Az operaház fantomja az egyik legromantikusabb musical melyet sokan ismernek már filmről is. III. Napóleon uralkodása alatt Párizs fénykorát éli. Az ekkor épült a régi párizsi opera (Opera Garnier) ihlette a filmnek azt a látványvilágot, amelyjel nem csak egy díszletet, hanem egy kor megelevenedését akarták bemutatni. Az akkoriban kialakult neobarokk építészeti stílusból épült az a díszlet, amely a film szinte majdnem minden pillanatát meghatározza, háttere, „szereplője” a történetnek.
A történet eredete
Gaston Leroux messze legismertebb műve “Az operaház fantomja” 1910-ben készült el, amihez az inspirációt a párizsi operaház földalatti boltíves termei adták. A történet igazán nagy sikerét az 1925-ös megfilmesített változat hozta meg. Ezek után máig is sokak számára ismertté Andrew Lloyd Webber musicalje (1986) tette. Az musicalből készült filmet Ralf Schumacher rendezte 2004-ben.
A Párizsi Operaház története
Hausmann, Párizs akkori nagyszabású átalakítása során jelölte ki az új helyszínt az operaház megépítésére. A pályázatot Charls Garnier nyerte az új opera építésére, amely mozgalmas neobarokkhoz közelálló stílusban épült. Akkor ezt az építész III.Napoleon sítlusának nevezte, és bár a császár maga felügyelte, s finanszírozta az építést, ő maga nem vehetett részt az 1875-ös megnyitón. (1870-ben megbukott a porosz-francia háborúban és lemondott)
Az operaház jelentőssé vált az
építészettörténetben, a neobarokk stílus
elterjedése mellett annak a kornak a szellemiségét tükrözi. Az akkori Párizs ugyanis egyfajta aranykort élt a porosz-francia háborút megelőző években, s jó példa a város az eklektika kialakulására. Az épület sok tekintetben neobarokk áramlatot indított el Franciaországban és Európában másutt is. Az ekkor megépült színházépületek térrendszere már kiforrott. Párizsba akkor hatalmas sugárutakat, nagy parkokat, így nagy operaházat szántak építeni. Végül a neobarokkos túldíszített opera, a világ egyik legnagyobb operaházává vált. Érdekessége az is, hogy a nézőtér az épületnek, mint egy 10%-át teszi ki. Meg is kérdezhető mi is itt a fontos? Jelentős szerepet kaptak a kiszolgáló egységek, mint a foyer, az előcsarnok, a lépcsőház. A lépcsőház különlegessége, hogy dupla lépcsősora van, és meglehetősen nagy. Jellemzően ez is különböző színű márványlapokból készült, jelezve annak a kornak a gazdagságát. Egyszer állítólag maga az építész mondta, hogy azért tervezett akkora lépcsőt, hogy itt az emberek megmutathassák magukat.
Az építés közben az alapok kisásásánál egy forrásra bukkantak. Így sokáig állt a munka, majd egy bonyolult labirintusra emlékeztető többszintes pincerendszer került kialakításra melynek közepén egy tó keletkezett. Sokan már akkor rejtélyesnek tartották a hatalmas épületet a mélyre futó szintekkel.
A mű keletkezése
1896-os újsághír, amelyben egy sohasem tisztázott balesetről esett szó: az Operaház csillára meglazult és a közönségre zuhant. Gaston Leroux tudósított a hírről, aki látta az alagsort, a tavat az operaház mélyén, a fényűző épületet és regény írt erről a témáról. Charles Garnier építészeti formája az elágazások rendszere tökéletes búvóhelyet kínál egy olyan embernek, akinek minden oka meg van arra, hogy önmagát és titkait elrejtse a fenti világ elől. Leroux kitalálta Eriket, az Operaház Fantomját, aki építész, zenész, feltaláló is egyben.
Két ellentmondásos figura áll szemben egymással: Christine Daaé, az ártatlan szép fiatal énekesnő egy végzetesen veszélyes és rejtelmes környezetben, és egy sötét titokzatos személy, aki őt fenyegeti. Ez az ember a társadalmon kívül él és egyaránt kihívja a lány megvetését és részvétét. A történet az ő különös lehetetlen szerelmükről szól.
Az operaház fantomjában mit jelent az épület, milyen szerepet tölt be?
A mű szinte csak itt játszódik, egy világot alkot, amely a fényes csillárokkal teli társalgótól a színházi öltözőkön át, a sötét alagsorig terjed. Ez az egy darab épület mutatja be annak a kornak csillogását, nyomorúságát, a mű helyszíneinek díszlete. Erre különleges szerepre mondhatom, hogy “a díszlet maga az építészet.”
A filmet Ralf Schumacher rendezte 2004-ben, amely Andrew Lloyd Webber musicaljét dolgozza fel. Elsőként meg is említhető, hogy maga a forgatás nem Párizsban történt és a díszlet bár hasonlít, mégis más. Feltehető a kérdés miért nem volt jó az eredeti díszlet?
Rögtön megemlíteném, hogy az opera csillárfreskóját jóval később készítette Mark Chagall, aki az akkori kortól igen csak eltérő freskót készített. (Ma is vita tárgyát képezi, hogy helye van-e ennek a freskónak ott, avagy nem.) A díszlet alapul veszi a párizsi Operát, de más a csillár, más a lépcsőház, az opera homlokzata, a páholysor is. Mondható hogy bár az operaház létezik, a film díszleteit ennek alapján akarták bemutatni, de egy finomabb bensőségesebb operát hoztak létre. “Egy női szereplőt akartak bemutatni, nem csupán egy díszletet” – mondta a rendező. Tehát szakítva a párizsi opera kissé bürokratikus intézményi megjelenítésével, sokkal fontosabbá vált a terek funkciók megtartása és egy aprólékosabb benső bemutatása, mint a létező épületé. Lehetne vitatkozni, mitől lesz jobb a történet, de feltehető ez a kérdés úgy is, hogy a látvány a fontos, vagy az eredetiség. Tehát itt a látvány győzött.
Egy díszesebb csillár készült a filmbeli bemutatásra. A rendező szeretett volna egy hasonló sziluettet, de egy olyan csillárt ahol sokkal inkább a kristály dominál, mint fém, az aranyszín. Ezt állítása szerint azért tette, mert sokkal kellemesebbnek hat, csillogóbbnak, finomabbnak. Sok esetben utalhatunk vissza erre, ha már más az operaház, választhatunk e bármilyen adott korból összeállított rendszert? Nagyobb szabadságot ad, és veszélyt, hogy hamissá válik, de úgy gondolom, azáltal, hogy törekedtek a legfontosabb meghatározó elemek megtartására, nem okoznak torzulást. Más a páholyrendszer is. Ez szolgálta azt a célt is, hogy a túl sok dísz és pompa adjon valami baljós érzetet. A különböző megvilágítások, melyekkel egy azon térben különféle hatásokat lehet bemutatni, a film több pontján jelentkezik. A sok fénnyel, megvilágított terek, mint a színpad melyet szemmagasságból vagy magasabbról mutatnak be, sokkal barátságosabbak, mint amikor a csillárok kialszanak, vagy csak halvány kis fények jelennek meg ugyanabban a hatalmas helyiségben.
A film próbál részletesebben bemutatni eseményeket, a színpad technikát alapul véve, de hűbben ahhoz a korhoz viszonyulva. Így többek között az akkor ott dolgozó 750 ember sokszínűségét is alapul veszi. A film azonban nem egy átlagos film, igazság szerint továbbra is musical és így a jeleneteket át kellett dolgozni a filmes világra. Néha nekem, a filmből a sok korhű részlet mellett hiányzik a történet részletessége, ad egy fura hatást, hogy a történet némely homályba vesző csak említett eseménye jobban illik egy színpadhoz, mint az itt túlrészletezett látványvilághoz. Így megkérdőjelezném némely esetben indokolt-e ez a részletezettség?
Az operaház feltárulása a filmen
Az épület a film jelentős szereplője, ennek bejárása megismerése, fontos, és valószínű sokkal jobban lehetséges itt, mint színpadon. A film árveréssel kezdődik, és a romantikus hatású romos operaház főhomlokzatát látjuk, s jut a kamera egyre beljebb. A fekete-fehér felvételek a sokkal rajzosabban emelik ki a köveket, vonalszerűbb a felülethatárok megjelenése. A leesett csillár, a katasztrófa okozója, visszaemelése során alakul kezdődik a visszaemlékezés, változik a film színesre, itt jelenik meg monumentális üres nézőtér és a csillár eredeti fényében. Majd egy próbával folytatódik a jelenet, s folyik bele az előadásba. Megismerhetjük a színpad mögötti világot, a színészek világát, látható a zsinórpadlás, öltözők, majd az alagsor, ahol a fantom él, s egy duettben a tető a nagy vízköpőkkel föltárulva. A nyüzsgő színházi élet megmutatása után az épület megismerése fokozatosan a történet előrehaladtával jön létre.
A film legtöbbször a belső tereket mutatja. Sok esetben van persze, hogy az ember operába megy, és a főhomlokzatot látja, majd az épületet belülről. Érdekes, hogy kívülről hiányzik a körbejárás, és magával csak a belső térrel teremtődik meg ezen színházak élménye.
Jelenetek a filmből
Két jelenetet ragadnék ki, amelyben fontos szerepet játszik a díszlet. A díszlet, pedig miként él, miként szerepel a filmen a fények által, valamint a kamera gyors vagy lassú felvételei, hirtelen változó képei szerint.
Az első, amikor a film elején egy jelenetet próbálnak Hannibál operából, majd a főszereplő megsértődik, így a helyére beugró ismeretlen nő lesz az esti előadás meglepetése. Nagyon szépen énekel, így nagy sikere van. Mind ezt megfelelő külsőségekkel, látvánnyal kellett megjeleníteni.
A jelenet kezdetén a fények az átlagosak, mint a próbákon lenni szokott, megvilágítást adnak minden felé. Természetesen lényeges, hogy ez sem természetes fény, de jól megközelíti a szórt fényt. Minden egyformán látható, nincs kiemelve semmi. Az előadásba való belépéskor azonban ez megváltozik. A nézőtér, mint lenni szokott sötét, és a színpad világos. Azonban egy kissé erősebb a kontraszt. A főszereplő ruhája is fehérré válik, a színpad fehér, kék, ezüstös erős fényben úszik. Lényeges a nézőtér feltárulkozása a színpad felől, majd épp fordítva a színpad látványának közelebb hozása a nézőtérről. Ezen kívül felvételek a páholyokból a földszintről adják azt az érzetet, mintha az előadáson ülnénk, de közben körbejárjuk a különböző szinteket. Itt persze egy díszesebb, tér kerül bemutatásra, mint azt a párizsi operában kaptuk volna. A díszlettervező egy sokkal finomabb részletezettebb teret akart bemutatni. Ez talán itt a legfontosabban. Érezhető a túldíszítettség, a neobarokkos kialakítás. Tehát egy nézőpont nem elég, az ember körbe akarja járni, minden részletét, minden nézőpontját látni szeretné az előadónak.
Az oldalpáholyok körbejárása azért is fontos, mert az ember egy előadáson az operában mindig megnézi a teret, amelybe beül. Olyannak kell lennie, amely ráhangolja az embert a mindennapok zajából egy előadásra. A film így akar minket beleültetni az ott teremtett világba s ráhangolni az előadásra. A nézőtér, mint az opera lelke az építészettörténetben kialakult formákat tartalmazza, mint a csillár, a fő- és oldalpáholyok, valamint a földszinti nézőtér mellett, a szegényebbek felső széksorai. Az irányítás a színpad felé a klasszikus patkót formáló nézőtér.
Számomra a kamera lassú mozgása jobban kiemeli, hogy az épületre lehet koncentrálni, nem csak a szereplőkre. Több idő marad megnézni a részleteket. Ez a jelenet vezeti az embert az opera feltárulásába, egy előadás bemutatására. Olyan, mintha az ember valóban ott lenne, ízelítőt kap egy operaáriából. Ehhez körbevezet minket az nézőtér legfontosabb részein.
A másik jelenet, ahol szintén a fények és díszletek megjelenése lényeges, az operabált mutatja be. Egy álarcos bál zajlik, az előcsarnok és a lépcsőház terét láthatjuk, amint az emberek felvonulnak
rajtuk, mindenki megmutathatja a legszebb ruháját. Mint említettem az operaház 10%-t tesz ki a nézőtér. Ez nem véletlen, mert épp ezen események miatt kaptak a társalgó terek nagy hangsúlyt.
Ez a jelenet fejezi ki a legjobban milyen nagy társadalmi szerepe van ezeknek a nagy tereknek, lépcsőházaknak. A film díszlete itt is erősen kötődik az építészethez. Ezt a bált nem lehetne máshol megtartani, nem illene egy reneszánsz statikus térhez, fontos neobarokk épület domináns hatása. Pár pillanatra megelevenedik a kisebb rangú színházi dolgozók mulatsága. Ez leginkább egy kocsmára emlékeztető, alacsony-boltíves, kicsit poros, de kellemes hatású helyiségek kapcsolata. A fények természetesen halványabbak, talán melegebb hatásúak. Megmutatkozik a mulatság és a reprezentatív bál közti különbség. Mindkettőben jól érzik magukat, táncolnak, de egy nagy belmagasságú fényűző termet a kocsmák hangulatával nem lehet összekeverni.
A feltárulkozás itt úgy történik, hogy egyenesen bevezetnek minket az előcsarnokba. Itt körbetekintve természetesen nem a párizsi opera valódi csarnokát látjuk, de a kandeláberek, korlátok, csillárok, oszlopfők kialakítása ugyanannak a stílusnak a hatását keltik. A filmen itt is, megtörténik ugyanazon tér más-más fényben történő bemutatása, ami ellentétes hatást kelt. A bál elején végigsuhan a kamera a táncosok mellett, bemutatva a nagy lépcsőházat. Ennek a térnek is meg van a domináns hatása. Ezt fokozhatja a neobarokk balusztrádok és lámpák mellett kamera gyors mozgása, az táncosok forgása. A fények erősek, de árnyékok itt is megjelennek, fokozva a kontrasztot, nagyobb mélység érzetet keltve.
Christine és a vőlegénye megjelenik egy lenti folyosón. Ennek a pillanatnak is más a hatása. Nem olyan nagy belmagasság, halványabb megvilágítás, sokkal emberközelibb a kellemesebb a hangulata, nem ad olyan forgatagos és nyomasztó érzetet. A kamera visszatérve a csarnokhoz a gyors képváltások, mozgások, sőt a giccses túlzása a barokknak, ad ismét valami rossz előérzetet.
Az ilyen mozgalmas domináns terek lényege már az eredeti barokkban is, hogy a tér nem ismerhető ki egyszerre, körbe kell járni. Talán a díszlet azért más, mert bonyolultabb, rejtélyesebb hatást szerettek volna kelteni. A barokk térszervezése bonyolult, nem kiismerhető egy épület, csak ha körbejárják. Sokszor fülkékkel tagolt, elnyújtott alakzatokkal lehet találkozni, melyek erősítik a misztikusságot.
A világ egyik legnagyobb operaháza helyt adni megannyi embernek, megannyi osztálynak, annak a 750 fő dolgozónak, akik akkoriban ott próbáltak szerencsét. Érdekes egyetlen épületben mindezt bemutatni.
A nagy báli jelenet a táncok a lépcsőn, a ruhák, maszkok bemutatása egyszer csak megáll. A fantom előkerül, minden elsötétül, csak a környező folyosókból szűrődik be a fény. Ez az építészetre leginkább úgy hat, hogy eltűnik. Elveszti jelentőségét. Egy személyes jelenet következik, ahol a díszlet, az építészet lényegtelenné válik. Az iménti fontos impozáns belső tér, teljesen elveszti a jelentőségét, az epizód folytatódhatna másutt is. A jelenet mégis ugyanott folyik tovább, nem változik a helyszín. A kamara lassan mozog, a szereplők is állnak, a felvételek nem váltanak hirtelen. Látszik a környezet, de nem érezni a fények hiányában annak mozgalmas díszítését. A filmen ezzel is számolni kell, hogy bár sok esetben jelentős a díszlet, nem minden pillanatban az a legfontosabb, néha hátra kell vonulnia.
Összefoglalva
A két epizód kapcsolata az építészettel szerintem nagyon is fontos. A részletes bemutatása a neobarokk tereknek a filmen szinte nélkülözhetetlen. Azok eredményezik, hogy a díszlet maga az építészet, a térművészet, amely most egyetlen épületen keresztül vállalkozik egy kor bemutatására. Néha vitatkoznék azzal miért nem az eredeti helyszín lett kiválasztva, de a filmes eszközökkel is be lehetett mutatni a francia eklektika stílusjegyeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése