Shakespeare, a drámaíró mindig örök témákat dolgozott fel. Rómeó és Júlia című drámája különösen az, mert minden korosztálynak szól. A szerelem érzés az egyik legalapvetőbb emberi érzelem. Drámájának üzenete kortól, helytől független, mindenki számára nyilvánvaló. A szerelem örök, nem csak az életben, hanem a halál után is elválaszthatatlanul fűzhet össze két embert.
Tanulmányomban nem egyetlen filmre összpontosítottam, hanem két neves, kiemelkedő rendező filmjén keresztül vizsgáltam az építészet és média kapcsolatát. Külön, külön, jelenetről jelenetre vizsgáltam, hogy a háttér, a díszlet, az épített környezet hogyan szolgálja a cselekmény minél képiesebb megfogalmazását.
1. Bevezetés
Talán tisztázzuk először is mit jelent a két szó. Kezdjük az építészettel, melynek jelentése egyszerűbb, világosabb, hiszen magyar szó. Az építészet ember által formázott, művi módon alakított környezetet jelent. A média már keményebb dió, hiszen több jelentésű latin szó származéka. Esetünkben a meditáció szóból eredeztetjük a kifejezést. Annak is az „alkalmaz”, „közvetít” értelmében, mert a médium olyan eszköz, közeg, mely átadja az ismereteit.
Vizsgálódásunk tárgya tehát, milyen gondolatot, érzelmet tud az ember által alkotott, épített környezet átadni egy másik ember, vagy embercsoport számára. Milyen üzenetet közvetít az épített környezet és hogyan teszi azt.
A ma egyik elterjedt, a civilizált világban „mindenki” számára elérhető médiaeszköz a film, mely audió-vizuális módon, hosszú időre tárolható. A film mindig valami fontos üzenetet hordoz.
A jó filmrendező mindig megtalálja a módját annak, hogy korának problémáit vetítse ki, és üzenjen a nézőknek, pozitív vagy negatív érzelmeket kavarjon fel, véleményalkotásra késztessen. A rendezőnek egyik nagyon fontos eszköze az üzenet közvetítéshez az a környezet, melyben a szereplői mozognak. Én most az épített környezetet szeretném megvizsgálni ebből a szempontból. Milyen hatást akar és képes elérni a rendező, és ehhez milyen építészeti eszközöket alkalmaz, mit mutat, üzen, közvetít az épített környezet.
Shakespeare 1594-96 között írta meg Rómeó és Júlia szerelmének történetét. A helyszínt pontosan megjelöli: Itália, Verona városa. A szereplők a város két előkelő családja, baráti köre és udvar-tartása. A főszereplők fiatal emberek, szinte még gyerekek. A drámai cselekmény négy napba sűrűsödik össze. Egy dolgot azonban Shakespeare nem jelölt meg, mégpedig azt, hogy mely korba helyezi a történteket.
A kiválasztott két film Franco Zeffirelli, illetve Baz Luhrmann rendezte Rómeó és Júlia. Mindkét filmet nevezhetjük modern filmnek, 1968-ban az európai Franco Zeffirelli rendezte film, a másik feldolgozás 28 évvel később, 1996-ban, az ausztrál Baz Luhrmann rendezésében. Mindkét film korának jelentős alkotása, mindkettő az ismert szerelmi drámát a korábbi feldolgozásoktól nagyon eltérő, új, modern megközelítésbe helyezi. Mondanivalójuk, üzenetük elsősorban a saját korukhoz szól, az örök szerelmi dráma köntösébe öltöztetve, úgy hogy mindkét rendező pontosan követte a szövegkönyvet. Ez még különlegesebbé teszi a két feldolgozást. Bár a rendezői alapvetések egészen mások, de a szöveghűség, a történeten túl, mégis összekapcsolja a két művet.
2. Tárgyalás
2.1 Franco Zeffirelli filmje
Zeffirelli a drámaíró saját korába, a reneszánsz világába helyezi vissza a történetet. Valódi, középkori, reneszánsz olasz város a forgatások helyszíne, a szereplőket korhű ruhákba öltözteti. Rómeó, Júlia, a barátaik, nagyon fiatal emberek, 14-20 évesek, szüleik és az udvartartás kora 35-40 év. Tökéletes az illúziókeltés.
A bevezető képsorok álomszerűen, a ködös háttérben egy jellegzetesen olasz kisváros – folyóval, reneszánsz templomtoronnyal – elmosódott, hajnali képét vetíti elénk. Ez az indító képsor már rögtön visszarepít bennünket a múltba. A távolról, felülről kamerázott képek átváltanak egy kissé még ködös, de már valódi reneszánsz udvarra. A csipkés várfal, a rusztikus fallal körülvett udvar, a nagyméretű fehér márvány kőtömbökkel burkolt tér, az oroszlánfejű vízköpős kőmedencés kút adja a hátteret a címfeliratnak, majd a későbbi eseményeknek. Felragyog a nap, a kép kitisztul, és máris a város nyüzsgő piacán találjuk magunkat. Az árusok fa szerkezetű asztalai, a kirakott áruk, a napvédő ponyvák, bizonyosan egy városi piac képét mutatják. Ebben a környezetben mozognak a hús vér emberek, színes szűk nadrágba, fehér vászoningbe öltözött igazi reneszánsz figurák.
Nyilvánvaló, hogy a háttér, az épített környezet nem egy stúdióban vagy kiválasztott helyszínen felépített díszlet, hanem egy valódi olasz város. A film végig ebben a csodás környezetben játszódik.
A városközpont – az rózsaablakos oromzatú, széles lépcsősorú templommal, a templom előtti főtérrel, a csipkés városfal kontúrral, a központhoz vezető szűk, sikátorszerű utcák újra és újra bemutatásra kerülnek. Már mi is az események részesei vagyunk, olyan ismerőssé válik az épített környezet. Ezeken a tereken, utcákon zajlik az események nagy része, a két család közötti első csetepaté, a hercegi ítélet kihirdetése, a fiatal Montague csapat vidám tréfálkozásai, Mercutió és Thybalt párbaja. A napsütés, a kék ég, a szikrázó kőburkolat, a fehér házfalak, mind derűt, bizakodást sugallnak. Még a halálos kimenetelű párbajnak, és Rómeó száműzésének is a napsütéses város a háttere.
A Capulet palota nappal és éjszaka is elegáns, tágas.
Az első képeken egy földszinti boltíves árkádos udvar, majd egy belső széles lépcső jelenik meg. A folyosók szélesek, a falak díszítettek, az ablakok színes ólomüvegesek, a keretek míves faragott kőkeretek. A szobák inkább termek. Capulet dolgozószobájában hatalmas kandalló, díszes faburkolat, az asztalon könyvek, a párkányon finom kerámiák hirdetik a gazdagságot. Ugyanilyen módon a női lakosztály is nagyvonalúan elegáns.
Este a belső termeket gyertyák és fáklyák világítják meg. A közös körtáncban egyben látjuk az óriási tánctermet. Bár a gyertyák fénye kissé homályos, de a léptéket a táncoló, kavargó tömeg adja meg. Ebben a fényűző környezetben szinte elképzelhetetlen bármiféle tragédia.
Rómeó és Júlia első találkozása, egymás véletlen megpillantása még a nagy táncteremben, a közös körtánc alatt történik. Szerelem első látásra.
Amikor a két szerelmes újra találkozik, már nem az óriási palotát látjuk, hanem csak Júlia szobájának erkélyét, mely egy kicsit fantasztikus ősvadonra nyílik. Az óriási fák, a titokzatos éji homály igazi helyszíne a titkos szerelmi találkának. Az épületből alig látszik valami. Illik az egyszerű, dísztelen, sima vonalú erkély ebbe az erdei környezetbe. Ez a kép nyugalmat, biztonságot sugároz. A fehér kőkorlát kiemelkedik a zöld félhomályból. A lombokon átcsillanó, a fehér kövön tükröződő holdfény még nem vetíti előre a drámát. A szerelmesek vidáman, boldogan búcsúzkodnak.
Másnap reggel a két fiatal a tágas, hűvös templomban találkozik újra. Az ódon falak, a nagy légtér méltó háttere az esküvőnek. A világos falak, a boltíves terek békét, nyugalmat, árasztanak, bár a napfény kinn reked, de egy-egy ablakon mégis becsillan. A boldog nászt nem zavarja meg semmi.
A tragédia azonban nem kerülhető el. A már jól ismert téren, az oroszlános kútban fürdik Mercutió, szórakoztatja a Montague fiatalságot. A háttér pont ugyanolyan, mint eddig, semmilyen képi eszköz nem jelzi az elkövetkező tragédiát. Szinte hihetetlen, hogy ebben a környezetben, a ragyogó napsütésben bármi szörnyűség történjen. A gyilkosság nem is ezen a nyílt területen, hanem az árnyas, kőfalakkal övezett utcán történik. Itt szúrja le Tybalt Mercutiót, majd egy eszeveszett ámokfutás után az egyre sötétedő háttér előtt, a szűk téren Rómeó Tybaltot.
A menekülésre kényszerült Rómeó a nászéjszakára Veronában marad. A nászéjszakát követő hajnali ébredés Júlia szobájában az egyik leggyönyörűbb jelenete a filmnek. A szoba egyszerű, szinte üres, csak az óriási ágy látszik középen. A falak dísztelenek. Egy kis triptichon látszik csak a falon, mely szinte szentesíti a nászt. A szoba lakójáról szinte semmit sem árulnak el a csupasz falak. Az ablakon beömlő hajnali fény ragyogja be a szobát. Mindent eltakar a fehér lepedős nagy ágy. Idillikus a környezet, minden tiszta, hófehér, a szerelem megtisztítja fiatal szerelmes párt.
A dráma csúcspontja a kripta jelenet. Ekkor már éjszaka van. A kriptabelsőt Rómeó fáklyája világítja be. A kripta, mint épített környezet itt nem riasztó, baljóslatú hely. Rómeó, majd Júlia igazi öngyilkossága egy világos, szinte fehér környezetben történik, puhán ölelik körbe a sárgás kőfalak a két halottat. Az égő gyertyák megvilágítják a fehér falakat, jelzik, hogy a borzalmas tragédia egyben feloldozás is a szülői harag, gyűlölködés alól.
Az utolsó előtti képsorokon visszatérünk a főtérre. A két holtest mellett inti megbékélésre a herceg a két ellenségeskedő családot. Csak a herceg mögötti kapuzat díszes, bélletes faragott kőkapu. A többi szereplőt elmosódott háttér mögött mutatja a kamera. A befejező képeken a sötét ködbe vesző háttér a csipkés városfal kontúrja. Ezen háttér előtt peregnek még le a végső feliratok.
Az egész filmben nagyon hangsúlyos a szép valódi épített környezet, mely optimistán gyönyörű.
2.2 Baz Luhrmann filmje
Baz Luhrmann egészen más szemszögből közelíti meg a drámát, mint Zeffirelli. Az 1996-os feldolgozás egy futurisztikus jelenbe helyezi szereplőket. Ha nem ismernénk az eredeti történetet, nem hallanánk a hol a korhű, hol a szlengesített eredeti Shakespeare szöveget, nem is jönnénk egykönnyen rá az azonosságra.
Az első kép egy televízió kicsiny képernyője a nagy fekete háttér előtt. Egy színes bőrű bemondónő érzelemmentes hangja szól, majd plakát jellegű képek, feliratok és gyorsan mozgó képek váltják egymást. Nyugtalanul lobogó tűzből nő ki a modern, toronyépületekkel tűzdelt sötét, ködös nagyváros. A szereplők felvonultatása között gyors bevágott képek a filmből, a szereplőkhöz kapcsolódó, jellemző képek a később történtekből. Kapkodjuk a fejünket, olyan gyorsan változnak a képek. A film dinamizmusát ezek a rendkívül gyors bevágások adják meg. Az első helyszín egy benzinkút. A fiatalok öltözete, ruhájuk színe jelzi a hovatartozásukat, utal karakterükre. A Capulet fiúk fekete D&G öltönye jelzi a burkolatlan keménységet és gyűlöletet, míg a Montague fiúk hawaii mintás ingben énekelnek, ami könnyedebb, vidámabb jellemvonásokat takar. Az egyetlen tiszta világos alak Krisztus nagyméretű szobra.
Ebben a filmben minden színpadias, művi, sokszor túlzó, erősen karikírozott XX. századi, gyorsuló, modern világ. A színek tarkák, vagy kontrasztosak (fekete-fehér). A forgatás igen sok helyszínen történt, ezek gyors egymásutánban változnak, nincs átkötés közöttük. Mindig minden mozog. Ez a szakadozó dinamizmus jelzi, hogy valami felfokozott kiszámíthatatlan eseménysorozatba kerültünk, mely megállíthatatlanul sodor minket és a szereplőket a végzet felé.
A Capulet palota óriási. A homlokzata nem modern, hanem egy rizalitos reneszánsz homlokzat, előtte szökőkút, éles ellentétben az eddigi modern épületekkel. A különlegességét hangsúlyozza ez az eltérő homlokzat. A belső terek is lehetnének reneszánsz belsők, például az elegáns lépcsősor, de a díszítő elemek, az arany szobrok, bizarrak. Ugyanígy Júlia szobája, a sok rózsaszín babával, anyja szobája a rózsaszín falakkal, arany csillogó tükrökkel, vagy a hivalkodóan kivilágított kert.
Rómeót meglepő helyszínen, a mosdóban látjuk meg, majd egy hatalmas akvárium két ellentétes oldalán pillantja meg egymást a két fiatal. A színes kavargó halak, a fehér korállok a nevető arcok, a fehér ruhás, angyal szárnyú Júlia, az álarc nélküli, fényesen csillogó lovagjelmezbe öltözött Rómeó nem tragédiát jelező képek, inkább az öröm, a mulatság jelzői. Az első kézfogás egy fehér kanellunával díszített oszloptörzs előtt, az első csók egy szecessziós liftben történik. Az aranyozott szobrok között a fiatalok döbbent arca még nem jelzi a közelgő tragédiát.
A filmrendező az erkély jelenet konvencióit is felrúgja. Fantasztikus ötlet úszómedencébe helyezni a cselekményt. Mégis, a hatalmas méretű, kéken csillogó vizű medence, a körülötte lévő tulajdonképpen ízléstelen kerti bútorok, szobrok, a kivilágított kerti növényzet remekül ellenpontozza a tiszta érzelmeket. Újabb rendezői ötlet, hogy a búcsú pillanatai már a klasszikus erkélyjelenet díszletei között játszódnak. A kép egy éjszakai fényben úszó, kivilágított szobák előtti reneszánsz erkély, innen búcsúzik egymástól a boldog Júlia és Rómeó.
A szerelem beteljesedése, a shakespeari kor szokásainak megfelelően a házasság. Az esküvői templomi jelenet egy modern, de meghatározhatatlan korban épült katedrálisban játszódik. A tágas, magas, levegős belső tér, a színes üvegablakok és színes képek, az erős fehér világítás, a fehér oltár, mind, mind örömöt sugároz. Az boldogságban köttetett esküvő talán megoldás a családok viszályára, lezárható a háborúskodás.
De nem, az első tragédia a már ismert tengerparti helyszínen megtörténik. A környezet a strand, színes napernyőkkel, pálmafákkal. A háttérben kirajzolódó romos kapuzat is fehér a napfényben. Semmi sem jelzi az elkövetkező tragédiát. A jókedvű Montague társaság, Mercutióval az élen bolondozik. Mégis megtörténik a véletlen gyilkosság. Elsötétül az ég, viharosan fodrozódik a tenger. Az árnyékok egyre sötétebbek, a romos kapuzat félelmetesen, baljóslatúan mered a háttérben. Ide vágta be a rendező azt a képsort, amint Júlia a szobájában gyertyák között várja újdonsült férjét a nászéjszakára. Ettől a következő őrült autós hajsza, melynek végén a nagyvárosi környezetben megtörténő második gyilkosság, még sokkolóbb. A sötét, szemetes utcakép, mint a gyilkosság háttere nyomasztó. Ebből a baljós képből bontakozik ki a lépcsősor tetején a szökőkúttal, középen a nagy Krisztus szoborral, melynek lábaihoz zuhan a halott Tybalt. Ezekkel a váltásokkal jelzi a rendező, hogy bár gyilkosságok megtörténtek, de a megbocsájtás nem reménytelen.
A menekülésre kényszerült Rómeó még az indulás előtt visszatér Júliához. Az ébredés pillanatában csak a ragyogó, tiszta fehér ágyat látjuk a két fiatallal. A hálószobabelső lassan bontakozik ki. A képtelenül túldíszített, rózsaszín, babás hálószoba éles ellentétben áll a megindító búcsújelenettel.
A végső dráma nem egy egyszerű visszatérés után következik be. Rómeó nem titokban megy haza Júliájához. Felfokozza az érzelmeket a sötét, kietlen, szinte romos utcákon át történő üldözés, majd a fantasztikusan megvilágított kriptába menekülés. Az utolsó előtti képsorok az álom világába illő, neon kereszttel és gyertyával megvilágított térben játszódnak. Nincsenek falak, a tér szinte határtalan. Olyan határtalan, mint Rómeó, majd Júlia bánata. A végső megoldás a kettős öngyilkosság. A két összefonódó testet felülről látjuk, apró, csillogó, pontszerűen világító gyertyákkal körülvéve.
A záró kép, a fekete háttérbe távolodó, éppen kikapcsolódó televízió képernyője.
3. Befejezés
Mint már a bevezetőben vázoltam, fantasztikus, hogy ugyan azt a történetet két teljesen különböző módon feldolgozva, mégis ugyan azt az érzelmi élményt előidézve, mennyire különböző módon éri el a két rendező.
Az azonos érzelmi hatás eléréséhez az egyik rendező egy valódi, létező várost választott, a helyszínek, az épületek tökéletesen illenek a dráma cselekményéhez. Ha először a Zeffirelli rendezte filmet nézzük meg, el sem tudjuk képzelni, hogy ennél tökéletesebb környezet létezik a drámához. A napsütötte toszkán épületek, terek, mind fokozzák az élményt, de nem nyomják agyon az eredeti művet.
Amikor a Luhrmann alkotást nézzük, teljesen elfelejtődik a korábbi filmfeldolgozás. A meghökkentő, valószerűtlen hátterek, épületek mégis élnek, és a különös helyszínek, építészeti alkotások ebben a műben is fokozzák a dráma keltette érzelmeket.
Felhasznált szakirodalom
http://hu.wikipedia.org/wiki/Baz_Luhrmann
http://hu.wikipedia.org/wiki/Franco_Zeffirelli
William Shakespeare: Romeo és Júlia (Szépirodalmi Kiadó)
Romeo and Juliet by William Shakespeare (Penguin Popular Classics, 1994)
http://hu.wikipedia.org/wiki/R%C3%B3me%C3%B3_%C3%A9s_J%C3%BAlia_(film,_1968)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése