meg, majd kerülnek közelebb egymáshoz. Ezért a film jelenetei ugrálnak az időben. Alex Wyler (Keanu Reeves) a fiatal építész 4 év után visszatér Chicagoba és megveszi azt a tóparti házat, amit az apja kezdő építészként tervezett majd a saját kezével épített fel feleségének és ahol gyermekkorában testvére megszületéséig lakott. Az érzelmeit kimutatni nem tudó apa gyerekei hosszú idő után beszélgetnek a háznál. A fiúk a házat tanulmányozva jönnek rá, valójában milyen is az apjuk és mit akar nekik megtanítani.
Jelenet a filmből:

„Henry: Kisebbnek tűnik. Mikor építette?
Alex:Még az előtt, hogy megszülettél.
Henry: Szent ég ez Corbusier és Wright keverve.
Alex: Mindkettő apa haverja volt. Együtt füveztek.
Henry: Hát az más. Nem tudsz úszni.
Alex: Nincs lejárás a házból, nem tudod elérni a vizet, kellene egy lépcső vagy egy stég. Egy dobozba zárod magad. Üvegdoboz, ahonnan mindent látsz magad körül, de nem tudod megérinteni. Nincs kapcsolat közted és a környezet között.
Henry: Nem tudom végül apa ültetett egy hatalmas juharfát a ház közepére.
Alex: Elidegenítettség, bezárta a fát. Elfojtás és kontroll. A ház lényege a birtoklás nem a kapcsolat. Persze szép, csábító és szabályos, de nem teljes.
Henry: Apát tükrözi.
Alex: Házat tud építeni, de otthont nem. De tudod, szerintem azt várja el tőlünk, amire Ő nem volt képes. Viszont ha ezt kimondaná, akkor elismerné, hogy mégsem tökéletes, nem tett meg mindent és ez fájna neki.”


2.kép: A ház
Ennél az alkotásnál teljesen világos hogy mennyire szereti a rendező a házakat az épített környezetet és mennyire ismeri Chicagót. Az a szándék is felismerhető hogy be akarja mutatni ennek a városnak a sokszínűségét. Láthatunk csatornát régi gyaloghíddal, dokkot, külvárosi házakat, jellegzetes függő vasutat. Modern toronyházakat, de angol típusú a múltat idéző sorházakat is. Sokszor még a vágóképek is fényképek házakról. Az operatőr szereti a kontrasztos képeket. Sokszor megjelenik egy üvegpalota mellett egy régi épület, vagy egy szürke gránit mellett egy vörös. A női főszereplő is három egészen más stílusú lakásban lakik. Először a barátjával egy romantikus régi az angol házakat idéző otthonban, majd a tóparti ház (amit alább részletesen leírok) majd egy modern épületben. A filmet nézve szinte megismerhetjük a várost a szépen és igényesen fotózott épületeken keresztül, miközben sokszor a szereplők narrátorként vannak jelen, ezzel is nagyobb hatást téve a környezetre, mint a színészekre. A nézőnek kedve kerekedik élőben is megnézni ezt a helyet.
Alex is szereti ezt a várost és meg akarja ismertetni Kate-tel is. Szervez neki egy „városnéző sétálótúrát” is, ahogy korábban ezt édesapja is megtette vele. Levelében leírja az épületek történetét és a véleményét róluk. Készít egy térképet is úgy, hogy közben Ő is ugyan azt az utat járja végig. Az első veszekedésük alatt, egy városliget szerű szabadidő parkot látunk, ami szintén 'Angliát idézi' de a háttérben látszanak a felhőkarcolók. Láthatjuk a városközpont képeslapba illő sziluettjét, amikor egy parkban ülve kezében a térképpel megtervezi az útvonalat. A lány a séta után úgy említi a várost, mint amit szépnek lát. Ugyanígy hat a nézőkre is.
Két éttermet is bemutat a rendező, mindkettő 'átlátszó' szinte együtt él a környezetével. Az egyik egy korcsolyapályára néző üvegfallal, a másik egy penthouse a toronyházak szomszédságában. Itt még a székek sem takarják ki a pazar látványt, hálósak át lehet látni rajtuk is. Ugyan ezt az érzést kelti bennünk a rendező a 'főszereplő' tóparti ház esetében is.

A ház, ami a címben szerepel cölöpökön áll, nem a partra, hanem a tóra építették. A környezete fás, természetes, nyugodt, látható távolságban nincs épület. Csupa üveg, fém, letisztult szinte átlátszó, nem töri meg a természetes táj szépségét, szinte lebeg a tó fölött. A ház egyik különlegessége a fa, ami az épület közepén áll, így egy elmozdítható üvegtetővel jut természetes fényhez.
Minden, ami körülötte történik része a bentlakó életének. Itt arra a képre is gondolok, amikor a tavon megjelennek a vitorlások és szinte benne vannak a házban. Vagy amikor a csillogó vízen sirályok csapnak le az ennivalóra, amit Alex dobál nekik. Láthatjuk a házat hóban, ami meghitt hangulatot kölcsönöz neki. A tavaszi havas jelenet, amit a másik főszereplő Kate (Sandra Bullok) jósol meg, 2 évvel korábbi tapasztalata alapján a házból veszik fel. Az üvegfalakon keresztül a filmet néző előbb láthatja a havazást, mint a főszereplő, aki háttal ül az ablaknak. Ez a hatás szinte arra késztet, hogy beleszóljunk a filmbe figyelmeztetve a szereplőt, forduljon meg. Ezek a képek, ’látványtervek’ nagyban befolyásolják a ház szerethetőségét. A belső képek is nagyon hatásosak, mivel a fa a lakótérben van, ezt kihasználva többször fotózzák a főszereplőt úgy, hogy a fa is látható az évszaknak megfelelően hol zöld, hol már vörösben játszó levelekkel.
Az apa is karakteres figura a filmben. Keserű kicsit nagyképű még a megmaradt családjával sem tud szoros érzelmi kapcsolatot kialakítani. Még akkor is a befutott építész lenéző stílusában beszél a fiával, amikor az közli, hogy az általa tervezett házat vette meg.
Akkor látszik rajta szenvedély és érzelem, amikor a munkájával foglalkozik, illetve amikor egy épületről beszél a fiával már a kórházban nem sokkal halála előtt, akit még mindig tanítani, vizsgáztatni akar.
Jelenet a filmből:

„Alex: Mit olvasol?
Apa: Nézd csak meg ez egy múzeum látványterve.
Alex: Kié?
Apa: Nem ismert figura.
Alex: Jók a folyosók fényviszonyai. Milyen anyagokat használ?
Apa: Gránit. Alumínium.
Alex: A fehér külső panelek egyértelműen Meier hatás, de az ablakokon át megvilágított belső tér színvilága egészen egyedi. Nem túl eredeti, de letisztult impozáns. Tetszik.
Apa: Mikor jártál utoljára Barcelonában?
Alex: Évekkel ezelőtt még veled és anyával.
Apa: Emlékszel a Casa de la Caritatra?
Alex: A szegényházra?
Apa: Igen említetted Meiert. Az Ő Barcelona Múzeuma ugyan azon a környéken van, mint a Casa de la Caritat. Ugyan abban a fényben fürdenek. Meier egy sor zsalus ablakot tervezett, hogy megragadja a fényt ami aztán megvilágítja a tárgyakat, de nem direkt módon és ez fontos mert a fény kiemeli ugyan a művészetet, de pusztítja is azt. De mindezt már Te is tudod okostojás. Szerinted ezt az épületet hova tervezték?
Alex: Fogalmam sincs.
Apa: De azt mondtad, hogy tetszik.
Alex: Igen, a koncepció.
Apa: Na mi lesz már? Pontosan tudod hogy a fényviszonyok egészen mások Barcelonában mint Tokióban. És egészen mások Tokióban mint Prágában. Egy igazán jó épület, aminek az idők próbáját ki kell állnia sosem független a környezetétől. Egy komoly építész számol ezzel.”


4. Összefoglalás

Azt gondolom, hogy a filmek képi hatásai nagyon fontosak. Fontos hogy milyen környezetet mutat be és azt hogyan teszi, mert jó esetben több millió emberre hat, formálja az ízlésvilágát, utat mutathat. Megcsodálhatja azokat az emblematikus épületeket nem csak a régieket, hanem az újakat is amik napjainkban születnek meg. A város, a házak, a belső terek, bútorok, színek hatnak a nézőre amellett, hogy alapvetően mégis inkább a történet a fontos. Lehet, hogy a legtöbben csak egy erőltetett komédiának tartják a Picasso kalandjait, a Ház a tónál-t pedig egy giccses Hollywoodi filmnek, én megpróbáltam elmondani azt, ami megbújik a háttérben, ami szerintem érték vagy értékelhető bennük.