Dolgozatom témájául Jacques Tati Playtime című 1967-es filmjét választottam. A film elválaszthatatlan az építészettől, kis túlzással főszereplője a modern építészet. Az a modern építészet, ami Tati számára az oly ellenszenves technológia és fejlődés legfőbb jelképe. A film cselekménye darabos, egy remények nélküli és kiüresedett világot mutat, aminek a modernizmus üveg-acél építészete és forgalom-centrikus városa ad keretet. A filmet alaposabban megnézve azonban találunk jeleket, amik a még mindig jelenlévő emberségre utalnak. A film véleményem szerint pozitív végkifejlete azt mutatja, hogy az embertelennek ábrázolt világ ellenére igenis van remény egy élhető világra.
1. A film ismertetése
A Playtime, azaz Szabadidő című film története nem bonyolult. Mr Hulot egy napját mutatja be egy új, modern Párizsban. Hulot úr a városba érkezik, ügyeit intézni, és e közben sorra csetlik-botlik a különböző helyszíneken, nem képes alkalmazkodni a környezethez.
A film további szereplője Barbara, aki egy sok fős amerikai turistacsoport tagjaként érkezik a városba egynapos villámlátogatásra. Hulot és Barbara azok, akik sorra felbukkannak minden helyszínen kapcsolatot teremtve az egyes jelenetek között.
A főbb helyszínek sorra:
• a repülőtér (Paris Orly létező épülete)
• az irodaépület
• a kereskedelmi vásár
• lakások
• a Royal Café étterem
• zárójelenet: hatalmas körforgalom a turistabusszal
Tati mélységes ellenszenve a fogyasztói társadalom, a kapitalizmus és a mindent eltipró technológia iránt a modern építészet elítélésében öltött testet. A modernista, derékszögű, csupa egyenes vonalú üveg-acél városokat, a soksávos utakat, a mesterséges bútorokat mind a ’régi jó világ’ elleni támadásként értékelte. Szerinte a technológiák fejlődése megzavarja a természetes emberi mivoltot, és steril városi életforma kialakulásához vezet. A Playtime című filmben ezt a hozzáállást lájuk viszont. A régit, a megszokottat Hulot úr képviseli (Tati alakítása), aki képtelen beleidomulni az új, modern környezetbe.
A film főleg távoli felvételekből épül föl, a kamera sokáig vesz egy-egy nézőpontból. A szereplők arcát sosem látjuk közelről. Ennek a filmes viselkedésnek az oka, hogy minden esemény, még a kevés párbeszéd is, az adott térbeli helyzettel együtt értelmezhető, ezért annak bemutatása sosem hiányozhat a képről.
2. Az épített világ elemei
Tati filmjében kíméletlenül hangsúlyozza az 50-es 60-as évek nemzetközi modernizmusának negatív és sztereotíp jellemzőit. A minden csupa üveg és acél, fehér és szürke, derékszögű és elvágólagos világban az a félelmetes, hogy teljesen valóságosnak tűnik. A sokszor banális, idétlen helyzeteket nézve csak fokozatosan jövünk rá, mennyire idegenül és kellemetlenül érezzük magunkat.
A film forgatásához Tati külön városrészt építtetett Párizs külvárosában, amit a franciák Tativille-nek becéztek.
A modernizmus és az építészet számos eszköze hangsúlyos eleme a filmnek, ezekből válogattam.
1. ábra: üveg-acél építészet
2.1 Üveg és transzparencia
A filmben előforduló legtöbb geg forrása az üveg. Az üvegátlátszó, mint ha ott sem lenne, kapcsolatot hívatott teremteni kint és bent között. Mindezen látszólag jó tulajdonságai ellenére Hulot úrnak (és a többi szereplőnek is) rengeteg gondja támad az üveggel.
Az üveg csalóka dolog. A végeérhetetlen üvegfalakon sosem találni a nyílást, Hulot úr számtalanszor fel-le járkál, mire sikerül valahova bejutnia. Vagy egy másik tipikus jelenet, amikor a sok tükröződő felület miatt rosszul értelmezi, amit lát: az üveg tükrében úgy látja, hogy a keresett hivatalnok a szemközti épületben van, pedig az ott áll tőle két lépésre.
Az üveg, bár láthatóvá tesz, a hangot kizárja. Ennek a legérzékletesebb példája a várótermi jelenet, amikor Hulot úr egy kivételesen nyitva felejtett üvegajtón át besétál a terembe, majd az ajtó jellegzetes cuppanással bezáródik. Ha kívülről nézzük a helyiséget, a kinti forgalom zaját halljuk, és Hulot-t egy üvegkalitka foglyaként látjuk. Belül viszont semmi nem érzékelhető a kinti zajból, csak a gépi szellőzés idegtépő sípolása hallatszik.
A Royal Garden egyik jelenetében a szakadt nadrágos pincért kitessékeli főnöke a tetőteraszra, mert nem megfelelő öltözéke miatt nem léphet be az étterembe. Itt fordított helyzet áll elő, a pincér van kívül, vágyakozva tekintget befelé az üvegen át.
A film számomra legnyomasztóbb pontja az esti vendéglátás. Hulot úr már egy napja bolyong mindenféle acél-üveg épületek útvesztőiben, amikor egy ismerőse meghívja magukhoz.
A lakás rettenetessége abban rejlik, hogy utcára néző fala csupa üveg. Több ilyen lakás sorakozik egymás alatt és mellett az utcán. Tati megint a kint-bent kapcsolatával játszik: a lakás eseményeit kizárólag kívülről, az utcáról nézzük, a kamera mintegy bekukucskál a tágra nyitott üvegszemeken. Az utcai forgalom zaját és az elhaladó gyalogosok beszélgetéseit halljuk, miközben ettől teljesen függetlenül történnek az események odabent.
Az üvegkalitka a reptéren vagy az irodaház esetében is furcsa volt, de egy magánlakás esetében ez egyenesen ijesztő. Hulot úr is minél előbb szabadulni igyekszik. A szomszéd lakásba az a hivatalnok érkezik haza, akit Hulot egész nap sikertelenül próbált elcsípni. Az ő lelkiállapotát jól példázza a titkon lehúzott rövidital. A lakásban ő sem bírja sokáig, kiviszi a kutyát sétálni.
Az üvegnek még egy fontos szerep jut. A Barbara által keresett ’igazi’ Párizs időnként visszatükröződik egy-egy kinyíló üvegajtóban, és így megpillanthatjuk az Eiffel-torony vagy a Sacre-Coeur képét. A sarki virágárus néni és Mr Hulot által képviselt régi Párizsból ennyi látszik megmaradni a csupa üveg új városban.
2.2 Ajtók
A filmben fontos szereplők az ajtók. A legtöbb természetesen üvegből van. Az ajtók általában nem nyílnak csak úgy, a legtöbb mellett áll egy ajtóőr, aki kinyitja az érkezőknek. Az ajtók megtalálása nem csak Hulot úrnak okoz gondot a sok egyforma üvegfelületen.
Ezen túl az ajtók örök problémaforrások. Amíg az elől haladó kijjebb kerül, az emberek feltorlódnak mögötte, a be és kifelé haladó forgalom rendszeresen összeütközik.
Az ajtónyitás- és csukás mindig valamilyen hangeffektussal jár. Ez tovább erősíti a kint és bent elválását.
Az ajtók további rossz tulajdonsága, hogy észrevehetetlenek. Az üvegajtókon túl ilyen a lift ajtó is. A lift ajtaja annyira nincs szem előtt, hogy Hulot úr mit sem sejtve besétál a liftbe, ami aztán megutaztatja fel és le az emeletek között.
Az ajtó probléma groteszk végpontja a kereskedelmi vásáron kapható ajtó, aminek kedvező tulajdonsága az, hogy nem hallatszik rajta a kopogás. Az ajtó alapvető szerepe, miszerint ki és bejutásra ad lehetőséget, illetve ki és beengedhetünk másokat, teljesen lehetetlenné válik.
A film második felében az ajtó kérdés visszájára fordul. Természetesen Hulot úr az, aki miatt betörik egy üvegajtó. A problémán azonban mindenki hamar túlteszi magát. A portás fogja az ajtógombot, és továbbra is előzékenyen nyitogatja a képzeletbeli ajtót az étterem vendégeinek.
2.3 Székek
A filmbeli enteriőrök legszembetűnőbb eleme a design szék. Elsőként a váróteremben találkozunk vele. Alacsony, kényelmetlen kinézetű szék, ami pontosan úgy néz ki, mint egy tipikus formatervezett ülőke: elegáns, szögletes, fekete, műbőr-fém konstrukció. Hulot úr bizalmatlanul vizsgálgatja, nyomogatja, mielőtt beleülne. Beleüléskor kiderül, hogy bizalmatlansága nem volt alaptalan, a székek leüléskor és felálláskor is alpári hangot hallatnak. Amint kikecmergett belőlük az ember, azonnal visszanyerik eredeti rajzasztali formájukat. Nem idomulnak semmiféle emberi alakhoz.
Várótermi székek esetében ez még elfogadható (bár a szuszogó hang akkor is rettenetesen zavaró), de a széket viszontlátjuk a kereskedelmi vásáron is, ahol mint nappaliba való kényelmes fotelt hirdetik. Este aztán az üvegfalú lakás ultramodernül berendezett nappalijában három ilyenen foglalnak helyet a vendéglátók és Hulot úr.
A film másik, emblematikus, rendeltetési céljuknak egyáltalán nem megfelelő ülőalkalmatosságai a Royal Garden étterem korona alakú háttámlával ellátott székei. Már ránézésre is kényelmetlennek tűnnek. Huzamosabb ücsörgés után szép, korona alakú nyomot hagynak az ember hátán.
2.4 Elektromos berendezések
A film során többször előkerülnek gépek és berendezések. Általában egyiknek sem tölti be a neki szánt szerepet.
Hulot úr megérkezésekor az irodaház portása egy hatalmas kapcsolótábla segítségével próbálja előkeríteni a keresett hivatalnokot. Nagyjából három próbálkozás után sikerül is kapcsolatot teremteni. A megszólaló recsegő hang értelmetlen és további hosszas értetlenkedés árán sikerül csak elintézni, amit kell. Mindeközben a portás fejetlenül nyomkodja a gombokat, aminek eredményeként fények gyulladnak ki és alszanak el, illetve pittyeg és kattog a berendezés.
A reptér és az irodaház zajainak fő forrásai a beépített gépezetek. A szellőző berendezés megadja a sípoló alaphangot. Ezt váratlanul meg-meg szakítja egy-egy hangosbemondón érkező közlés. A nagy üres terekben a hang visszhangzik, minden személyességét elvesztve szól.
Az esti vendéglátás fontos szereplője a televízió. Hulot úr vendéglátója indítja el a sort, amikor bekapcsolja a saját készülékét, de aztán sorra minden lakásban felvillannak a képernyők. A lakóknak ez jelenti a közös programot, egymás mellett ülnek és meredten bámulják a képernyőt.
A lakásból Hulot úr sietősen távozik, ám nem megy minden egyszerűen. A technika egy újabb vívmányával szembesül: az ajtónyitó gombbal. Az automata világítás még az előtt kialszik, hogy Hulot megtalálná a gombot és rájönne a titkára. Vendéglátója pár képkockával később siet a segítségére és engedi ki az utcára.
A Hulot úr életét megnehezítő csengőgombbal ellentétben a Royal Garden nem működő légkondicionálója mindenkinek gondot okoz. A készülékről senki sem tudja, hogy kell beüzemelni. Előkerítik az építészt, minden dolgok felelősét. Tati filmjében az építész egy papírtekerccsel fel-le rohangászó esetlen, tétova alak, aki egyáltalán nem áll a helyzet magaslatán. A légkondicionáló központi egységét tudja megmutatni az étterem személyzetének, stílusosan egy márványlapokkal burkolt kongó fém oszlopban.
3. Emberibb világ
3.1 Délelőtt, délután
A film első órájában megismerhetjük a modern építészet Tati által kiábrándítónak beállított világát.
A reggeli és délutáni helyszíneken Hulot úr képtelen alkalmazkodni a modern világhoz. Téblábol, nem találja a helyét, elcsúszik a fényes padlón, mindennek nekimegy.
Az amerikai turistacsoporttal érkező Barbara annyiban hasonlít Hulot-ra, hogy ő is rögtön idegenül érzi magát, nem az irodablokkokat és a kereskedelmi vásárokat megnézni jött Párizsba.
A két főbb szereplőt leszámítva az emberek minden megrökönyödés nélkül élik az életüket és végzik a munkájukat az arra alkalmatlan környezetben. Ezt a képet a film első felében csak néhány apró mozzanat próbálja változtatni.
Egyik apró, de szerintem annál érdekesebb jelenet, amikor Barbara kifelé menet a reptérről egy nénire lesz figyelmes. A néni a hatalmas csarnok közepén ül, és megszeppenve a táskáját simogatja, így próbálva nyugtatni a becsempészett kiskutyáját.
Az általános embertelenségből és közönyből kizökken a portás figurája is, aki Hulot úrnak segít a kapcsolótábla kezelésével, majd tovább igyekszik, hogy a másik ne szalassza el a hivatalnokot.
Szintén új szemmel látjuk a mindig elfoglalt és soha rá nem érő hivatalnokot is, amikor nekimegy az üvegajtónak, és betörik az orra.
2.ábra: a kutyás néni
3.2 Este – A Royal Garden
Ahogy besötétedik és új helyszínre érkezünk, a nappal bemutatott világ elkezd szétesni. A film címe utalás: elékezett a ’Playtime’ – szórakozás ideje.
Az új helyszín a Royal Garden, zenés táncos étterem. Az építkezés még nem fejeződött be, de a vendégeket már aznap este várják, ezért lázasan folynak az utolsó simítások.
Ilyen utolsó simítás a bejárati előtető piros neonfényjele, a frissen burkolt táncparkett, a szedett- vetett konyha beüzemelése. A papírtekercses építész lót-fut, teljesen értelmetlenül. Az épület tervezési hibái is előkerülnek: ennek jó példája az ételkiadó ablak, amit nem méreteztek sült halas tálra, ezért a már kész fogásról méretet véve próbálják nagyobbítani a lyukat. Másik szembetűnő baki a tér közepén álló teljeséggel értelmetlen oszlop, ami csak arra való, hogy minden érkező vendég nekimenjen.
Bár az első vendégeket a pincérek kifogástalan öltözékben fogadják, az építmény recseg ropog. A főpincér talpára ragad egy frissen lerakott csempe a táncparkettről, a nem működő világítás miatt sorra buknak orra a lépcsőn pincérek és vendégek, a pincérruhák elszakadnak, és nagyjából egy fogást hurcolnak körbe-körbe az étteremben.
A vendégek mégis gyűlnek, és látszólag senkit nem zavar, hogy nem esznek semmit. Az események Hulot úr érkezésével gyorsulnak fel, aki először betör egy üvegajtót, majd amikor már elviselhetetlenül meleg van, belekapaszkodik a bárpult álmennyezetébe, ami miatt először darabjaiban, majd teljes egészében leszakad az építmény. Ezután sorra kiégnek a villanykörték, mennek tönkre elektromos berendezések.
A sorozatos építőipari balesetek miatt senki nem aggódik, a hangulat tovább fokozódik, az emberek felszabadultan táncolnak és énekelnek. Még Barbarát is ráveszik, hogy zongorázzon. A mulattság végül hajnalig tart.
A teljes káosz, a feloldódott vendégsereg részeg révületbe süllyedése az étterem romjain hirtelen nagyon emberivé teszik az eseményeket.
3.3 Tényleg emberibb?
Az átmulatott éjszaka után az emberek magukra találnak, a sarki kis kifőzdében végre ennivalóhoz jutnak, Barbara és Hulot úr búcsúzkodnak, a turista busz ugyanis indul. Barbarának sikerül lefényképeznie a virágárus hölgyet két igazi párizsi figura mellett.
Az elinduló turistabusszal visszatérünk az előző nap megszokott világába. Újra látjuk a sokemeletes acél-üveg irodaházakat, a soksávos utakat és a közlekedési lámpákat. Az utakon rengeteg autó van, araszolva haladnak a dugóban.
Amikor a busz eléri a körforgalmat, az a jelenet a film legfontosabb része szerintem. Bár a közlekedés technológiáról, haladásról szól, a körforgalomban minden kicsit megváltozik. Tati kamerája által a körforgalomban autózók és a turistabusz egy nagy körhinta utasaivá válnak. Szinte vidáman kereng körbe és körbe minden résztvevő a színes vásári forgatagban.
Ezt a hatást többféle eszközzel éri el a rendező. Legfontosabb talán a zene, amely megáll egy pillanatra, majd újraindul, mihelyt egy úr pénzt dob a parkolóórába. A belső sávban haladó fagylaltos kocsi, ami leáll kiszolgálni a fagylaltra ácsingózókat. Vagy a taxik, amik felszednek két családot. A kisfiú, aki leáll megnézni az utánfutón vontatott csónakot. A piros-fehér csíkos beton mixer, ami egy nagy karácsonyi cukorkára emlékeztet.
A film utolsó kockáin Tati szertelenül vegyíti a humánumot a technológiával, az előző napi kíméletlen világ emléke a semmibe vész. A körhinta-körforgalom igazi boldog végkifejlet.
Összefoglalás
Bár a Playtime című film értelmezhető a modern építészet szatírájaként, szerintem ennél többről van szó. Tati azt mutatja meg, hogy legyen bármilyen is a környezetük, az emberek sosem szűnnek meg embernek lenni. Ezt egy nagyon kedves gesztussal hozza tudomásunkra. Hulot úr búcsúajándékként kendőt és egy csokor gyöngyvirágot vesz Barbarának. A virágos kép után a kamera Barbara tekintetét követve az útmenti lámpákat mutatja, amik karcsú és íves szerkezetként a törékeny virágot idézik. A filmet újranézve kiderül, hogy ez volt az első, amit a turisták Párizsból láttak.
3.ábra: az ajándék gyöngyvirág
4.ábra: az út menti lámpák
Felhasznált szakirodalom
Playtime, 1967., rendezte Jacques Tati, főszereplők: Jacques Tati és Barbara Dennek
www.imdb.com
Nora Aunor (2007) Playtime http://criticafterdark.blogspot.com/2007/07/playtime-jacques-tati-1967.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése