2011. január 22., szombat

PAPP Tímea: FANTÁZIA ÉS VALÓSÁG

Az Inception című Christopher Nolan film álomvilágba helyezett speciális helyzeteiben megfigyelhető építészeti hozzáállását és felhasznált elemeit szeretném bemutatni, és rajtuk keresztül keresni a megoldást a helyes tervezői hozzáállásra.

1. Az Inception című film
A film világával kapcsolatban nehéz olyan példát találni, ahol az építészet ne jelenne meg és ne járna többletinformációval a szemlélő számára. Sokszor azonban ez csupán a környezetet jeleníti meg és segít elhelyezni az eseményeket térben és időben, ezen felül azonban semlegesen helyezkedik el az események hátterében. Viszont sok esetben nem is tudjuk, milyen fontos szerepet kapnak az eseménnyel kapcsolatos gondolataink kialakulásában és érzelmeink felidézésében. Szerencsére számos olyan rendkívüli adottságokkal rendelkező rendező van jelen a filmipar palettáján, akik képesek minket tudat alatt ellátni olyan információkkal, melyektől az események során hitelesen tudjuk átélni mindazt, ami a szereplőkkel történik, ennek a hozzáadott érzelmi-gondolati többletnek köszönhetően.
Ilyen jelenségekre gyakran bukkanunk nívósabb filmek esetén, és ennek továbbgondolásaképpen azonban egy olyan film hívta fel a figyelmemet, mely különleges helyzetbe helyezi az építészetet, és sokkal nagyon jelentőséget kap ez által mindaz, amit e világ képvisel. Az Inception (Eredet) című film nem csupán magánemberként ragadott meg, az álomvilágban játszódó szövevényes cselekményével, hanem építészként is felhívta figyelmemet, bár mára ez a kettő egyre erősebben összetartozó egésszé alakul át. A film fő mozgatórugója az az ötlet, mely évekkel ezelőtt született meg a rendező, Christopher Nolan fejében, melynek lényege, hogy az emberek képesek az építészet segítségével mások álmaiba férkőzni és irányítani, megváltoztatni azokat. A főszereplő régóta él a valóság és álomvilág között félúton, tönkrement az élete, amelyet a bemutatott cselekmények útján próbál helyreállítani, amennyire ez lehetséges.
A film rendkívül intelligens, végiggondolt, rétegesen egymásra épülő eseményeket dolgoz fel, bonyolult és szokatlan kapcsolatrendszerrel. „Az Inception leginkább egy DNS molekulára hasonlít, nagyon finoman, lágyan csavarodik, mindeközben nem gabalyodik a saját maga felállított logikába.”, írták az egyik internetes portálon a filmről, míg egy másikon így fogalmaztak: „Az Eredet egy monumentális építmény, egy roppant "eredeti" gondolatrendszer, óriási részletgazdagsággal felépítve, olyan, mintha egy építészeti előadáson egy sima makett helyett egy sportpálya méretű gigantikus térben kalandozhatnánk.”

1.1 A film különleges építészeti elemei
A filmben sok tárgy új jelentést kap, szerepe a megszokotthoz képest módosul. Kiemelkedő jelentősége van például a főszereplő, Dom álmaiban megjelenő liftnek. Nagyon ötletes és egyben mégis jellegzetes térképzési forma arra, hogy álomképek között váltsunk az, hogy ezeket a szinteket lifttel hidaljuk át, ezzel vonva egyértelmű párhuzamot a rendeltetésszerű építészeti funkcióval. A liftes jelenetnél nagyon fontos részlet, hogy Dom megszegi a saját maga által felállított szabályokat. Azt tanítja az új építésznek, hogy az álomban ne idézzen fel létező helyeket az emlékei alapján, hiszen ezzel biztosítható, hogy meg tudja különböztetni az álmot a valóságtól. A lift által rendszerbe szedett álomképek azonban mind Dom valódi emlékei, gyermekeiről, halott feleségéről, legszebb és legszörnyűbb emlékei helyszíneiről. A valóságból mindig ide menekül, beszélget a feleségével, változatlanul gyötri a bűntudat és felesége halálának emléke, nem tud továbblépni, hiszen az emlékekbe kapaszkodik, és félig már azt érzi valóságának, így próbálja a feleségét, Mal-t életben tartani, bezárva a lift legalsó szintjén. Amikor Ariadné megtudja a valóságot arról, hogy mit rejteget, megfogalmaz egy új jelentést a lift számára az álomképeket összekötő szerepén kívül. „Azt hiszed, hogy csak úgy építhetsz egy börtönt az emlékekből, ahová bezárhatod?” Börtönnek nevezi, egy olyan új funkciót kap, mely már távolabb áll a lift eredeti funkciójától, de a régi rácsos ajtóval mégis könnyű átérezni a párhuzamot, melyet megfogalmaz, mikor otthagyják Mal emlékét a legalsó szinten bezárva. Azonban a film végére Ariadne segítségével ráébred, hogy mindaz, amit ott lát, nem pótolhatja a valóságot, hiszen azok csak az emlékeiből felépült silány másolatok.
Építészetileg és a film megértése szempontjából is kulcsfontosságú volt az a pár jelenet, melyben megismertetik Ariadnét azzal a folyamattal, hogy hogyan kell megtervezni egy álomvilágot, hogy az hiteles legyen, és a szereplők tudatalattijának kivetülései ne tudják őket megtámadni. Ennek a védelemnek a legfőbb eszköze volt a paradoxonok alkalmazása, melyet egy Penrose-féle lépcsővel mutat be az egyik szereplő. Az álomban viszont a paradoxon csak akkor szakadt meg, amikor arra az álmodó figyelmét felhívták, máskülönben a valós világ szabályait áthágva működött. Az építésznek a tervezett álomtér határait ilyen módon kell lezárnia, hogy ne derüljön ki az alany számára, hogy valójában álmodik és a világ, amelyben van nem valóság. Az építésznek csak nagyvonalakban kell a teret megterveznie olyanra, ahogyan az álmodó ismeri, a többit az alany „megtölti a tudatalattijával”. Ez a téri összetettség teszi bonyolulttá az álmokat, melyek különböző szintjei bizonyos mértékben mind térben, mind időben összefüggésben állnak. Az idő exponenciálisan sokszorozódik azáltal, hogy egyre mélyebb szintekre jutnak, a térbeli összeköttetés pedig a gravitáció áthatása által valósul meg. Ez a két szabály határozza meg az álombeli világokat, és ezek okozzák a film legösszetettebb problémáit.
A tanítás során lehet a leginkább érezni azt a megragadó, szabad és kreatív világot, melyet egy álomban létre lehet hozni. Dom megmutatja Ariadnénak, hogy ott nem érvényesek azok a szabályok, amelyek a valóságban, és bármit megtehet, amit elképzel. Ennek bemutatásaképpen felcsavarja a várost úgy, hogy az ez által oldalirányban vagy fejjel lefelé álló terek is zavartalanul működnek tovább, és a számukra természetes irányba húzza őket a gravitáció, attól függetlenül, hogy pár méterre merőlegesen álló útszakaszon már más szabályok érvényesek. Megkapó téri élményt nyújt a fejjel lefelé működő város képe.
Ezután Ariadné gyorsan ráérez a szabadságra, melyet ez a tér biztosít neki, és megidézi az Aranypolgárból ismert párhuzamos tükrös jelenetet. Építészetileg rendkívül elgondolkodtató teret hoz általa létre, hiszen úgy forgatja meg a síkokat, hogy az egyik irány két irányból is megközelíthető, míg a másik eltűnik, ez az ellentmondás azonban nem zavarja meg ezt a világot, egyszerűen az egyik irány mellett döntesz, és nem kell törődnöd azzal, hogy mi fog ott történni. Bár érdekes lenne visszafordulni és megnézni, hogy a későbbiekben fennáll-e az ellentmondás, amit ott létrehozott. Az Aranypolgár nem csak a tükrös jelenet miatt, hanem a főszereplő fiktív világa miatt is párhuzamba vonható az Inception-nel, hiszen annak főszereplője „egy mesterséges világban él, ezért identitása egy képmáshoz, egy hatalmas festett portréhoz, tehát a valóság visszfényéhez kötődik, amely valóság számára görbe tükörszerűen groteszk, vagy legalábbis relatív.” A film végén „a folyosón elmegy két hatalmas, egymással szembeni tükör között. A kamera mutatja megsokszorozódó, végtelenbe vesző tükörképeit. A filmben ezután már nem látni többé. Meghalt ő is - pedig halhatatlannak tűnt -, és vele együtt gazdagsága, hatalma és dicsősége is megfoghatatlanná, illékonnyá vált, akárcsak a tükör csillogása.” (Jure Mikuž: A tükör és a film). Hasonló megfoghatatlanság övezi az Inception szereplőit, mikor a Dantétól idézett „pokol tornácára” kerülnek, félúton álom és valóság között. A pokol tornáca egy végtelen üres tér, melyben csak azt találod, amit mások korábban otthagytak. Minden, ami ott van, azok az emberek gondolatai által keltek életre. Dom és Mal több évtizedet töltött ott, ez vált a valóságukká, és az emlékeikből felépítettek egy nagyvárost önmaguk számára.
Könnyen felfedezhető több mitológiai utalás is a filmben, például a nevek kapcsán. Mal neve azt jelenti rossz, pedig a személy maga természetesen nem rossz, csak a filmben betöltött szerepe, amiért felidézi a főszereplőben a bűntudatot és nem hagyja továbblépni. A másik Ariadné, aki végigsegíti a lelki fejlődés útján Dom-ot, hogy a múltbeli titkai eltárásával rájöjjön, hogy nem szabad az emlékeibe kapaszkodnia, a nem létező világban élnie, és ki kell lépnie a tudatalattija által teremtett útvesztőből, hiszen amit ott lát, az csupán az emlékei által teremtett változata a valóságnak. Ezzel párhuzamba állítható a mitológiából ismert Ariadne, aki hasonló módon siet segítségére Théseusnak, akit a Minutaurusnak szántak a többi ifjúval együtt, és az általa adott fonál segítségével mutat utat a Daidalosz által épített labirintusból, majd Théseus-sal együtt elhajózik Kréta szigetéről. A történet vége különbözik, hiszen Théseus otthagyja a lányt egy szigeten, amíg az alszik, melyért a lány megátkozza őt és így apja halálával bosszulja meg a fiú hálátlanságát.

2. A kötetlenség és az építészeti tervezés
Minden építésznek inspiráló lehet az a helyzet, melybe Ariadné került, mikor Dom megismertette az álombeli szabadsággal. Dom egyszer úgy fogalmazza meg a jelenség lényegét, hogy: „átvesszük a teremtő szerepét”, „mintha a terv önmagát alakítaná”, s így az álomban „egyszerre alkotjuk meg és érzékeljük a világunkat”. Az építészet ilyen mértékben különböző aspektusától a lány először megijed és meghátrál, azonban idővel visszatér, hiszen teljesen megragadta képzeletét a „színtiszta alkotás”. Amikor Dom elmegy az apjához, aki építész professzor, hogy kérjen tőle egy tanítványt, hogy legyen az új építésze, az apja nem akart segíteni, hogy belerángasson mást, ebbe a törvényen kívüli, bonyolult és veszélyes világba. De Dom mégis meg tudta győzni: „Ez egy lehetőség katedrálisok, teljes városok, soha nem látott dolgok építésére. A való világban megvalósíthatatlan dolgokra.” Mikor a tervezői szabadságról kezdett el beszélni, az apja nem bírt ellenállni többé, és bemutatta Dom-nak Ariadnét.
Csak álmaink segítségével tudjuk elképzelni azt a világot, melybe Ariadné került a betanítása során. Nehezen lehet felfogni a szabályok semmivé válását, nincs többé gravitáció, a terek meggörbíthetőek, minden szabály áthágható következmények nélkül. A valóságban a tervezés kötött, rengeteg aspektust kell figyelembe venni egy épület tervezése során. Hiszen egy álomban bármi létrejöhet, azonban a tervnek valójában megfelelőnek kell lennie statikai szempontból, az épületszerkezet minden kis részletének meg kell felelnie a hő-, lég-, párazárás, hanggátlás feltételeinek és ezernyi más kitételnek, melyektől az egész épületnek egy hatalmas, komplex rendszerként működő egésszé kell összeállnia, hogy működőképes legyen. Ezen kívül természetesen ki kell szolgálnia a funkciót, megfelelő használhatóságúnak kell lennie és emellett legyen gazdaságos vagy igény szerint reprezentatív. Mindez egy olyan szorosan kifeszülő fizikai burkot kap, melyet a befektető, a tervező, a statikus, a szakmérnökök és a hatóságok elvárásai feszítenek a végletekig, így ebben a burokban erősen leszűkülnek a lehetőségek a fantázia elengedésére. Ezzel összehasonlítva az álombeli világot, ahol szárnyra kaphat a képzelet és bármit létrehozhatsz, hihetetlen különbségeket lehet felfedezni.
De vajon van-e értelme így az építészetnek. Megkötések nélküli szabad alkotás. Hiszen az építészet a korok, a társadalom, a hagyományok és a technológiai fejlettség rendkívül összetett és egymásra ható több évezredes tapasztalatai alapján formálja a világunkat, és a kötöttségek nélküli építészet így hazugság marad, mindenféle háttér nélkül. Hiszen azért is szeretjük ezt a szakmát, mert hihetetlen érzékenyen feszül be a fizikai kötöttségek és a fantázia szabadsága közé, és a tervezés izgalmát éppen az adja meg, hogy hogyan tudjuk ezeket a megkötéseket úgy integrálni az elképzeléseinkbe, hogy az eredmény, amit kapunk megfeleljen az elvárásoknak és saját magunknak. Ha nem szeretnénk a kötöttségekkel harcolni, inkább művésznek mennénk, hiszen a festőknek legfeljebb az eszközök általi kötöttségekkel kell szembe nézniük, melyet egyébként a mai művészi hozzáállás túl is lép és nem korlátozza magát a vászon szűk keretei közé, kilép annak síkjából a legkülönbözőbb módokon.
A korlátlanság nem csupán formai és alapvető fizikai törvények áthágását jelenti, hanem segíthet megőrizni egy tiszta koncepciót is. Hiszen gyakran kerülünk olyan helyzetbe, hogy megalkotunk egy tervet nagyobb léptékben, kész a steril, tiszta tér, minden harmonizál, s mikor belemerülünk a részletekbe, megjelennek azok a kötelező elemek, melyek valóságban megtöltik a teret, a különböző lezáró profilok, szellőzőrácsok, dilatációk és számtalan egyéb részlet, melyek rárakódnak és megváltoztatják a korábbi koncepció szándékait, és így a valós tér nem úgy jelenik meg, ahogy azt kitaláltuk. Az álomvilágban nem kell kompromisszumokat kötni, megjelenhet a letisztult koncepció. Azonban elgondolkodtató, hogy kell-e, hogy célunkká váljon a steril építészet vagy sem. Valóban célunk-e azt elérni, hogy minden részlet eltűnjön tereinkről. Ez gyakran jogos elvárás, néhány esetben azonban többek között a funkció függvényében könnyen elhidegült, barátságtalan közeget alkothatunk vele. A modern építészetben volt jellemző ez a nézet és tagadhatatlanul fontos és kitörölhetetlen része lett ez az időszak napjaink építészetének éppúgy, ahogy az lesz még sokáig. Azonban sok modern épületnél idővel megjelentek azok a hibák, melyeket a részletek leegyszerűsítésével nem tudtak elkerülni, és a vártnál korábban tönkrementek. Persze ma könnyebb dolga van az építészeknek, hiszen sokkal fejlettebb technológiai háttér szolgálja ki igényeiket és elképzeléseiket.
Számomra meglepő volt a filmben, hogy az álmokban mindig valósághű helyek voltak, megszokott épületek, semmi meglepő, normálistól eltérő, különleges forma vagy szerkezet. Természetesen az átvert alany számára épített tereknek meg kellett felelniük a valóságnak, hiszen nem hitte volna el máskülönben, hogy nem álmodik. Azonban Ariadné betanításakor és a pokol tornácán is egy átlagos nagyváros utcáin járunk. Sokkal inkább várnám, hogy megmutassák a kötetlenség adta lehetőségeket, változatos formákat, a fizika törvényeivel való szembeállást. Ritkán adódik olyan lehetőség, hogy kötetlen, gyökér nélküli építészeti közegben lehessen valamit létrehozni, de ilyen eset például, amikor a sci-fikben olyan tereket és szerkezeteket kell létrehozni egy űrhajó belsejéről például, melyek elhitetik a nézővel, hogy az események a jövőben történnek. Ez esetben is úgy érezzük, hogy a formavilágának nincs forrása, hiszen nem láttuk azt a több száz évet, ami alatt a mai építészet átalakult azzá, amit a képernyőn látunk. A sci-fiket többnyire technicista és manapság Zaha Hadidra jellemző dinamikus dekonstruktivista építészet jellemzi, mely például Asimov könyveiben jelent meg. Rendkívül kialakult világot hagyott maga után műveiben, és ezek a formák gyakran jelennek meg később a tudományos fantasztikus filmekben.
Azért is volt meglepő, hogy szokásos nagyvárosi utcaképeket mutattak be az álmok során, mert ha a világ, amit alkotnak az a tudatalattijuk része és abból alakul ki, akkor az miért nem formálódott olyanra, amilyenek ők. Véleményem szerint a házakon megjelennek az alkotó építész egyéni vonásai, letagadhatatlanul rákerül a kézjegye, hiszen a saját jellemének, gondolkodásának megfelelő logikai egymásra épüléssel alakult ki a ház egésze. Sokféleképpen lehet hozzálátni egy épület megtervezéséhez, kerülhet első helyre a kontextus, mely az épület közvetlen és közvetett környezetét, a helyet és a hagyományt helyezi előtérbe, kerülhet középpontba például a funkció, a szerkezet vagy lehet a megközelítés formalista, ez a tervező egyéni megfontolásán és a kor elvárásain alapul. Ezek után véleményem szerint a filmben a gondolatmenet ezen aspektusára nem fektettek kellő figyelmet, bár valószínűleg ez nem is volt célja a rendezőnek, sokkal inkább szerette volna az álom az álomban problémakör mentén felfejteni mondanivalóját.

Összefoglalás
Összességében úgy gondolom, hogy az Inception megfelelő talajt teremtett arra, hogy az embereket elgondolkoztassa kissé, kirántsa őket a mindennapok sivárságából és szabadra engedhessék fantáziájukat. Kezdetben némi féltékenységet idézet fel bennem az a helyzet, melybe Ariadné került, hogy megismerhette ezt a szabályok nélküli világot, melyben szabadon lehet bármit tervezni megkötések nélkül. Azonban a végső tanulság számomra az, hogy megértettem, hogy a munkánk lényege nem az, hogy szabadon művészként alkossunk, hanem az, hogy amit létrehozunk, az összhangban legyen az elvárásokkal és megfeleljen az emberek igényeinek, a felhasználóknak, a tervezőknek és a társadalomnak egyaránt.

Felhasznált szakirodalom
Idézetek az Inception című filmből, rendező: Christopher Nolan
Idézetek filmkritikai fórumokról /Fatum Portál, cspv.hu/
Jure Mikuž: Tükörkép, A tükör és a film című fejezetből, 1997; Potoczki Klára fordítása
http://www.filmkultura.iif.hu/regi/1999/articles/essays/tukor.hu.html#lang

Képek
http://etheriel.wordpress.com/2010/07/21/the-inception-of-inception/
http://www.desktop4ipad.com/index.php/wallpaper-of-the-day/ipad-wod-inception-2010-9-wallpapers/
http://vyle-art.deviantart.com/gallery/#/d18zp1l

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése