2011. január 21., péntek

LOSONCZI Júlia: Koolhaas Houselife

Egy olyan filmet mutatok be, mely jó példája annak, hogy művészi eszközökkel hogyan kelthetők fel gondolatok az építészet sokrétűségéről, humánus-racionális, mérnöki-esztétikai szempontok összefonódásáról. A mozgássérült igények kielégítése, technikai vívmányok felhasználása az építész által bár megoldott, de ennek az épületnek is lehetnek hibái, különösen az idő múlásával. Az igények változásával párhuzamosan mi a teendő? Egyáltalán van teendő? A film erre nem ad választ, inkább elgondolkozásra késztet.

1. Koolhaas Houselife

Egy épület vizsgálata során azt élettelen tárgyként kezeljük, körülírjuk falakkal, meghatározzuk méreteit, lefotózzuk innen és onnan. Kérdés, hogy ez teljes képet ad-e, nincs-e szükség azt annak élő közegével: illataival, bűzeivel, hangjaival, történetével, az emberi jelenlét nyomaival együtt történő ábrázolására?

A Koolhaas Houselife az építészeti ábrázolás egy újszerű példája, a modern építészet egyik ikonikus képviselőjében zajló élet bemutatására törekszik.
A dokumentumfilm Ila Beka és Louise Lemoine alkotása, mely a Rem Koolhaas (OMA) által tervezett, méltán híres és a médiában is számtalanszor publikált Maison á Bordeaux épületét tárja fel egy nem mindennapi kísérő segítségével. A két szerző, akik közül az egyik maga a tulajdonos lánya, Guadalope Aceidonak, a ház takarítőnőjének egy napját végigkövetve mutatja be a házat annak hibáival és szépségeivel együtt. A szokatlan szemszögből ábrázolt képsorokon keresztül szembesülhetünk a házban való lét viszontagságaival, a főszereplőnk véget nem érő küzdelmével, mely újabb és újabb, olykor abszurd, olykor elbűvölő, olykor elszomorító szituációkban éleződik ki, finom humorral és iróniával megfűszerezve. A film különböző témákat sorban kifejtve építkezik fel és ad egy átfogó képet.

1.1 „Felemelkedés” – Szívdobbanás
Az első képkockák in medias res kezdéssel mutatják be a ház motorját, a 3x3 méteres liftet, rajta a főszereplővel, Guadalopeval. Az ember azt gondolná, hogy a fejében élő takarítónő-kép minden kultúrában más és más lehet, ám a pöttyös póló-keki szoknya összeállítás jókedvvel, határozottsággal, találékonysággal, ugyanakkor szerénységgel párosulva mindenki számára világossá teszi a szereposztást, mintha csak a mi nagymamánk serénykedne körülöttünk. Ismerős az arc. A kérdés azonnal felvetődik: vajon a takarítónő egyszerűsége – az építészetben laikus ember - és a futurisztikus technológia - az építészeti mű - hogyan tudnak egymás mellett megférni és összhangban működni?

1.2 „Cipők” – Csodálat
A ház kilétéről - lakói kérésére- az egyetlen rendelkezésünkre álló anyag annak körülbelüli helye és látványa, így magánnyomozót játszva, adrenalinszintet növelő kalandokba keveredve felkutathatnánk azt egy-két agyonzúmolt fotóért cserébe, azonban a mára műemléki tiszttel felruházott bourdeux-i kúriát az Örökségvédelmi Napon megtekinthetjük belülről is.

Egyértelmű jelét adják a rendezők a dokumentumfilm szokatlan épületbemutatásának. Nem közvetlenül a hőn magasztalt ház már egyébként is sokat publikált, idealizált építészeti értékeivel ismerkedhetünk meg, hanem látogatóival érzünk együtt: hezitálás, ide-oda lépegetés, szandál harisnyával, sportcipő, mezítláb…Tisztelet a ház iránt.

1.3 „Függöny” – Szellemtánc
Ünnepélyes zene, lágy szellő kelti csalfa táncra a függönyök széles vásznát, szép, napos reggel van. A függöny, mint építészeti eszköz felöltözteti a házat, a homlokzat, a teraszok, a belső tér megtelnek játékkal, élettel, ugyanakkor védőburokként is szolgál esténként. Beburkolózhat az ember a saját világába.

A mi hatvanöt körüli életerős asszonyunknak feladata van: rendet tesz. Nehézkes, de akadályt nem tűrő, határozott léptekkel áll elébe, mindennapi mozdulatsor ez, mi, nézők, várunk és figyelünk: a függönyelhúzás mozdulatát egy hosszútávfutó is megirigyelné, de legalább közben bejárjuk a házat, és Guadalope arcán is végig csintalan mosoly ül.

1.4 „Lépcsők” – Ragaszkodás
Piros felmosó vödör, fekete tisztítószer-tároló vödör, kék porszívó és Guadalope. Külső betonlépcső, belső, konzolos, fém spirállépcső. Akadályok egy korosodó embernek még akkor is, ha felemelő esztétikai látványt nyújtanak.

Guadalope fél, hogy „beragad a lift”, a kézenfekvő eszköz a megoldáshoz. Takarítóeszközökkel málhás szamárként megrakodva is inkább a keskeny, ám annál mutatósabb lépcsőket választja a feljutáshoz. Pont elférnek rajta mindketten, a porszívó és ő, és az sem baj, ha a Cif súrolókrém lefelé menet önálló életre kel és legurul mindenkit kielőzve.

1.5 „Oda-vissza” – Intimitás
Guadalope jelleméről szélesebb képet kapunk: betekinthetünk rezidenciájába, amely a kúria részét képezi. Nem állandó otthon ez, mégis egy zug, ahova elvonulhat férjével együtt. Egyszerű alaprajzi elrendezés, még egyszerűbb berendezéssel: nappali két fotellel és egy kisebb tévével, műanyagszék a hálóban ruhatartónak. Meglepően nagy a rumli, mosatlanok a konyhában, szerteszét hányt ruhák. Az emberi jelenlét mutatója ez, őszintén, köntörfalazástól mentesen ábrázol egy valóban mindennapi jelenetet, megfűszerezve azzal az iróniával, hogy a nyugdíjasokra egyébként is jellemző kukucskálási vágyát Guadalope nem tudja kiélni alacsony magassága miatt az utcára néző ablaknál.

1.6 „Joystick” - A ház körüli végtelen munka
Guadalopen kívül számos ember megfordul a ház körül: szerelő, ablakmosó, kertész. Valamiért minden munkás modorára jellemző, hogy szerény, elfogadó hozzáállással, jókedéllyel viszonyulnak a házhoz és a rájuk váró feladatokhoz, és ez jó eszköznek kínálkozik a bemutatni kívánt hangulat teljesebb átéléséhez.

A joystick a meglepő megoldások egyikeként high-tech érzést kelt: az ajtó nem kulccsal nyitható, egy bot tologatásával juthatunk be. A ház körül munkálkodók szemérmességüket palástolva, zavart mosollyal próbálják elfogadni és használni a 21. század itt furcsa formát öltő technikai vívmányait. Magabiztosan ad használati utasításokat a már szakavatott takarítónő és a munkások másodikként megjelenő képviselője: a szerelő, a ház doktora.

1.7 „Ablakok” – Útvesztő
Ebben a fejezetben ismerkedhetünk meg az ablakpucolóval és társával, aki csöpp termetével győzi le az égigérő létra és méretes üvegfelületek állította akadályokat. Akárcsak a függönyös részben a függöny elhúzásának végeláthatatlansága, úgy itt a szűnni és tisztulni nem akaró ablakfelületek mennyisége vált ki empátiát bennünk a személyzet iránt.
A modern ember fényt akar, a modern ember része akar lenni a természetnek, a modern ember nagy üvegfelületeket akar. Az építész egyetért és teljesít.

„Two system are colliding here: a kind of platonic conception of cleaning and a platonic conception of architecture.”
(„Két rendszer áll itt szemben egymással: a takarítás eszményi felfogása és az építészet tiszta eszméje.”)
(Rem Koolhaas)

1.8 „Nem úgy mint régen” – Az eredeti rendeltetés
A film egyik nagy értéke, hogy minden hatásvadász effekttől és kommunikációtól mentes, objektív szemlélődését végig fenntartva építi fel mondanivalóját úgy, hogy közben a legbensőségesebb légkört teremti meg. Eszköze a természetesség.
Végigkísérjük Guadalope egy napját, megfigyelhetjük teendőit, miközben, a pöttyös pólót követve egyik saroktól a másikig, fentről le és lentről fel, betekintést nyerünk a ház photoshoptól mentes, tényleges életébe. Látjuk a beporosodni hajlamos zugokat, képet kapunk a konnektorok cseles elhelyezéséről, megtudjuk, hogy a lakók szeretik a lekvárt és kiadós mennyiségű fűszerrel rendelkeznek. Úgy tűnik, a ház minden egyes tárgya és azok helye ki van találva.

De kinek lett kitalálva?
A ház ura egy autóbalesetben lebénult író, aki mozgáskorlátozottságának könnyebb fizikai és lelki elviselhetőségének reményében bízta meg az építészt a villa megtervezésével.

"Contrary to what you might expect, I do not want a simple house. I want a complicated house because it will determine my world."
(„Azzal ellentétben, amire valószínűleg számított, nem akarok egyszerű házat. Bonyolult házat akarok, hiszen ez fogja meghatározni a világomat.”)
(a háztulajdonos)

Rem Koolhaas tehát egy három emeletes házat tervez, melynek sziklába vájt földszintjén kap helyet a konyha és a nappali a közvetlen kertkapcsolattal. Első szintje egy üvegdoboz a maga nyithatóságával, függönytáncával, kilátásával a Garronne folyóra és Bourdeaux városára. A második szinten két elkülönülő tömegben kapnak helyet a gyerekek és felnőttek számára kialakított hálók. A három szintet egy olyan szobanagyságú lift-platform egészíti ki, mely kedv szerint irányítható a szintek között. Ez a ház szíve, egy saját játszótér, mely által leküzdhetők az akadályok, szabadabb a lét.

De mit ér egy ilyen találmány, ha a tulajdonosa már nem használhatja? Mit kezdhetnek vele a még ott élő családtagok? Hogyan lehet kezelni azt a szituációt, hogy a ház minden egyes vívmányával az elvesztett emberre emlékeztet?

Ezekre a kérdésekre a film nem keres választ. Guadalope egy elejtett mondatában világít csak rá arra, hogy a légkör már nem ugyanaz a háziúr nélkül, a nevetések már nem a régiek, a vendégekkel teli ház mára kiürült, csöndes.

1.9 „Nem megfelelően” – Dizájn kontra működés
A helyétől fél méterre elhelyezett, tökéletes szögben beforgatott szék. Könyvespolc, mely ölelésével akadályozhatja a lift megfelelő működését. Zuhany, ami csak egyszerűen zuhany és nem fürdőszoba. Abszurd helyzetekről szóló történetek, nehezen megemészhető építészeti megoldások vagy használatból eredő hibák.
Guadalope kifejti véleményét, óva int a rozsda és a víz okozta következményektől, ugyanakkor megtartja tartózkodó véleményét: „minden helyiséget ugyanúgy kedvel, hiszen csak takarít”.

1.10 „Szivárgás” – Alapvető problémák
Tíz év elteltével a víznyomás súlyos gondokat okoz. Esős napokon a ház homlokzata csendéletté változik: bögrék, vödrök, tálak, kendők, törölközők tartják vissza a folyamatosan csöpögő vizet. Az üvegfelületek cseréjére lenne szükség, addig marad a kompozíció alkotás.

Adott egy ház, a maga kísérletező szellemű, kivételesen fejlett technológiájával, de a természet erejével mégsem tudja felvenni a harcot: megsüllyed, beázik. Befejezetlen munkák sorozata vár elvégzésre.
Fokozva kétségbeesésünket és az abszurd szituációkat, Guadalope büszkén mutatja be találmányát, megoldást egy újabb problémára: egy lyukra a falon, melyből minden alkalommal folyik a víz az esős napokon. Guadalope, hogy a beton károsodását megelőzze (mert ő ügyel a házra), egy műanyag poharat présel a lyukba, mely így vízköpőként vezeti el a vizet az alatta elhelyezett vödörbe.

A tetőpont, amikor az épület hibáinak feltárásakor ki tudja honnan elkezd ömleni a víz a nappali közepén álló tévére. „A live drama!” (Élő dráma!) – kiált az egyik építész.
Csendélet a tévépolcon is…
Egyszerre értetlenkedünk, mosolygunk és sírunk.

1.11 „Automata” – Köszöntünk a 21. században!
Vidámabb partokra evezve, és ezzel súlyos ellentétet állítva az előbb tapasztaltakkal, a ház technikai újításainak bemutatása következik, derűs zenével kísérve.
Itt van nekünk a már sokat emlegetett lift, automata rámpájával. Így a rajta kialakított dolgozósarokban bármelyik szinten elmélyedhetünk a munkában. Ha meguntuk, hogy süti a nap a kobakunkat, bezárhatjuk a tetőablakot. Ha nincs elég levegőnk az első emeleten megnyithatjuk az egész üvegfelületet, ezzel hipp-hopp fedett-nyitott térré varázsolva a szintet, használhatjuk kedvünkre a joysticket, de akár tévét is nézhetünk, kenyeret is piríthatunk.
Szellemes részlet ez, jó összefoglalással, miközben a házról is informatív képeket kapunk.

A modern építészet és a laikus ember közötti űr a vívmányok megértésében is megjelenik. Konzolok, fordított tömegarányok, lebegő-függő rejtély.
„The house is suspended!” (A ház fel van függesztve!) – ismételgeti Guadalope.

Takarítónőnk számára a ház ugyanolyan egyedi mint a Madame műanyag masnis hajráfja. Nem érti, de elfogadja mások ízlését, még ha közben többször derűsen meg is említi, hogy ha tehetné, nem ilyet építtetne, a konyhabútort is inkább gránitból csináltatná, a beton túl szürke, csak sírnak alkalmas. Az elegáns minimalista medence azonban még neki is kedvére való.
A legfelső szint betontömbjét kerek nyílások lyuggatják át, tudatosan megtervezve irányultságukat a táj egyes pontjaira. A hálószinteken így megmarad az intimitás, mégis egy-egy nyíláson kikukucskálva gyönyörködhetünk a látványban, mely Guadalopenak is kedves.

Az utolsó jelenetek nyugodt képkockái tökéletes befejezésként szolgálnak, távolodva köszönünk el a háztól, csend van, tücskök ciripelnek. A Madame fokozatosan oltja le a lámpákat, húzza be a hosszú függönyöket, minden lelassul, nyugovóra tér. A ház lakója egyedül marad.

Összefoglalás
Az építészet médiában történő megjelenése során, történjen az bármilyen fórumon, egy erőteljes szűrőn keresztül jut el hozzánk az információ. Csak azt tesszük közzé, amit akarunk, csak az erős pontokra fókuszálva, elhallgatva a kisebb-nagyobb bizonytalanságokat,. Az évek során bizony nem minden nap viharos-narancssárgás az ég, és néha kiszárad az addig pompásan zöldellő fű is. Arra nem mindig van lehetőség, hogy személyesen bejárjuk kedvenc épületeinket, így kénytelenek vagyunk bízni a média által közvetített tökéletes álomvilágban.
Fokozottan van ez így, ha sztárépítészek munkáit kell bírálni, hiszen az őket körülvevő, média által dömpingelt imidzs mélyen beleivódik a köztudatba és közízlésbe. Persze lázadni mindig lehet.

Ez a film az építészet és média kapcsolatára egy üdítő példaként szolgál. Az új perspektíva az építészeti tervezés alapvető kiindulópontjára, a lakókra helyezi a hangsúlyt. Ez az új perspektíva az őszinteségre szomjazó 21. századi ember kapaszkodója lehet a színes káosz világából történő kijutáshoz. Legfőbb érdeme a korrekt, racionális álláspontjának fenntartása. Nem mond véleményt, tényeket közöl, kiegészíti ismereteinket egy addig ideálisnak hitt épületről. Nem az épület vagy építész lejáratása a cél, sokkal inkább a valóság bemutatása. Bár a kitűzött cél egyértelmű és a koncepció is következetesen végigvitt, mégis megkérdőjeleződik a ház használhatósága lakóinak cserélődésével.

Felhasznált szakirodalom
www.koolhaashouselife.com
www.living-architectures.com
www.oma.eu
Koolhaas Houselife: A könyv
Rem Koolhaas: A kind of architect (film)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése