Dolgozatomban az úgynevezett „egyhelyszínes filmekkel” foglakozom. Azt szeretném megvizsgálni, hogy az ilyen filmekben az adott (lehetőleg egyetlen) helyszín milyen lehetőségeket kínál a filmek készítőinek. Hiszen amellett, hogy bizonyos lehetőségek elvesznek azzal, hogy egy adott térben, helyszínen játszódik a film, rengeteg lehetőség adódik a rendező, operatőr, színészek számára. Ilyen például a helyszín pontos, szinte mindenre kiterjedő ábrázolása, a sokkal erőteljesebb karakterábrázolás.
1. Az „egy-helyszínes” filmekben rejlő lehetőségek
A fülke; Tizenkét dühös ember; A kötél; Hátsó ablak; Pánikszoba; Nulladik óra; A kocka, Visszajátszás...
Hogy mi a közös az előbb említett filmekben? A felsorolt filmek legfőbb jellemzője, hogy mindegyikük egy jól körülhatárolt, szűk helyszínen játszódik. Azt hiszem először fontos tisztázni, pontosan mit is értek „egy-helyszínes” filmek alatt. Ugyanis ha csak azokat a filmeket sorolnánk ide, amelyek a film teljes egészében ténylegesen egy szűk helyen játszódnak, bizony nem sokat találnánk. Éppen ezért én ebbe a kategóriába sorolnám az olyan filmeket is, amelyek a játékidő jelentős részében, viszonylag kötött helyen játszódnak.
Felmerülhet az emberben, hogy a rendezők milyen okokból szeretik felhasználni ezt az alapszituációt filmjeikben, hiszen az könnyen belátható, hogy ez egy elég erős megkötést is jelent számukra. Erre a kérdésre nagyon könnyű megtalálni a választ, ha az ember több ilyen filmet is megnéz.
Az „egy-helyszínes” filmek közös jellemzője, hogy általában kevés a szereplő bennük, és szinte kivétel nélkül a thriller, illetve a krimi műfajában készültek. A kevés szereplő lehetővé teszi a részletesebb, kidolgozottabb jellemrajzok készítését, illetve lehetőség nyílik a szűk, jól körülhatárolt tér által keltett klausztrofóbiás hatás kiaknázására.
Persze mindezek mellett egy hatalmas kihívás elé állítja a rendezőt, hiszen a nézők figyelmét folyamatosan fenn kell tartani a film végéig. Ehhez erős színészi játék, alapos operatőri munka kell, hogy társuljon.
Az ilyen filmeket jellegüktől fogva kamara-filmeknek is szokták nevezni (bár arról megoszlanak a vélemények, hogy mégis mi az a határ, amíg kamara-darabról beszélhetünk). Ezt az elnevezést a film erős színházi gyökerei (négy síkkal határolt tér, jellemábrázolás, dialógusok) miatt alkalmazhatjuk. Talán ennek is köszönhető, hogy ezen filmek jelentős részét drámaírók írták meg.
2. Az „egy-helyszínes” filmek vizsgálata konkrét példa alapján
A továbbiakban egy konkrét példán keresztül szeretném elemezni a témát. A választásom David Fincher Pánikszoba című filmjére esett. A filmválasztás fő szempontja az volt, hogy egy olyan filmen keresztül tudjam bemutatni a témát, amiben a film fő eszköze a térrel való játék.
2.1 David Fincher: Pánikszoba
2.1.1 David Fincher mozija
David Fincher filmjeinek rengeteg közös vonása van, a rendező szinte minden filmjében ugyanazt a látásmódot mutatja be. Filmjeiben kivétel nélkül megjelenik a direkt kapitalizmuskritika, a fogyasztói társadalom kritikája. Filmjeire jellemző az ironikus szemlélet és a parodisztikus ábrázolásmód. Ironikusan tekint a társadalomra, az emberekre, valamint önmagára is. Mindezek megjelenítésére jellemzően a metropoliszokat használja fel, melyek szerinte jellegtelenek, embertelenek, lelketlenek, s ezáltal félelmet, szorongást keltenek az emberben. Már az önmagában ironikus, hogy filmjeiben rendszeresen jelennek meg tömegkultúrás hivatkozások, sőt maga a rendező is rengeteg reklámfilmet forgatott (ami látszólag ellenkezik a látásmódjával). Mindezen felsorolt elemeknek köszönhetően filmjei rendszerint a krimi, illetve a thriller műfajban készülnek.
Az eszmei háttér után fontos kitérni még a filmjeinek képi megjelenítésére is. Alkotásiban nagyon fontos szempont az operatőri munka. Kiemelt hangsúlyt fektet a terek kialakítására, a helyszínek megvilágításra, a fény-árnyék hatásra, a színek poetikájára. Ezen eszközök segítségével filmjeiben egy nagyon egyedi, sajátos atmoszféra jelenik meg; rendre derengős, sejtelmes világ tárulkozik fel felénk. Filmjeire jellemző a mesterkéltség, a stilizálás, a túlesztétizálás, melynek következtében már-már elmosódik a határ álom és ébrenlét, valóság és fikció között.
2.1.2 A film rövid ismertetése
Miután Meg Altman (Jodie Foster) elvált férjétől, Steven Altman-től (Patrick Bauchau), lányával Sarah-val (Kristen Stewart) új lakásba költöznek New York-ban. Eme sorházi lakás azonban nem csak egy tipikus lakás, mivel tartalmaz egy egyedi funkcióval rendelkező helyiséget a megszokott hierarchikus felépítésű szobák mellett. Ez a pánikszoba, amelyet vasbeton falak és páncélajtó véd, továbbá fel van szerelve minden, a túléléshez szükséges eszközzel. Az elhagyatott, biztonságosnak vélt szoba hamarosan jó szolgálatot tesz a háziaknak, amikor egy éjjel három férfi tör be a házba. A betörők vezetője az a Burnham (Forest Whitaker), aki egy biztonságtechnikai cég alkalmazottjaként éppen azt a szobát építette, ahová Meg a lányával bemenekül. Azonban hamar kiderül, hogy amit a betörők keresnek, az éppen az említett pánikszobában található. Így tehát ezen az összezárt, szűk, sötét helyen kell megküzdeniük egymással….
2.1.3 A kötött helyszín szerepe
Kezdjük ott, mi is az a pánikszoba? Ez egy betolakodók elleni passzív eszköz, melyet Amerikában már régóta alkalmaznak. A pánikszobák általában igen kicsik, kb. 2x3m-esek. A faluk tömör acélból készül, így átvágni, felrobbantani nem nagyon lehet zárós határidőn belül. A szoba biztonsági kóddal nyitható, belülről blokkolható. Található benne ivóvíz, élelem, a ház hálózatától független telefon, generátor a villamos energiának, légszűrő berendezés, valamint monitorok, melyen keresztül láthatók a házban történtek. A pánikszobákat álfal mögé rejtve szokták készíteni, melynek helyéről csak a tulajdonos és a kivitelező tud.
Először is fontos kicsit jellemezni a film helyszínét, a házat, s azon belül elsősorban a pánikszobát, hiszen a filmnek ez az egyik lényeges eleme. A film elején láthatjuk, amint az elvált asszony, illetve lánya megérkezik háznézőbe. A ház hatalmas, szinte már egy kúria méreteivel vetekszik. A négy szintes épületben 40 szoba, hatalmas hall, nappali, étkező található. Már ezt a nyitó részt egy hatalmas kritikának vehetjük, hiszen azt nem kell magyarázni, hogy két fő részére abszolút logikátlan egy ekkora lakás vásárlása. Meg is először habozik, de aztán mégis a vásárlás mellett dönt, hiszen úgy érzi egy ilyen ház megfelelő védelmet nyújthat számára, főként amikor tudomására jut a pánikszoba is. Persze a filmben bebizonyosodik később, hogy attól még, hogy egy ekkora ház ilyen technológiákkal bír, sokkal inkább célpontjává válik a betörők számára, s a védelmet sem képes oly mértékben nyújtani.
Mint már említettem, az épületben hatalmas terek láthatóak, de az operatőri munkának köszönhetően ezek a filmben szűk, nyomott terekként jelennek meg, a néző már-már úgy érzi, hogy a szereplőket összenyomja a mennyezet. Itt ki kell emelnem a pánikszobát, amelyben ezek a jegyek sokkal erőteljesebben jelennek meg. A szorongás, embertelenség jelenlétét erősíti fel a terek bútorozása, vagyis jobban mondva azok bútorozatlansága is. Ugyanis a terek nagy részében nincsen festés, nincsenek bútorok, szőnyeg. Ez a rendezői szándék is tekinthető egyféle kritikának, ami arra irányul, hogy vajon miért van szüksége egy ekkora házra két embernek, ha azt be sem lakja?!
A film indításában Manhattan felhőkarcolóit láthatjuk felülről, rajtuk a hatalmas betűkkel. Már ez az indító képsor megadja a film alaphangulatát, hiszen az ember ezeket a hatalmas épületeket látva szorongva érzi magát. Majd ebből a távlati képből közelítünk a városra, az utcára, az épületre, végül pedig a film fő helyszínére, a pánikszobára. Ez után az épületből már ki sem lép a cselekmény egészen a film legvégéig, de ott is csak egy rövid ideig.
Hamar megismerkedhetünk a pánikszobával is. Ez a helyiség nagyon pici, elég rideg, embertelen a légköre. Amikor a háznéző során bemennek a pánikszobába, s az ingatlaneladó rájuk csukja az ajtót, Meg rögtön kiáltozni kezd, hogy nyissa ki, mivel nagyon nyomasztóan érzi magát benne. Az is nagyon ironikus, hogy a szoba hiába van felszerelve különbféle technikai eszközökkel, a lakók számára egyetlen fontos eszköz a telefon még nincsen bekötve.
Már az expozíciós részben egyértelműen kiderül a néző számára, hogy a film fő kérdésköre a kint és bent fogalma. A filmben végig erős határ húzódik a külső-belső tér között. Kezdetben ez ténylegesen a külső, illetve a belső térre vonatkozik, azonban miután megjelennek a betörők, már a belső térben jelenik meg a kint és bent fogalma. A pánikszoba válik a belső térré, míg az összes többi helyiség kinti térré. Azzal, hogy azt mondom, hogy a pánikszoba, mint belső tér jelenik meg a filmben, azt gondolhatnánk, hogy ezzel az egy biztonságot jelent a bele menekülő lakók számára. De ahogy haladunk a filmben, egyre inkább azt érezzük, hogy eredeti funkciójával, a védelemmel szemben a pánikszoba szinte már börtönként viselkedik. Elég paradox helyzet, hogy míg a bemenekülők belülről szinte mindent látnak, ami a házban történik, addig őket senki sem, ezáltal a külvilággal a kapcsolatuk passzívnak nevezhető – a kapcsolat meg van, de mégis olyan mintha nem lenne.
Aztán később a film egy érdekes fordulatának köszönhetően úgymond felcserélődik a kint és bent fogalma. Ez egészen pontosan akkor következik be, amikor, miközben Meg a cukorbeteg lánya rosszulléte miatt kijön a pánikszobából inzulinért, a betörők bejutnak a pánikszobába. Innentől a pánikszoba, mint külső tér, a szoba pedig mint benti tér értelmezhető. A filmet végig ez a kint-bent kérdéskör viszi előre.
A hangulat fokozásában jelentős szerepet játszik még egy rendezői eszköz, ez pedig a fény-árnyék hatás. A filmben az operatőrök egy derengős, sejtelmes világot hoznak létre. Igen feltűnő, hogy természetes fényviszonyokkal csak a film legelején, illetve legvégén találkozhatunk, a házba belépve már csak mesterséges megvilágítással. S ez a mesterséges megvilágítás is manipulált, hiszen a benti terekben kísérteties, sárgás vagy zöldes árnyalatú a fény, míg a pánikszobában hideg, fémes, acélkék megvilágítással találkozhatunk. Ezek az apró dolgok is azt vetítik fel a nézőknek, hogy a pánikszoba funkciója ellenére mennyire embertelen, védelmi funkciója ellenére a menekülők számára szorongást, félelemérzetet kelt.
Az eddig már ismertetett eszközök mellett szót kell ejteni a lenyűgöző operatőri munkáról is. Hiszen Conrad W.Hall és Darius Khondji operatőr közös munkája nélkül bizony nem tudná ezt a hangulatot a film átadni. A kamera soha meg nem áll, az egész filmben mozgásban van, ezzel is mozgalmassá, dinamikussá téve a filmet, s talán ez is hozzájárul a feszültségkeltéshez. Itt elég csak megemlíteni egy, a film elején látható öt perc hosszúságú snittet: egyetlen kameramozgás, elindulunk a második emeletről Foster ágyából, lespirálozunk a lépcsőházban, be a konyhába, figyeljük az ablakon kívül rekedt betörők vitáját, bemegyünk egy bezárt kulcslyukba, kijövünk, kredenc fölött, széktámlán át, szinteken, falakon átfurakodva kísérjük a tűzlétrán felfelé tartó rablót egész a tetőtérig. A kamera a filmben sokszor szinte életre kel, saját útját járja, a cselekménytől függetlenül. Segítségével olyan helyekre is eljuthatunk, ahova a valóságban lehetetlen. Ilyen például a kulcslyuk szerkezete, a szellőző csatornák, a szellőző nyílás vagy a lámpa belseje. Ezen képsorok alatt megint csak elgondolkodik a néző, hogy most ez tényleg valóság, vagy csak egy álom?
Eddig azzal foglalkoztam, hogy az adott teret milyen eszközökkel lehet formálni a film során, most szeretnék egy kicsit kitérni a jellemábrázolásra is. Hiszen mint már említettem, ez az „egy-helyszínes” filmeknek egy fő kérdésköre. A film nagy részében csak 5 szereplő látható: az anya, a lánya és a három betörő. A szereplőket a dialógusok során szerzett információkból ismerhetjük meg. A filmben véleményem szerint nem a karakterábrázoláson van a hangsúly, mégis egy elég jó, átfogó képet kapunk az egyes szereplőkről.
Már a film elején kiderül, hogy a három betörő között kevés a bizalom, mindegyikőjüket más hajtja, s más-más személyiségek. Róluk a film előre haladtával egyre tisztább képet kapunk. Junior, aki az egész akciót tervezte, egy forrófejű, ugyanakkor gyáva ember. Ő a ház előző tulajdonosának unokája, aki úgy érzi, becsapták az örökösödési hercehurcában, s így próbálja rendezni a dolgot. Ő hozza magával a profi Raoult, akiről kiderül, hogy egy kiszámíthatatlan ember, bármire képes. Erőszakos, éles eszű, s ennek tetejébe még fegyvere is van. A harmadik rabló, Burnham mindent tud a pánikszobáról, hiszen ő építette. Kedves és együtt érző, persze csak ha épp az akar lenni. Újra a saját lábára akar állni a válása és a gyerek felügyeletéért folyó harc után.
A betörők után beszéljünk a lakókról. Már az első éjszakai beszélgetésből kiderül, hogy az anya-lánya viszony nem mondható gondmentesnek, mely a válásnak tudható be. Az anya személyében egy igen törékeny nőt ismerhetünk meg, aki azonban amikor bajba kerülnek, rendre jó döntéseket hoz, s leleményesen megoldj a dolgokat. Sara, a lány leleményes, merész, néha még túl vakmerő is. Szülei válását nehezen éli, szinte konfliktusba kerül saját magával szemben is.
A karakterábrázolásról több szót nem is ejtenék, hiszen mint már említettem nem ez a film fő erénye.
2.1.4 A film értékelése
Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük, hogy David Fincher erre a viszonylag sablonos, egyszerű alapsztorira egy végig feszült, izgalmas, lüktető, csavaros filmet készített. A film végig a szorongásról és a félelemről szól. Annak ellenére, hogy a film egy 4 szintes, hatalmas házban játszódik, páratlanul klausztrofóbiás légkört sikerült teremtenie a rendezőnek, persze ehhez kellett a kiváló operatőri munka is. David Fincher mozija alaposan megosztja a kritikusokat, az embereket. Nekem személy szerint ez az egyik kedvencem, a rendező filmjei közül ezt tartom a legjobb alkotásnak.
A filmet tekinthetjük egyfajta tudatos tiszteletadásnak Hitchcock emlékére is. A főcím erőteljesen utal a Psycho című filmre, míg a zárt térben játszódó film dramaturgiai rokonsága a Hátsó ablakkal belátható. Ezt maga a rendező is elismerte.
Összefoglalás
Mivel a választott téma egy igen nagy anyagot ölel át, és terjedelmi kötöttségek is voltak, ezért nem lett volna lehetőségem a téma átfogó bemutatására. Így inkább egy konkrét példát választottam, és próbáltam bemutatni rajta keresztül, hogy az”egy-helyszínes” filmeket milyen eszközökkel lehet élvezetessé, izgalmassá tenni. Dolgozatom megírása közben arra a megállapításra jutottam, hogy annak ellenére, hogy ezen filmek mindegyike más és más, mégis rendre felfedezhetőek bennük hasonló elemek. Ennek okát pedig abban látom, hogy azzal, hogy egy adott lehatárolt térre redukálódik a film cselekménye, jelentősen csökken az eszköztára a filmkészítőknek.
Forrás
http://www.top10films.co.uk/archives/806
http://port.hu/panikszoba_panic_room/pls/fi/films.film_page?i_topic_id=2&i_film_id=46488&i_city_id=-1&i_county_id=-1
http://www.filmtett.ro/cikk/947/en-nem-vagyok-paranoias-engem-uldoznek-david-fincher-panic-room-panikszoba
http://hopelies.com/2010/11/26/chronofinchical-5-panic-room/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése