2011. január 22., szombat

Varga Viktor Bence: Ayn Rand, Az ősforrás

1. A film rövid bemutatása
A The Fountainhead Ayn Rand azonos című regénye alapján készült, 1949-ben. A forgatókönyvet Rand írta. Főszerepben a kor ünnepelt sztárja Gary Cooper, aki a szuperegoista és kitartó Howard Roark építész szerepét alakítja. Roarknak már az egyetemen szembesülnie kell az ítélettel, ami a dékán dolgozószobájában hangzik el: belőle sosem lesz építész, mivel nem követi a korstílust. Individualizmusával egyedül fog maradni a világgal szemben. Évfolyamtársa és barátja, Peter Keating figyelmezteti: ő hamarosan sikeres építész lesz mivel megadja a tömegeknek amit akarnak, ellentétben Roarkkal.

Roark azonban makacsul kitart elvei mellett, végül ő győzedelmeskedik, megépítheti a világ legmagasabb felhőkarcolóját a laptulajdonos Gail Wynand számára, individualizmusa igazolást nyer a film végén. Természetesen a történetet végigkíséri a Roark, és a sikeres építész, Guy Francon lánya, Dominique között szövődő románc, hiszen a ’40-es évek végének amerikai filmjéről beszélünk.
2. Ayn Rand filozófiájának megjelenése a filmben
Rand orosz zsidó családban született 1905-ben, filozófiát tanult a Szentpétervári Egyetemen, 1926-ban emigrált az Egyesült Államokba, ahol eldöntötte, hogy forgatókönyvíró lesz. Első komoly könyvsikere Az ősforrás c. regény volt, 1943-ban. A The New York Times könyvismertetőjében így magasztalja a könyvet és íróját: „Rand briliánsan, gyönyörűen, és egyúttal keserűen ír, szinte himnuszt zeng az egyén identitásáról...az olvasó nem tudja elkerülni, hogy át ne gondolja a mai idők alapvető emberi kérdéseit.”
Filozófiája az objektivizmus, mely erősen elítéli a kollektivizmust és az egyén jogait hangsúlyozza. A kollektivizmus az egyént a csoportnak rendeli alá, az egyént a kollektív munkára és gondolkozásra kell kényszeríteni a társadalom javára.
A két gondolkodásmód totális ellentétén alapszik a regény, és ezáltal a film fő mondanivalója is. Roark képviseli Rand objektivizmusát, Ellsworth Toohey, az elismert építészetkritikus Gail Wynand lapjánál pedig a kollektivizmust. A film végén a Roark sorsa felett döntő esküdtszék kimonjda: nem bűnös. Ezzel létjogosultságot nyer az építész individualizmusa, kimondatik: az embernek végsősoron saját boldogulásán kell munkálkodnia, a tárgyalás tehát szimbolikus jelentőséggel is bír. A főhős saját magát, védi ezzel is hangsúlyozva az egyén erejét, és fontosságát. Amit első munkaadójának, a megcsömörlött, alkoholista Henry Cameronnak nem sikerült elérni, azt Roark viszi véghez. Peter Keating alakja vissza-visszatér mint egy „csábító”, próbálja Roarkot rávenni: álljon be a sorba ezzel sikeres lehet, és az értelmetlen harc helyett könnyed élet várja, vegyen példát róla, hiszen ő máris a város legmenőbb építészirodájában dolgozik, mint társtulajdonos, a Francon and Keatingnél. Keating figurájával Rand a markáns álláspontot képviselő jellemek mellett megjeleníti az elvtelen karrieristát is. Roark első komoly esélye egy bankszékház megtervezése, azonban kompromisszumot kéne kötnie. Az elnök megfogalmazása nagyon találó:
csak másolnia kell, úgy ahogy mindenki más teszi, és a megbízás az övé. Neki szegezik a kérdést: igen vagy nem?, ezzel a keretes szerkezet indítását látjuk, a film végén Gail Wynandnak is felteszik ugyanezt a kérdést, ő Roarkkal ellentétben megalkuszik. Ugyanarra a kérdésre adott eltérő válaszokból világossá válik: egyedül Roark tart ki álláspontja mellett következetesen, még a médiamágnás Wynand is meghajlik a birodalmát veszélyeztető erők előtt.
3. A média hatása a közízlésre
Szimbolikus Wynand alakja is. Az első világháború utáni Egyesült Államok a világ vezető hatalmává válik. A gazdasági élet mindenhatósága evidencia lesz, különösen a ’40-es évek végétől erősödik ez fel. Ezzel együtt a nyomtatott sajtó is óriási jelentőséget kap, felemelhet, de el is lehetetleníthet. Toohey Wynand lapjánál, a Bannernél szerkeszti az építészetkritikai rovatot, azonban ez több mint egyszerű újságírás: Ő a közízlés formálója. Roarkot óriási tehetségnek tartja, de veszélyt is lát benne, pontosan a fent említett filozófiai különbözőségük miatt. A különc milliomos Roger Enright luxus apartmanházat terveztet Roarkkal. A Banner hadjáratot indít a terv ellen, mindenféle dilettáns, semmirekellő amatőrnek titulálva az építészt. Enright a frissen befejezett épület előtt állva azt mondja az építésznek ne törődjön a kritikákkal, csak nézzen rá, hiszen ő is szénbányában dolgozott és mindent amit elért azt egyedül tette, nem hallgatott másokra, hogy szeretik e azt amit csinál vagy sem. ezzel ő is az individualizmus mellett foglal állást. Toohey összehívja New York építészeti elitjét és petíciót irat alá velük az apartmanház ellen, majd így szól: ezrek egy ellen. Kijelentése újabb bizonyítéka a kollektivizmusba vetett hitének. A társadalmi rétegeket is próbálják szembeállítani egymással: míg a gazdagoknak ilyen lakásra telik addig a szegények a szlömös városrészekben nyomorognak. Rand ezzel suggallja, hogy a kollektivizmus- és ezzel a szocializmus – milyen eszközökkel próbálja az általa képviselt filozófiát ellehetetlíteni. A botrányra éhes közönség fogyasztja a híreket, így a lap óriási bevételekre tesz szert. A ház azonban megalapozza Roark karrierjét, sorra kapja a megbízásokat. A kérdésre, hogyan tudott a Banner hadjáratán keresztültörni ezt a választ adja: „a megbízóim olyan emberek, akik önállóan gondolkodnak. Lehet, hogy kevesen vannak, és ismeretlenek, de ők viszik előre a világot. Mindenki aki engem bíz meg, olyan mint én.”
Vele ellentétben Peter Keating alig kap munkát. Tooheyval beszélgetve elhangzik a kollektivista szemléletű modernizmus egyik alaptétele: ma legfontosabb a gazdaságosság. Hogy a sikertelenségből kitörjön megszületik az ötlet: ha megkapja a Cortland lakótömbjének tervezését-ami a legnagyobb beruházás a városban-akkor hírneve visszatérhet, és megbízást megbízás után kaphat, elmegy Roarkhoz, és ajánlatot tesz: Howard tervezi az épületeket, de Keating neve szerepel majd a tervlapokon. Roark elfogadja az ajánlatot egy feltétellel: mindennek úgy kell megépülnie ahogy azt ő megrajzolta. Peter el is nyeri a megbízást. A kivitelezés során azonban a megrendelő változtatásokat szeretne, és Peter nem tud ellenállni, ezzel elrontva az egész tervet. Roark végső elhatározásra jut: felrobbantja az épülőfélben levő tömböt, ezzel kivívja a társadalom haragját, ugyanis a tömb a kollektivizmus szellemében a kispénzűek lakótelepének épül. Wynand védelmébe veszi Howardot, ám Toohey a lap ellen fordul, felhasználva a tömeget, tüntetéseket szervezve a Banner ellen.
4. A modernizmus belső ellentmondásai: Európa és az USA ellentéte
Az individualizmus és a kollektivizmus ellentéte figyelhető meg a modernista törekvésekben is. A stílus sikerre vitt épületeinek túlnyomó többsége az individualizmus jegyében született.
A Howard Roarkhoz hasonló építészek valósították meg az Államokban a modernizmus elegáns villáit és felhőkarcolóit, köztük Mies van der Rohe, Richard Neutra Philip Johnson, vagy épp Charles és Ray Eames. Ezek az alkotások mind nagyvállalatok székházai-mint Roark felhkarcolója a Wynandnek- vagy a felső tízezer szupervillái. Már csak drágaságuk okán sem beszélhetünk a kollektivizmus jegyében fogant épületekről, kortalan designjuk által elért sikerükről annál inkább. Ez pedig talán –ahogy Roark fogalmaz -a „my reward is the work itself” filozófiájában rejlik. Wright Vízesés háza láttán minden építész elismerően csettint, ám az építettő Edgar Kaufmann mérnökei óva intettek a hatalmas konzoloktól, de a kissé lehajló teraszok semmit sem vonnak le az épület értékeiből, vagy gondoljunk Mies van der Rohe Farnsworth házára, ahol az építettő elcsapta Miest, és hosszú pereskedés kezdődött, ugyanis dr. Edith Farnsworth szerint a ház lakhatatlan volt. Mindezek ellenére a modernizmus egyik ikonjaként tekintünk rá. Richard Neutra Kuafmann-háza Palm Springsben pedig az amerikai modernizmus iskolapéldája. Elgondolkodtató, hogy Wrightot kivéve mind bevándorlók voltak, akárcsak Rand. Találhatunk európai példákat is, noha kevesebb számmal, az individualista tervezői attitűdre. Ennek oka a II. világháború utáni Európa útkeresésében rejlik. A szocializmus előretörése - a két Németország létrejötte- miatt a kollektivizmus és az azt szolgáló építészet kerül előtérbe, még a nem szocialista berendezkedésű országokban is. Le Corbusier munkássága jól példázza a nyugati –amerikai típusú- kapitalizmus és a szocializmus közötti ellentétet. A háború előtt kisebb léptékű magánvillákat alkot (Villa Savoye, 1931), míg eljut az Unité d’Habitationig.
A Marseille-ben felhúzott 18 emeletes lakóház-monstrum elkötelezte magát a „brutalista” építési módszerek mellett. A vasbeton falanszter a kollektivizmus eszméjében gyökerezik, hiszen saját uszodával, óvodával és tornateremmel rendelkezeik, és egyfajta „társadalmi kondenzátorként” működött. Ennek a felfogásnak szöges ellentéte Mies van der Rohe lakóegyüttese, Chicagoban a Lake Shore Drive 860 szám alatt. A monumentális épület egy hatalmas felhőkarcoló, mégis sokkal könnyedebbnek hat mint Corbusier betontömbje. Megfigyelhetjük, a filmbeli Cortland telep együttese is csupaüveg, többemeletes tömbökből áll, Roark eredeti terve szerint. Keating átdolgozott, és megvalósult tervében a méretek monumentálisak maradnak, ám ez egy a szocialista tervgazdálkodásban létrejött lakóházra hasonlít. A rendező szándékosan állítja szembe a makett esztétikáját a megvalósuló silány eredménnyel. Ezzel is arra ösztönözve a nézőt, hogy a Roark által képviselt individualizmus oldalára álljon. A kollektivizmus támogatói közé sorolnám a Bauhausban oktató tanárokat, és az onnan kikerülő hallgatók nagy részét is, legalábbis németországi tartózkodásuk idején a kollektív eszme, és a széles tömegeknek, olcsón előállított bútorok, és lakások előállítása volt az egyik legfontosabb kérdéskör, mind az iskolában, mind a diákok között.
Furcsa ellentmondás, hogy az ez idő alatt létrehozott termékeket, ma utángyártva méregdrágán értékesítik, gondoljunk például Breuer csővázas Vaszilij – székére.
Ha megnézzük az évszámokat jól látszik, hogy az Államokban tovább élő modernizmus legsikeresebb produktumai, legnagyobb számban a ’40-es évek végén, és az ’50-es évek elején készültek el. A New Deal okozta gazdasági fellendülés egyformán kedvezett az építőipar, és a kultúra fejlődésének. Vagyis a film megjelenése éppen időszerű, és választ ad az amerikaiaknak, mintegy önigazolásként, hogy az „amerikai álom” alapja az individualizmus, és ezt csak a kapitalista berendezkedés keretei között lehetséges megvalósítani.
5. Az individuális modernizmus az USA-ban
„A tökéletes átlátszóságot biztosító üveg, mint a levegő vékony, megkristályosodott rétege választja szét a külső és belső légáramlatokat. Az üvegfelületek úgy alakíthatók, hogy a pillantás tökéletesen áthatolhat rajtuk. A hagyomány nem ad útmutatást e teljes átlátszósággal bíró anyag használatára, az üveg mint kristály, mint költészet tehát még nem vált az építészet részévé. A szín és az anyag bármely más anyag által nyújtott méltóságát egyszer s mindenkorra elfelejthetjük. A régi korok építőmestereinek ecsetjét az árnyék vezette. Dolgozzon hát a modern építész a fénnyel, visszavert fénnyel, s hagyjuk az áryékot. Az Üveg új lehetőségei a Gép által válnak igazán modernné.”F.L. Wright Stílus az Iparban. Megfigyelhetjük, hogy Wright felismeri az üvegben rejlő hatalmas lehetőségeket, ám építészetében sohasem használja meghatározó elemként. Roark tervei szinte kivétel nélkül nagyvonalú üvegépületek, akár a Cortlandre, vagy Enright toronyházára gondolunk. A film megjelenése utáni tíz évben készülnek el Mies csupa üveg épületei az amerikai kontinensen (Seagram – épület, Crown Hall, Lake Shore Drive 860).Gondoljunk bele, hogy a film elkészültének időszakában micsoda fejlődésen megy keresztül New York felhőkarcoló építészete, mely nemcsak technológiai, hanem esztétikai értelmű is egyben. Az Empire State Building, vagy a Chrysler tömbje még elegáns Art Déco épületek, 15-20 évvel később pedig már függyönyfalú tornyokat láthatunk. A modern építéstechnológia kínálta lehetőségek, és az élemód megváltozása szükségképpen magával hozta az új építészeti formanyelv kialakulását. Ezt –az új építőanyagok, és korunk, amelyben élünk- iránti fogékonyságot progresszív építészetnek is szokás nevezni. Dr. Lovellről, a Neutra tervezte Lovell ház lakójáról így ír David Gebhard:
„Dr Lovell jellegzetes dél-kaliforniai személyiség volt. Kétséges, hogy máshol is befuthatott volna hasonló karriert. A Los Angeles Times-ban általa vezetett Testápolás című rovat és a Dr. Lovell Testkultúra Központ hatása messze túlmutatott a testápolás problémakörén. Progresszív volt, és annak is akart látszani, akár testkultúráról, akár engedékeny nevelésről, akár építészetről volt szó.”(Kenneth Frampton-A modern építészet kritikai története)
Ez a jellemzés a filmbéli Gail Wynandra is tökéletesen illik. Magától értetődő tehát, hogy az új eszmét képviselő építészt kéri fel saját háza megtervezésére, mely mindenkitől távol, vidéken épüljön fel, itt is visszaköszön a fenti idézet: „aki engem bíz meg olyan mint én.” Tehát a progresszivitás az építész és az építtető részről is meg kell legyen, szükséges az összhang a sikeres épületekhez, személye azonos súlyú mint az építészé.
6. Összefoglalás:
Fontos jelenet a téma szempontjából, mikor Toohey építészt ajánl Wynandnek. Előveszi Keating mappáját és sorra mutatja a homlokzatokat főnökének, Wynand így reagál: „jó épületek voltak ezek kétezer évvel ezelőtt.” Ekkor Toohey kifakad: a modern építészet az individualistáknak való, a művészeti teljesítményt együttesen – kollektív módon – lehet elérni. Keating tervlapjai szöges ellentétben állnak Roark Enright apartmanházával, melynek rajzai kísértetiesen hasonlítanak Mies korai, egy, a berlini Friedrichstrassera tervezett irodaház tervéhez.
A ház avató ünnepségén a belső teret is megfigyelhetjük: a nagyvonalú csigalépcső a tér középpontjába helyezve, és a filigrán aluminium nyílászárók tagadhatatlanul a „klasszikus” modernizmust juttatják eszünkbe. A rendező nem foglal állást egyik stílus mellett sem, közvetve azonban érezzük, hogy a főhős - akivel inkább rokonszenvezünk – által képviselt modernizmus felé hajlik a mérleg nyelve. Az USA – ban továbbélő modernizmusnak a ’20 – as, és ’30 – as évek európai „bauhausiánus” üzenetétvel ellentétben a modernség az önmegvalósítás egyedüli formája, a modern építészet egyfajta „brandként” funkcionál, megelőlegezve saját korunk látásmódját, mind életvitelbeni, mind építészeti síkon is. A film zárójelente szimbolikus: Dominique Francon az épülőfélben levő Wynand Building építési liftjével száguld a magasba ahol a felhőkarcoló tetején – a világ tetején – Roark áll. A nő megérkezését azonban nem látjuk, csak az építész alakját. Így győzedelmeskedik az individualizmus, egy képbe végletesen sűrítve.

1. Seagram Bldg 2. Roark a filmben 3. Mies berlini terve
Felhasznált szakirodalom
Ayn-Az ősforrás Path Kiadó 2002
Frampton, Kenneth- A modern építészet kritikai története Terc 2002

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése