A filmek és az építészet kapcsolata sokrétű lehet, a legegyszerűbb és leggyakoribb eset, amikor az épített környezet mindössze díszlet, az események helyszínéül szolgál. Sok esetben viszont fontos hatáskeltő, hangulatkeltő funkciói vannak az épületeknek. A legszorosabb és legérdekesebb kapcsolat azonban az, amikor az építész is, mint karaktertípus, megjelenik a műben. A tanulmányban két ilyen filmet (nevezetesen a Mátrix – Újratöltve és az Eredet című alkotásokat) és a bennük megjelenő építész-képet fogom vizsgálni, végül egy japán animációs film (Kara no Kyoukai, Paradox Spiral) példáján keresztül az építész egy még rendhagyóbb felfogását elemzem majd. Ezekben a művekben az építész, mint a szó eredeti jelentésén túlmutató, teremtő, új világokat létrehozó szellem jelenik meg. Az is lényeges kérdés, hogy mely tulajdonságai miatt kerül ebbe a szerepbe.
Mátrix – Újratöltve
A Mátrix trilógia egy poszt-apokaliptikus világban játszódik, melyet számítógépek és intelligens gépek irányítanak. Az emberiség nagy részét mesterségesen tartják életben, miközben tudatukat egy virtuális valósághoz láncolják, az úgynevezett Mátrixhoz, így nincsenek is tudatában a valóságnak. Mindössze pár kiválasztott ismeri fel a Mátrix hamis voltát, és ébred fel az álomvilágból. Ők egy Zion nevű föld alatti városban élnek.
Ezen emberek közül is kiemelkedik Neo, „A Kiválasztott”, aki a felébredt emberek vezére lesz. Először csak a virtuális világban, majd a valóságban is harcot indít a programok és gépek ellen.
Neo a trilógia második részében eljut a magát Építésznek nevező programhoz, aki a Mátrixban emberi alakot ölt, és aki elmondása szerint a Mátrix tervezője. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni rajta, hogy miért éppen építésznek titulálja magát. A szó köznapi értelmében az építész épületek tervezésével, kivitelezésével foglalkozik, míg a programok, virtuális világok létrehozása a programozók, informatikusok szerepköre. Kétségtelen, hogy a Mátrix is tartalmaz épületeket, ám egy egész virtuális világ ennél jóval sokrétűbb, összetettebb. Nem beszélve arról, hogy a Mátrix a huszadik századi Földet másolja, így építészetileg különösebb tervezést nem igényel.
A megoldás kulcsa mégis a sokrétűség, összetettség. Ezek azok a tulajdonságok, melyek közösek az építészeti tervezésben és a virtuális világok létrehozásában. Mindkét tevékenységnél rengeteg szempontot kell figyelembe venni, mérlegelni kell az egyes döntések praktikus, mérnöki, és emberi, szociális vonzatait, részletesen meg kell tervezni minden egyes elemet, ugyanakkor figyelni kell az egyes elemek összhangjára, illetve a nagy egész harmóniájára.
Mindez már elégséges indok arra, hogy az építész kifejezés is használható legyen az ilyen tevékenységet folytató személyre, ám ezek a szempontok megtalálhatóak bármely mérnöki vagy informatikai tervezés folyamatában is. Továbbra is kérdéses, hogy a lehetséges elnevezések közül miért épp ezt a szakmát emeli ki a film.
A problémát úgy is megközelíthetjük, hogy megvizsgáljuk, melyek a fő különbségek egy építész és bármely más (villamos-, gépész-, stb.) mérnök, illetőleg a programozók között. Anélkül, hogy részletesebben belemennénk, leszögezhetjük, hogy az építész munkájában a mérnöki szemlélet mellett legalább ilyen fontos szerepet kap a művészi tevékenység, a kreativitás, a forma- és arányérzék, az Alkotás. Az építész elképzeli, megálmodja az egyelőre még csak a képzeletében létező objektumot, majd meg is valósítja, kvázi a semmiből hozza létre. Jókora túlzással ezt akár a Teremtés folyamatához is hasonlíthatjuk. És ha elvonatkoztatunk attól, hogy a teremtett világ valóságos vagy virtuális, akkor máris helyben vagyunk.
Ha azonban azt vizsgáljuk, hogy az előbb elmondottak mennyiben igazak a filmbéli karakterre, akkor némileg ellentmondásosabb a kép. Az Építész csak egy program, egy mesterséges intelligencia, így kreativitása megkérdőjelezhető. Rengeteg emberi tulajdonságot mutat, úgymint büszkeség, hiúság, ezzel szemben viselkedése meglehetősen gépies, hideg, beszéde kimért, monoton. Ugyanakkor választékosan fogalmaz, és kedveli a hosszú logikai láncokat. Külsőleg elegáns, méltóságteljes öregúrnak hat, és ez csak fokozza a verbális hatást.
Egyáltalán nem álmodozó művészként, hanem egy felsőbbrendű, zseniális elmeként jelenik meg, aki az emberek fölé helyezi magát. Személyiségét a legjobban talán a következő, tőle származó idézet világítja meg:
„Az első Mátrix amit terveztem, mondanom sem kell, tökéletes volt. Művészi, tiszta, monumentális mű volt, és monumentális kudarc! Ma már tudom, hogy az emberi lényeket egyöntetűen jellemző tökéletlenség miatt nem volt használható. […] Azóta tudom, könnyűszerrel megtalálhattam volna a választ, ha elmém korlátoltabb, vagy ha képes kiszabadulni a tökéletesség bűvköréből.”
Mentalitása ezen a ponton nagyban hasonlít az általunk ismert építészek hozzáállásához: A művem tökéletes, csak a hülye emberek nem tudják értékelni.
Eredet
Az Eredet című filmben –az előző példától eltérően- sokkal nagyobb hangsúlyt kap az építész intuitív, kreatív volta, művészi szerepe. A közhelyszerű kifejezés, miszerint az építész „megálmodja” a teret és az épületet, itt szó szerint is értelmet nyer. A film ugyanis a tudatos álmodásról szól. Ez létező jelenség, a lényege, hogy az álmodó tudatában van annak, hogy álmodik, sőt, maga alakítja az álom folyását. Az érzékelése is sokkal élesebb, tudata tisztább, mint a hagyományos álmodásnál.
Ebben a filmben azonban még ennél is többről van szó, az Eredetben az emberek egymás álmaiba is beléphetnek. Ezt sokan gátlástalanul kihasználják, és mások tudatalattijába férkőzve szereznek meg bizalmas információkat, ezáltal az ipari kémkedés új válfaját hozva létre.
A főszereplő, Dominic Cobb is egyike az efféle kémeknek. Munkája sikerének záloga, hogy az áldozatok ne is legyenek tudatában annak, hogy álmodnak. Ehhez pedig az kell, hogy egy, a valósághoz megszólalásig hasonlító álomvilágban történjen a bűncselekmény, ennek megalkotása pedig a bűnszövetkezet építész tagjának, Nash-nek feladata.
Az építész szerepköre tehát az előző példához hasonlóan ebben a filmben is egy élethű virtuális világ teremtése, gondosan ügyelve a részletekre. A cél is hasonló; az emberek félrevezetése. A gyakorlati –bűnelkövetéshez szükséges- szempontokon túl Cobb kiemeli az ebben rejlő határtalan lehetőségeket:
„Itt a semmiből pompás katedrálisokat, egész városokat építhetnek fel, kiszakadhatnak a valóság szűk keretei közül.”
Amikor felkeresi egykori mentorát (és egyben apósát), hogy az ajánljon neki egy tehetséges építészhallgatót, akkor is ezzel érvel.
A professzor egy fiatal lányt, Ariadnét (beszélő név!) ajánl egykori tanítványa figyelmébe. Ahhoz azonban hogy Ariadne megkapja a munkát, Cobb előbb próbára teszi: először labirintust kell terveznie, majd az álombéli Párizst kell formálnia, átalakítania különféle téri játékokkal (végtelen tükörsor, Escher-féle átfordulások). Itt a film alkotói az építész kombinációs készségét, térlátását és fantáziáját emelik ki. Megint csak elgondolkodhatunk azon, hogy miért éppen az építész szakma művelői a legalkalmasabbak egy saját univerzum, egy külön világ felépítésére. Hiszen, mondhatnánk, álmodni mindenki tud.
Az ember alapvetően vizuális lény, a legtöbb információt a látáson keresztül szerzi a körülötte lévő világról. Egy hihető világban elsősorban a látványnak, a térnek, a tömegnek és az arányoknak kell stimmelniük. Az általunk látott képekből aztán az agyunk összerakja a környezetünk háromdimenziós modelljét, némi gyakorlattal pár nézet alapján el tudjuk képzelni az egyes testeket, formákat, illetőleg azok más nézeteit. Az építész az, aki mindezt a legtudatosabban végzi, munkája során nap mint nap ilyen projekciókat végez. Sőt, mindezt visszafelé is műveli, tehát meg tud tervezni egy térbeli objektumot úgy, hogy adott irányokból a megfelelő látványt nyújtsa.
A térlátás mellett a kombinációs készség is ugyanilyen fontos, az egyes elemek, szereplők, részletek megfelelő összehangolása végett. Amennyiben az álom nem a valóság egyszerű másolata, hanem annak elemeinek felhasználásával egy ténylegesen új világ megalkotása, akkor is fontos, hogy a mű koherens egészet alkosson. Ebben az esetben nagy hangsúlyt kap a fantázia és az intuíció is, akárcsak az építészeti tervezésben. Ott is előképekből, létező formákból kiindulva, saját elképzeléseink szerint alakítjuk a teret.
A tudatalattiról, az intuíció és az építészeti tervezés kapcsolatáról egy konkrét utalás is van a filmben, Ariadne és Cobb párbeszédében:
„-Tegyük fel, hogy tervezel egy házat. Tudatosan alkotsz meg minden egyes részletet. De néha mégis úgy érzed, mintha a ház önmagát tervezné, igaz?
-Igen. Mintha én csak felfedezném.
-Erre mondjuk, hogy megszállt minket az ihlet. És amikor álmodunk, az agyunk folyamatosan ezt csinálja.”
Az építészt, és általában a művészeket, tehát úgy mutatja be a film, mint akik szoros kapcsolatban állnak a tudatalattijukkal.
A műben azonban nem csak direkt építészeti utalások vannak, hanem a filmekre általában is jellemző díszletet, hangulati szerepet is betöltik az épületek. Az épített környezet mégsem pusztán helyszíne a cselekménynek, hanem –mivel a film nagy része a főhősök álmaiban játszódik- a szereplők belső lelkivilágának is a kivetülése. Más filmekben is gyakori a szereplő hangulatának megjelenítése az időjárás, a filmzene, csak éppen fényeffektek segítségével, ám egészen ritka, hogy épített eszközök segítségével az illető egész tudatalattija megjelenjen.
Erre számos példát találunk, Cobb tudatalattijának különböző szintjei és az emlékei, vágyai például egy lift különböző állomásaiként jelennek meg. Ezen szintek nagy része egy-egy emlék a halott feleségéről, Mal-ről és a gyerekeiről, de van egy saját, a feleségével együtt gyártott álomvilága is.
Ezt a világot évtizedeken át építették és formálták a saját képükre. A film alapkoncepciója itt megint csak lehetőséget ad a lélek mélységeinek építészeti eszközökkel való bemutatására. Az álomvilág hatalmas nagyváros, modernista, illetve high-tech stílusban, tele felhőkarcolókkal, hatalmas vasbeton épületekkel és üveghomlokzatokkal. Ezzel szöges ellentétben állnak kettejük saját lakóházai, melyek kis családi házak, historizáló stílusban: párkányokkal, rusztikázással és pilaszterekkel, illetve amerikai stílusú faházak és hagyományos angol téglaépületek.
Az épületek állagának változása a legszembetűnőbb. Amikor még boldog, kiegyensúlyozott életet élt Mal-lel, akkor minden vadonatúj, színes, napfényes és tiszta volt. Jelenleg a világ romokban hever, hatalmas, apokaliptikus, omladozó betondzsungel. A házak csak halott, sivár, szürke csontvázai önmaguknak, a fák kopaszok. A legerőteljesebb, leghatásosabb képsor a tengerpart bemutatása, a hullámok folyamatosan erodálják az épületeket, melyek sziklafalként tornyosulnak a víz fölé, majd hatalmas robajjal omlanak bele a tengerbe.
Kara no Kyoukai, Paradox Spiral
A Paradox Spiral a Kara no Kyoukai animációs filmek ötödik része. Az egyes részek egymáshoz lazán kapcsolódó különálló történetek, nagyrészt ugyanazokkal a szereplőkkel és gyakori utalásokkal a többi részre. A mű műfaji besorolása nehézkes és sokrétű, fantasy, horror és krimi elemek keverednek benne.
Ennek a résznek a középpontjában egy különleges építmény, az Ogawa ház, illetve annak tervezője, egy könyörtelen mágus, Araya Souren áll. A történet tele van érthetetlen, ellentmondásos jelenségekkel, elsőre megmagyarázhatatlan eseményekkel, melyeknek magyarázata az épület rendkívül furcsa kialakításában és misztikus erejében rejlik.
Az Ogawa ház egy 50 lakásos, tíz emeletes, hengerszerű társasház. Az egyes lakások egy spirálisan emelkedő lépcső mentén helyezkednek el, a ház középpontjában pedig egy lift található.
Az épületnek az a titka, hogy valójában kettős spirál, és a lakók által ismert rész csak az egyik fele a létesítménynek. Az átadástól számított egy hónapban, amíg a liftet is be nem üzemelik, mindez semmilyen problémát nem okoz. A lift azonban szintén különleges kialakítású, felfelé menet észrevétlenül 180 fokos fordulatot tesz, így valójában a másik, az eredetivel teljesen szimmetrikus spirálba vezet.
Ez a fajta geometriai, építészeti játék nem újdonság a filmek világában, gondoljunk csak a Kockára, vagy a Meghívás egy gyilkos vacsorára című filmre. Mindegyikben közös, hogy az építészeti elemek nem pusztán helyszínként és hangulatkeltő elemként szerepelnek, hanem kulcsfontosságúak a történet szempontjából is. A filmbéli rejtélyek megoldásának kulcsa az adott épület működésének megismerése.
Az Ogawa ház tervezője, Araya Souren, eredetileg vándor buddhista szerzetes volt, aki sebesültek gyógyításra és életek megmentésére tette fel az életét, ám látván a rengeteg szenvedést a világban, egészen megháborodott, gondolkodása eltorzult. Először csak bűntudatot érzett, amiért nem tudta megmenteni az embereket, mára pedig ahelyett, hogy megpróbálná megakadályozni mások halálát, az élet és halál okát, értelmét keresi, és ennek érdekében nem riad vissza semmitől.
Maga a ház is egy óriási kísérlet része, lényege, hogy lakóit az őrületbe kergesse, mígnem azok egymást gyilkolják le. Amíg az eredeti lakások tele vannak oszladozó hullákkal, a szimmetrikus spirálban naponta életre kelnek a lakók másolatai és megismétlik életük utolsó napját, újból és újból átélik halálukat. Araya a halál állandó ismétlésének tanulmányozásával próbál közelebb kerülni az élet értelméhez.
Ő a szó szoros értelmében nem építész, a filmben mágusként hivatkoznak rá, ám mivel céljait nem kis részben építészeti eszközökkel próbálja elérni, tanulmányunk szempontjából annak tekinthető. Benne is megvannak mindazok tulajdonságok - térlátás, kombinációs készség, fantázia - melyek a hasonló filmek építész-képét jellemzik, bár a művészi érzékenység a Mátrix Építészéhez hasonlóan itt is háttérbe szorul. Araya is inkább hideg és számító, ugyanakkor nagyon céltudatos. Ő is emberfeletti hatalommal rendelkező, nagy tudású elme, aki megteremti maga saját világát. Ahogy a filmben is elhangzik, az épület egy miniatűr, egy napos világ.
Összefoglalás
Összességében megállapíthatjuk, hogy a vizsgált három műben az építészek, mint nagy tudású, már-már emberfeletti erővel bíró, egész világokat a semmiből teremteni képes személyek jelennek meg. Vagy a hatalmuk ered a szakmájukhoz kötődő képességeikből, vagy a valódi építészekhez hasonló tulajdonságaik alapján hívják magukat építészeknek. A szakmához kötődő tulajdonságaik a jó kombinációs készség, problémák komplex módon való átlátása, ugyanakkor a részletekre való odafigyelés, kitűnő térlátás, fantázia, intuíció. Akár virtuális, akár álombéli világot, vagy éppen valós épületet terveznek, ezek a képességek segítik őket a probléma megoldásában.
Természetesen a három kiragadott példa alapján nem általánosíthatunk, és semmi esetre sem mondhatjuk, hogy az építészek a valóságban is valamiféle felsőbbrendű lényeg lennének, annyi azonban bizonyos, hogy sokoldalú tevékenységük sok ember fantáziáját megragadta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése